Mint arról korábban beszámoltunk, Kijevbe látogatott Magyar Levente, magyar külgazdasági és külügyminiszter-helyettes. A találkozó során nemcsak a határátkelők fejlesztéséről és a gazdasági együttműködésről volt szó, hanem a kárpátaljai magyar közösség helyzetéről is. Az ukrán fél tájékoztatta magyar partnerét az ukrajnai magyarok támogatásáról, az etnikai feszültségek megelőzésére tett lépésekről, valamint a hazatérő kárpátaljai magyarok számára biztosított gazdasági lehetőségekről – számolt be közösségi oldalán Viktor Mikita, az ukrán Elnöki Hivatal helyettes vezetője. Korábban Magyar Levente a kijevi vezetést érintő kritikájáról is részletesen írtunk.
„Az elmúlt három évben sikerült megakadályozni számos orosz próbálkozást, amelyek célja az ukrán–magyar kapcsolatok etnikai alapú destabilizálása volt. Moszkva tervei szerint Kárpátalja lett volna a feszültségek központja, azonban az ukrán hatóságok folyamatos erőfeszítéseinek köszönhetően ez nem valósult meg” – fogalmazott Mikita.
Hozzátette, a régió lakosságának közel 80 százaléka úgy véli, hogy nincs semmilyen érezhető feszültség az ukránok és a magyarok között Kárpátalján, ami 17 százalékos növekedést jelent a teljes körű orosz invázió kezdete óta. Ez az eredmény az ukrán kormány etnikai közösségek iránti elkötelezettségét, a kölcsönös bizalom és együttműködés erősödését jelzi.
A tárgyaláson elhangzott, hogy ezek az eredmények egyértelmű üzenetet közvetítenek Magyarország és az európai közösség felé, miszerint Ukrajna – a háborús helyzet ellenére – maradéktalanul teljesíti az EU-csatlakozási tárgyalások keretében vállalt kötelezettségeit.
A közleményből kiderült az is, hogy a kárpátaljai magyarok visszatérésének ösztönzése szintén kiemelt prioritás. Az ukrán fél hangsúlyozta, hogy a régióban egy kiterjedt ipari klasztert alakítottak ki, amely lehetőséget biztosít a hazatérő ukrajnai magyarok számára, hogy szakképzettségüknek megfelelő munkahelyet találjanak, és így otthon, családjuk és közösségük közelében építhessenek teljes életet.
Mindemellett Magyar Levente nem rejtette véka alá Ukrajnával szembeni kifogásait sem. Erről bővebben itt olvashat:
Magyar Levente Kijevben: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot