Három éve háborús „sötétség” honol Ukrajnában… Meddig még? Nincs még egy olyan nép kontinensünkön, amelynek ennyi szenvedést kellett volna megélnie a második világégés óta.
2022. február 24.-nek hajnalát soha nem feledjük. Amint az első orosz tankok inváziószerűen átlépték a határt, rémálomba illően megváltozott az életünk. Gyakran tesszük fel a ma még megválaszolhatatlan kérdést: mikor kapjuk végre vissza korábbi életünket, vagy legalábbis annak egy darabját? Merthogy olyan, mint korábban volt, már sosem lesz. Mikor ér véget ez az eszement pusztítás, hány emberéletet kell még feláldozni a hőn remélt békéért?
Ahhoz, hogy előre is tudjunk valamelyest nézni, dióhéjban tekintsünk vissza az eltelt három esztendőre.
2022 a sokk éve volt. Az orosz agresszió veszélyét elbagatellizálva az év elején „májusi saslikozással” tömték a fejünket. Az isztambuli egyeztetések idején még reménykedhettünk abban, hogy amilyen hirtelen tört ránk az orosz veszedelem, olyan gyorsan be is fejeződhet ez a rémálom. Emlékezhetünk az azóta külföldre menekült Olekszij Aresztovics elnöki tanácsadó mára internetes mémmé lett nyugtatgatására, miszerint 2-3 hét és vége lesz ennek a lidércálomnak. Eltelt három év, és azóta sincs vége…
2023 a remény évének tűnt. Elhitették velünk, hogy a teljes nyugati világ velünk marad mindaddig, amíg csak szükséges lesz. Maholnap a NATO teljes jogú tagjává válunk, s onnan kezdve fülüket-farkukat behúzzák az oroszok. Az ellenséges csapatok visszaszorítása, a kezdetben sikeres ukrán ellentámadás jelentősen táplálta ezt a fajta reményteljes várakozást, ami végül mindmáig csak vágyálom maradt…
2024 az illúziók csődjéről marad emlékezetes. Hiába a Javelinok, a Leopárdok, a Patriotok, az F16-sok, Kurszk, és még sorolhatnánk, semmi sem tudta megváltoztatni a háború állását. Isztambulhoz mérten a tárgyalási pozíciók jottányit sem javultak, sőt, inkább csak romlottak. A kényszersorozások, a mindennapos katonatemetések, az energetikai válság csak fokozta a háborús kimerültséget. A béke reményének pislákoló lángja egyre csak vékonyodott…
Így érkeztünk el 2025-höz. Az eddig eltelt hetek a kijózanodásról, a rideg valóságról szólnak. Mára már csak a legelvakultabbak hisznek Oroszország katonai megsemmisítésében, a fennen hangoztatott politikai-katonai célok megvalósulásában: az 1991-es határok visszaállításában és a NATO-tagságban. Átvertek volna bennünket?…
Katonatemetőink rémisztő módon gyarapodnak, a mozgósítási potenciál kifulladt, a fronton hősiesen harcolók lelkesedése és morálja a végét járja, az apátia és kiábrándultság egyre hatalmasabb.
A gazdasági krízis szintén ijesztő, amint az a tényállás is, hogy az állam működése csak a külföldi partnerek jóindulatán múlik. Az évi 40 milliárd dolláros költségvetési hiány sokkoló. Az életszínvonal meredeken zuhan, az infláció megfékezhetetlen, egyre többek számára megfizethetetlenül magasak a rezsiköltségek, a kis- és közepes vállalkozások a túlélésért küzdenek, az egyéni vállalkozók tízezerszámra zárnak be, a demográfiai problémák, az elvándorlás és a mozgósítás miatti rejtőzködés következtében néhány területen kialakult munkaerőhiány miatt egyesek már nyíltan beszélnek a migránsok tömeges ideköltöztetéséről… És akkor még a társadalmi törésvonalak mentén erősödő szociális feszültségekre ki sem tértünk.
Lélekromboló ez a „sötétség”, amiben három éve küzdünk a túlélésért. Virradhatna már…
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
