Tisztújító közgyűlést tartott a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat │KISZó-beszámoló

Makuk János maradt a szeretetszolgálat elnöke

A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) idén ünnepli megalakulásának 30 éves évfordulóját. A szeretetszolgálat tisztújító-beszámoló közgyűlést tartott, melyen újraválasztották Makuk Jánost az elnöki posztra, így egy újabb cikluson keresztül ő tölti be ezt a pozíciót a meghatározó jelentőségű jótékonysági szervezet élén. A tisztújító közgyűlésen az elmúlt három év történéseiről számoltak be, amiből az is kitűnt, hogy az idén fennállásának 30. évfordulóját ünneplő szervezet a megfelelő módon meg tudott küzdeni a háború okozta nehézségekkel.

Hegedűs Csilla

– A kihívások megerősítettek minket, amiért nagy hálával tartozunk minden egyes támogatónknak, és annak a több mint 800 önkéntesnek, akik az elmúlt években segítettetek céljaink elérésében és feladataink ellátásában – kezdte beszédét Makuk János.

– Igen nehéz három év áll mögöttünk, és minden kárpátaljai mögött, aki próbált valamit tenni a közösségért, azért, hogy az emberek itt maradjanak, megmaradjanak.

A háború nehéz terepet „biztosított” a civil szervezetek számára is. Feladatot kaptunk a Jó Istentől, az önkormányzatoktól, az emberektől, hogy segítsünk, a hágón innen és túl a rászorulóknak. A Jó Isten pedig mindenben segített bennünket, ha Ő nem működött volna az elmúlt három év alatt, nem tudtunk volna eredményes éveket zárni. Hozzátette, elmondhatják tehát, hogy a sok nehézség ellenére most is jó évet zártak, hiszen sokat fejlődtek, sok ezer embernek segítettek, és a nehézségek áthidalása őket is megerősítette. Hiszen, ahogy mondani szokták, ami nem öl meg, az megerősít.

A tisztújító közgyűlésen meghívott vendégek is részt vettek, többek mellett Bacskai József. Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja kifejtette, a Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján a helyi magyarság egyik legfontosabb egyesülete, amely 30 éve tevékenykedik azért, hogy segítse a rászorulókat.

– Felsorolni is sok, mi mindenben vállalt szerepet a szervezet, kezdhetjük a szociális segítségnyújtással, a beteg gyermekek gyógykezeltetésén át a menekültek megsegítéséig. Nem lehetne számokban megmondani, hány embert támogattak az elmúlt évtizedekben, és ez a tevékenység folytatódik, hiszen a közeljövőben ötezer csomagot fognak szétosztani a rászorulóknak – mondta a diplomata, majd hozzátette, a magyar állam fontosnak tartja a szervezet működését, ezért amiben tudja, támogatja, kiemelten a gyermekek gyógykezeltetési projektjében.

– Mi egy családszerető nemzet vagyunk, családbarát kormányunk van, ezért fontos, hogy a gyermekek jó környezetben, egészségesen nőjenek fel, és ha ebben van lehetőségünk segíteni, akkor azt mi megtesszük

– zárta szavait Bacskai József.

Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere elismerően szólt a szeretetszolgálat tevékenységéről, mint mondta, kiváló munkát végez az egyesület minden egyes tagja, amit pedig a háború eddigi három évében tettek, kiemelt jelentőségű.

Magyarországon is nagyra értékelik a Kárpátalján működő szervezetet, ezt hangsúlyozta Szabadhegy Gabriella, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének kancellárja is, aki köszöntőjében kiemelte, mindaz, amit a háború alatt átéltek, az új kihívások, új problémák sokaságával, egybefoglalva: heroikus.

– Magyarországon sokkal nagyobb a Máltai Szervezet, 6800 alkalmazottal, 2000 önkéntessel működik, ehhez képest a BJMSZ a közel húsz főjével hegyeket mozgatott meg. Nem kérdés, milyen fontos a rászorulók megsegítése, ezért a szervezet támogatását a továbbiakban is folytatni kívánjuk

– szögezte le a kancellár.

A BJMSZ tehát bizonyított az elmúlt harminc esztendő alatt elhivatottságból, emberségből, elszántságból, tenni akarásból. Ezek a jó tulajdonságok minden bizonnyal megmaradnak, s a továbbiakban is számíthat rájuk beteg, kisnyugdíjas, rászoruló, gyermek, nagycsaládos.

Kapcsolódó tartalom:

A Máltai Szeretetszolgálat több programmal, célzottan segít Ukrajnában │ KISZó-háttér

Forrás:
KISZó/Hegedűs Csilla
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó