Nagyon felgyorsultak az események Ukrajna feje fölött. Hogy ez a gyakorlatban mit fog jelenteni számunkra, egyszerű halandóknak, nem tudni. Amióta kitört a háború, bármi is zajlott a világpolitika nagyszínpadán, annak csak vesztese és elszenvedője volt az ukrán nép. Az orosz agresszió miatt csak pusztul és pusztul itt minden, csak a katonatemetők sokasodnak. Fordulhat-e a kocka, eljöhet-e a fellélegzés, a megkönnyebbülés pillanata? Hamarosan elválik.
Utoljára 2022 tavaszán, nem sokkal a háború kitörése után, az isztambuli egyeztetések idején tűnt olyan közelinek az esetleges fegyvernyugvás, mint mostanság. Bármilyen gyötrelmes is belátni, de az azóta eltelt közel három évben Ukrajna, az áldozat, nem tudott javítani tárgyalási pozícióján. Sőt, ha azt vesszük, hogy az új amerikai kormányzat Kijev feje fölött bocsátkozott tárgyalásokba Moszkvával, csak rosszabbodott a helyzet. Önmagában az a tény, hogy a megtámadott szerepében a túlélésért küzdő Ukrajna nincs ott a tárgyalóasztalnál (legalábbis a mostani, kezdeti szakaszban) azok igazát támasztja alá, akik az első pillanattól egy proxi háborúról beszéltek, ahol Ukrajna csupán egy terep a „nagyfiúk” bicepszösszemérésében.
Mindazt, ami történik, a kijózanodás, a hidegzuhany pillanatának is nevezhetjük. Akik végig azt szajkózták, hogy a nyugati nagyhatalmak soha nem engedik el Ukrajna kezét, s hogy külföldi fegyverekkel és ukrán vér által legyőzhető Oroszország, tévedni látszanak. Donald Trump jól érzékelhetően rendezni akarja a kapcsolatokat Vlagyimir Putyinnal, nem győzi hangsúlyozni, ha nem Joe Biden, hanem ő marad 2020-ban az elnök, ez a háború ki sem tör. Az Európai Unió most próbálja valahogyan összeszedni magát abból a pofonból, amit J.D. Vance amerikai alelnök osztott ki számára a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián. A hétfő esti párizsi szűk körű csúcs tanulságai alapján vajmi kevés sikerrel. Mintha minden korábbi ígéret és szédítés ellenére Ukrajna, de legalábbis az ország első embere kezdene magára maradni. Soha nem volt olyan szorult helyzetben, mint most. Donald Trump kemény dió. Eltaktikázta volna magát? Csak az idő fog választ adni a felmerülő kérdésekre. Az azonban csupasz és megmásíthatatlannak tűnő tény és valahol ítélet is, hogy egyre kevesebb az esély a deklarált politikai-katonai célok megvalósulására, jelesül: az 1991-es határok visszaállítására, az orosz hadsereg kivonására Ukrajna teljes területéről, Kijev azonnali EU- és NATO-tagságára, több százmilliárd dolláros kártérítés megfizetésére Moszkva részéről, az orosz elnök nemzetközi törvényszék elé állítására háborús bűnökért. Ki beszél itt már az ukrán béketervről, az elnök győzelmi tervéről?…
Ukrajna nem veszi tudomásul a szaúdi közvetítéssel megvalósuló amerikai-orosz tárgyalások eredményeit, hangzott el. A frusztráció érthető, azonban maga Trump is hangsúlyozza, az egyeztetések későbbi fázisában feltétlen bekapcsolódik Kijev is. Amikor már konkrétan a tűzszünetről, a békekötésről, a biztonsági garanciákról fognak tárgyalni, de ennek előfeltétele a nagyhatalmi háttéralkuk megköttetése és egy szabad, demokratikus választások megtartása. Egyelőre az EU is körön kívül maradt. Annak csalódott vezetői a minap Párizsban adtak randevút egymásnak, a találkozóról megjelent fotók alapján totális volt a letargia. Egyes elemzők azzal magyarázzák a brüsszeli vezetők távol tartását az amerikai-orosz tárgyalásoktól, mondván, ők semmit sem tettek az elmúlt három évben a békéért, inkább csak szították a tüzet. Most úgy fair, ha lehetőséget adnak másoknak, hátha az új amerikai adminisztrációnak sikerül megállítani ezt a borzasztó háborút, az ukrán nép elleni genocídiumot. Mint minden háborúnak, nyilván ennek is megvannak szép számban a haszonélvezői, ám a nép mindenképp veszít, a kiontott emberéleteket nincs, ki visszaadja. Örökérvényű igazság: a rossz béke is jobb a jó háborúnál!
