Az elvesztett életeket már nem lehet visszahozni │KISZó-háttér

Három éve tart Oroszország teljes körű ukrajnai inváziója

A három éve tartó orosz agressziónak már több mint 50 kárpátaljai magyar gyökerekkel rendelkező áldozata van. Becslések szerint legalább 400 magyar nemzetiségű katona szolgál az ukrán hadsereg kötelékében. Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne érkeznének újabb és újabb gyászjelentések a frontról. A nagyobb lélekszámú kárpátaljai városok temetőiben hétről hétre szaporodnak a sírhantok. Az ungvári Kálvária temetőben több mint 160 katona alussza örök álmát, köztük közel tíz magyar. Bár Kárpátalja továbbra is a béke szigete és a harcok több mint ezer kilométerre tőlünk zajlanak, szinte minden kárpátaljai településnek vannak veszteségei ebben a véres háborúban. Az országot, a lerombolt épületeket helyre lehet hozni, de az elvesztett életeket már nem lehet visszahozni.

Szabó Sándor

Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne érkezne kárpátaljai vonatkozású gyászjelentés a frontvonalból. Az első hónapokban minden ilyen hír megrázta az embert, szomorú tény, hogy mostanra mindennapjaink részévé váltak a gyászjelentések. Viszont a katonatemetéseket lehetetlenség megszokni, az ember szíve összeszorul a gyászmenetek láttán. Vidékünkön szinte mindennapossá váltak a katonatemetések, sorra szállítják haza a hősi halált halt katonákat.

A Suspilne közszolgálati műsorszolgáltató a háború harmadik évfordulója kapcsán összeállítást közölt azokról a kárpátaljai katonákról, akik a háború 36. hónapjában temettek el szülőhelyükön. Döbbenetes, de 2025. január 24. és február 24. között 28 kárpátaljai katona halálát erősítették meg, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag napi szinten halnak meg kárpátaljai férfiak a háborúban.

Szomorú statisztika, hogy a terrorellenes hadműveleteknek (2014–2022) tíz magyar nemzetiségű áldozata volt. Legalábbis ennyiről tudunk. Hatan szerződéses katonaként kerültek a frontra, négyen pedig mozgósítással, hadköteles korú férfiként. A beregszászi magyar nemzetiségű Popovics Roland volt az első kárpátaljai áldozata a kelet-ukrajnai konfliktusnak. A huszadik születésnapja előtt bő egy hónappal 2014. június 14-én esett el Luhansz közelében. Roland 31 éves lenne, ha még ma is közöttünk lehetne.

Nyolc évvel később, 2022-ben az Ukrajna ellen február 24-én indított orosz invázió első kárpátaljai áldozata szintén egy magyar, az ungvári Kis Sándor volt. Halálának évfordulója egybeesik a háború kitörésének évfordulójával, ugyanis a 29 éves katona, aki két apró fiúgyermeket hagyott maga után, az orosz invázió első napján, 2022. február 24-én vesztette életét. Sándor az ukrán haditengerészetnél szolgált szerződéses katonaként és egy rakétatámadás következtében hunyt el a dél-ukrajnai Ocsakivban, ahol feleségével és két kisgyermekével élt.

A legfiatalabb áldozat a 19 éves nagyszőlősi Valerij Méhes volt, akit álmában érte a halál. Édesapja Ivan Méhes korábban lapunknak nyilatkozva elmondta, fia a nagyszőlősi 8. számú középiskola általános osztályainak elvégzése után 2017-től a Munkácsi Katonai Líceumban tanult tovább, ahonnan 2019-ben felvételt nyert a Harkivi Légierő Akadémiára. Pár nappal az orosz támadás előtt még idehaza tartózkodott, február 22-én vitték vissza őket Harkivba. A támadás az éjszakai órákban történt, 2022 március 2-án.

De nem csak a fiatalok életét követeli a háború, a több mint félszáz elesett magyar katona között van családfő, többgyermekes édesapa és nagyapa is. A háború következtében sok lett a csonka család, ahol a férj, az apa meghalt. Ezek a számok vélhetően sokkal magasabbak, sokan vannak, akik eltűntként vannak nyilvántartva, orosz fogságba estek, vagy nem került elő a holttestük. Előfordult már, hogy a gyászoló család hónapok, vagy évek után tudott végső búcsút venni a háborúban elesett hozzátartozójától.

Legutóbbi áldozat a 32 éves munkácsi Pap Zoltán. A roma származású férfi 2025. február 14-én harci feladat teljesítése közben vesztette életét. Halálának pontos körülményei egyelőre nem ismertek. Az A2980-as alakulat katonájának búcsúztatójára az elmúlt hétvégén került sor szülővárosában.

Az áldozatok pontos számát Ukrajnában hadititokként kezelik, a hatóságok azt ígérik, miután befejeződik a háború, nyilvánosságra hozzák a sajnálatos veszteséglisták adatait. Így a kárpátaljai katonaáldozatok számát sem lehet pontosan megbecsülni. Utoljára két éve, 2023 tavaszán, Viktor Mikita, Kárpátalja korábbi kormányzója beszélt a veszteségekről, akkor a megyevezető úgy fogalmazott, kárpátaljaiak százai áldozták életüket Ukrajna függetlenségéért. Ez mára a több ezret is meghaladhatta.

Rengeteg az áldozat

Kijev hivatalos adatai szerint 46 ezer ukrán katona esett el a 2022 februárja óta tartó orosz invázió során – állítja Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki az NBC News-nak beszélt erről.

Zelenszkij hangsúlyozta: „senki sem tudja pontosan,” mennyi lehet a valós veszteség, több tízezer ember tűnt el a harcok során és még sok tízezer van orosz hadifogságban is.Nem tudjuk biztosan, mert az eltűntek meghalhattak, orosz hadifogságba kerülhettek” – mondta az ukrán elnök.

Az ukrajnai háború során mindkét oldalról kevés hivatalos adat jön a veszteségekről: legútóbb február elején mondta azt az ukrán elnök, hogy 45 100 katona vesztette életét a háborúban és 390 ezren sérültek meg.

A Zelenszkij által közzétett számok igencsak alacsonynak tűnnek, de nem radikálisan alacsonyabbak, mint más, független portálok becslései.

A Wall Street Journal tavaly szeptemberben írta azt, hogy vizsgálatuk szerint 80 ezer ukrán katona halt meg a háborúban és 400 ezren sérültek meg. Oroszországnál szerintük ugyanez a szám 200 ezer és 400 ezer. Az Economist novemberben írt arról, hogy 60-100 ezer ukrán katona halhatott meg, illetve 400 ezren sérültek meg annyira súlyosan, hogy nem tudják folytatni a harci cselekményekben való részvételt.

Forrás:
KISZó/Kimelet kép: Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás Facebbok-oldala
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó