Hamarosan személyesen is találkozhat egymással Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. Időpont még nincs, de amerikai források szerint a helyszín Szaúd-Arábia lesz. Három amerikai forrás szerint is Szaúd-Arábia ad majd otthont a találkozónak, a pontos időpont egyelőre még nem ismert. Donald Trump eddig optimistán nyilatkozott az egyeztetések kilátásaival kapcsolatosan. Azt mondta, hogy szerinte […]
Nap: február 14, 2025
A tűzesetet a sorompóőr észlelte először
Tűzesetről kaptak telefonos értesítést a katasztrófa-elhárítási szolgálat munkatársai, ami a Munkácsi járásban található Kolcsino (Kölcsény) településen keletkezett. A lángok az állomás utca egyik többszintes épületében keletkeztek, amit a közelben tartózkodó sorompóőr vett észre és azonnal tárcsázta a 101-as segélyhívó számot. A munkácsi tűzoltóság két egységgel érkezetek a helyszínre, akik azonnal megkezdték a kármentést. Szerencsére gyorsan […]
Trump: Ukrajna helyet kap a tárgyalóasztalnál
Donald Trump a Fehér Házban tartott sajtókonferenciát. Az USA elnöke újságírók előtt kijelentette: Ukrajna részt vesz azokon a tárgyalásokon, melyek az orosz agresszió lezárására hivatottak. Trump a Fehér Házban tartott tájékoztatón úgy fogalmazott: Kijev helyet kap a tárgyalóasztalnál minden olyan fórumon, mely a háború lezárását, a béke megteremtését szolgálja. Az USA elnöke azt is kijelentette, […]
Zelenszkij: százezer békefenntartóra lenne szükség
A katonai vezetés számításai szerint a biztonság szavatolására százezer békefenntartó ukrajnai jelenlétére lenne szükség – mondta Volodimir Zelenszkij. Ukrajna elnöke erről a hmelnickiji atomerőműben tett látogatása során beszélt újságírók előtt, ahol – az Ukrajinszka Pravda beszámolója szerint –kitért az egyéb biztonsági garanciákra is. Így a NATO-tagságra, a megfelelő elrettentő erőt képviselő rakétákra, más fegyverek Ukrajnába […]
Orosz támadás Herszon központja ellen
A megszállók csapásokat mértek a sokat szenvedett város központi negyedére. „A Herszont ért támadás következtében a központi negyedben nincs áram, leállt a fűtési rendszer, szünetel a vízszolgáltatás” – közölte Roman Mrocsko. A település katonai közigazgatásának vezetője arról is tájékoztatott, hogy a kommunális hálózatot tartalék üzemmódra kapcsolták. A Korrespondent beszámolója szerint az ellenséges tűzben két civil […]