A Kutlán István kárpátaljai festőművész (1894-1969) munkásságát bemutató kiállítás nyílt Magyarország Beregszászi Konzulátusának Munkácsy Mihály termében. Hegedűs Csilla A megjelenteket Fülöp Andrea konzul köszöntötte, aki elmondta, az alkotások Kovács László műgyűjtő tulajdonát képezik. – A fancsikai gazdálkodó családból származó festőművész igen sokoldalú volt. Már gyermekkorában sokat rajzolt, festett, a tanulmányai befejezését követően rajz- és tornatanár […]
Nap: január 28, 2025
Balesetet okozott a részeg sofőr Munkácson
A járőrszolgálat munkatársai felelősségre vontak egy részeg sofőrt, aki balesetet okozott Munkácson. Az Opel vezetője nem tartotta be a megfelelő követési távolságot és nekiment az előtte haladó Skodának. A balesetben személyi sérülése nem történt, csupán anyagi károk keletkeztek a járművekben. A helyszínelés folyamán az egyenruhások megszondáztatták a vétkes sofőrt. A vizsgálat eredményéből kiderült, hogy a […]
A csárdás felkerült az UNESCO listájára
Két táncművész, Farkas Zoltán és Tóth Ildikó Budapesten átvette azt a dokumentumot, amely igazolja, hogy a csárdás tánc hagyományát az UNESCO felvette az emberiség szellemi kulturális öröksége reprezentatív listájára. Január 23-án a magyar kultúra napjához kapcsolódva ünnepi esemény keretében adták át a Paraguayban odaítélt bejegyzési dokumentumot a Hagyományok Háza színháztermében, amellyel az emberiség szellemi kulturális […]