Mint arról korábban beszámoltunk, február 3. és 15. között a Rákóczi Szövetség – együttműködésben Magyarország Ungvári Főkonzulátusával és a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatással – 200 ukrajnai gyermeket fogad a téli táboraiban. A gyerekek között akadtak olyanok is, akik még sosem jártak Magyarországon, sőt, a háború három éve alatt az utcára is alig mentek ki, mivel a terület, ahol élnek, folyamatos támadás alatt van.
Simon Rita (Sátoraljaújhely)
A Dnyipropetrovszk megyei Nyikopol városából több mint másfél napot utaztak a gyerekek és kísérőik, hogy elérjenek Sátoraljaújhelyre. A frontvonalban élő iskolások még a légiriadót jelző alkalmazást is kikapcsolták a telefonjukon, hogy pár napot „csendben” pihenhessenek. Ugyanis, mint azt a kísérő pedagógus elmondta, a gyerekek online tanulnak, és ki sem mennek az utcára, mivel a kikötőváros folyamatos orosz támadás alatt van, naponta többször is megszólal a sziréna.
Az Ivano-Frankivszk megyéből érkező csoport vezetője is nagyon hálás volt a lehetőségért, mivel a gyerekeknek a háború óta szinte nincs is módjuk efféle pihenésre, kirándulásra.
A nagyszőlősi Ivanna Martinyuk megjegyezte, sokszor megkapják, hogy „Kárpátalján nincs is háború”, ugyanakkor attól, hogy a nyugati vidéken nem röpködnek a bombák nap mint nap, az embereket és a gyerekeket ugyanúgy megterheli a stressz.
„A gyerekek ritkán vallják be, hogy problémáik vannak, pedig nagyon komoly hatással van rájuk a háború. Minden gyermek megérdemelné, hogy békés ég alatt éljen, ezért óriási ajándék az, hogy – ha csak néhány napra is – de fellélegezhetnek itt” – mondta a katonafeleség, aki három gyermeket nevel, miközben a férje a fronton harcol.
A táborokban olyan iskolások pihenhetnek, akik családja közvetlenül érintett a háborúban – elhunyt vagy most is harcoló katonák, mentőszolgálatok munkatársainak gyermekei.
A megnyitó ünnepségen a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, a táborban az elmúlt 5 hétben több mint 700 gyermek fordult meg Ukrajnából. A háború kirobbanása óta pedig közel 7000 belső ukrajnai és kárpátaljai gyermek üdülhetett náluk. Csáky Csongor köszönetet mondott a szülőknek, hogy elengedték a gyerekeiket Sátoraljaújhelyre, és a kísérőknek, hogy felügyelik és áldozatos munkájukkal támogatják az iskolásokat. A civil szervezet elnöke továbbá köszönetet mondott a támogatóknak – MOL Nyrt., a MOL Új Európa Alapítvány és a Miniszterelnökség –, hisz nélkülük nem valósulhatott volna meg a táborozás. A téli táborok legfőbb célja, hogy az ukrajnai iskoláskorú gyerekek pár napra kiszakadjanak a háborús mindennapokból és élvezzék a Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpont nyújtotta lehetőségeket, kulturális, szórakoztató, sport és lelki programokat, kirándulásokat, előadásokat.
Hasonlóan sok szép élményt és kellemes időtöltést kívánt mindenkinek Pál Norbert is. Az orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztos kiemelte, harmadik éve szervezik meg az ukrán gyerekek táboroztatását, ami azt jelenti, hogy már három éve dúl ez a szörnyű háború. „Eddig több mint 10 000 ukrajnai gyerek táborozott már a Rákóczi Szövetség szervezésében, illetve a balatoni Erzsébet-táborokban. Az ukrán gyerekek táboroztatása azonban csupán az egyik pillére Magyarország ukrán menekülteknek nyújtott segítségének” – fogalmazott a kormánybiztos, majd kitért a Magyarországon élő ukrán menekülteket érintő támogatásokra.
Dr. Papp Ferenc Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja megköszönte a Rákóczi Szövetségnek a lehetőséget, hogy biztosította a 200 ukrajnai és kárpátaljai gyermek táborozását. Mint ismeretes, az első turnusban 50 gyerek utazott a táborba a Rahói, a Técsői, a Huszti járásból és Kijevből.