A lencse mögött │ KISZó-interjú

Sütő Tibor generációkat indít el a kreativitás útján. Nemcsak a Kárpátaljai Művészeti és Közművelődési Akadémia Művészeti Tanszékének tanáraként, hanem gyakorló szakemberként is aktívan formálja a felnövekvő nemzedéket, miközben maga is folyamatosan tanul és fejlődik. Mi inspirálja a mindennapokban, és mit él át, amikor a katedra és a kamera mögött áll?

Simon Rita

– Kinek a hatására indultál el a művészeti pályán?

– Édesapám hatására. Ő a kárpátaljai magyarság néptánchagyományainak ápolásáért és továbbörökítéséért végzett kiemelkedő munkásságáért a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapta, valamint Ukrajna érdemes művésze is. Egész életét a kultúra megőrzésének és fejlesztésének szentelte. Példája számomra meghatározó inspiráció volt, és bár rengeteg lehetőségem kínálkozott, hogy külföldre menjek, végül itt maradtam Kárpátalján, és én is ezt az utat választottam – igaz, egy kissé más művészeti ágazatban.

Az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskola elvégzése után az Ungvári Nemzeti Egyetem mérnöki karán tanultam, városépítészet és gazdálkodás szakon. Később a Kijevi Kulturális Egyetemen szereztem diplomát audiovizuális művészet szakon.

– Miért pont az audiovizuális szféra?

– Pontosan húsz évvel ezelőtt, amikor még mindenki filmre mentette az élet nagy pillanatait, édesanyám Kínából hozott nekem egy digitális kamerát és fényképezőgépet. Ettől a pillanattól kezdve egyre mélyebben merültem el az audiovizuális világban, és ez a szenvedélyem azóta is töretlen. Az első felvételeimet az iskolában készítettem, így rengeteg szép emlékem maradt a kedves osztálytársaimról. Később minden jeles esemény videó formájában lett megörökítve. Viszont örülök, hogy mérnöknek tanultam, mert hiszem, hogy a mérnöki tudományok az élet alapját képezik. Minden, ami körülvesz minket, erre épül. Ezt a tudást a művészetben is kamatoztatom. Az audiovizuális művészet számomra nem csupán kifejezésmód, hanem olyan terület, amely komoly technikai, szoftveres és számítógépes ismereteket is igényel. Éppen ez a komplexitás teszi igazán vonzóvá számomra ezt a hivatást. Ez a szak mindössze három évvel ezelőtt nyílt meg Ungváron, a Kárpátaljai Művészeti és Közművelődési Akadémián. A tantervet a legkorszerűbb audiovizuális művészeti trendek figyelembevételével alakítottuk ki, biztosítva ezzel a hallgatók számára egy modern és versenyképes képzést ezen a dinamikusan fejlődő területen.

– Tanár és mentor vagy. Hogyan jellemeznéd a kapcsolatod a diákjaiddal?

– A harmadéves audiovizuális művészet és színművészet szakos hallgatók csoportvezetője vagyok, valamint az elsőéves audiovizuális művészet szakos diákok művészeti mentora. Csoportvezetőnek lenni nem könnyű feladat, hiszen közvetlen hatással van a hallgatók személyiségfejlődésére. Mégis, egy pillanatra sem bántam meg, hogy elfogadtam ezt a felkérést – éppen ellenkezőleg, ez egy új kihívás, egy izgalmas próbatétel számomra. A diákokkal az órákon kívül is aktívan együtt töltjük az időt: közösen járunk színházi előadásokra, koncertekre, kiállításokra, és még egy kávé mellett is szívesen beszélgetünk a projektjeinkről. Ezek az alkalmak nemcsak számukra, hanem számomra is rendkívül inspirálóak és motiválóak.

A legfontosabb üzenet, amit szeretnék átadni nekik, hogy dolgozzanak önmagukon, fektessenek energiát a fejlődésükbe, és bármilyen magasra is jutnak az életben, mindig maradjanak EMBEREK.

– Te miből merítesz inspirációt?

– A technológia, a fotó- és videotechnika, a szoftverek, a médiatechnológiák, valamint a vizualizáció, archiválás és tartalomtovábbítás módszerei elképesztő ütemben fejlődnek. Ez egy folyamatos verseny, amelyben igyekszem lépést tartani, saját magam is elsajátítani az új ismereteket, miközben azokat továbbadom a hallgatóimnak.

Olyan ember vagyok, aki nem szeret lemaradni a modern trendekről, különösen most, amikor a mesterséges intelligencia megjelenésével a változások és innovációk sebessége soha nem látott méreteket ölt. Ez a kihívás folyamatosan inspirál és motivál, hiszen a mi szakmánk éppen attól izgalmas, hogy mindig van hova fejlődni.

Ami magát a tanítást illeti, az számomra igazi öröm, hiszen megoszthatom a tudásomat, amely végül kézzelfogható eredményeket hoz. Az órák során gyakran születnek érdekes megfogalmazások, frappáns gondolatok. Néha kimondok valami „okosat”, majd mosolyogva fordulok a csoportfelelőshöz: „Nina, ezt írd fel!” Így idővel szép kis gyűjtemény alakult ki, amelyet viccesen csak „aranyköpéseknek” nevezek.

Sütő Tibor aranymondásai

• Mindig feketébe öltözöm a fotózásokra, mert nem nekem, hanem a képeimnek kell feltűnőnek lenniük.
• A fotózás vonz, mert remek módja annak, hogy nyomot hagyhatok ebben az életben – mind a sajátomat, mint fotós, mind annak az embernek a nyomát, akit megörökítek.
• A fotók nemcsak azt ábrázolják, aki a képen van, hanem azt is, aki a kamera mögött áll.
• A fény fest, a kamera rögzít, de az igazi művész az, aki tudja irányítani mindezt a képzeletével.
• Monokróm fotókat készítek, mert a szépséged kifejezéséhez elég két szín kombinációja. Minden más szín felesleges.
• A fókusz a fotózásban olyan, mint az életben a koncentráció: ez teszi lehetővé, hogy meglássuk a lényeget a részletek káoszában.
• A kompozíció olyan, mint a ritmus a táncban: meghatározza a kép dinamikáját, még akkor is, ha maga a kép mozdulatlan.

– Ha beleshetnénk a mindennapjaidba, mit látnánk? Hogyan zajlik egy átlagos nap Sütő Tibi életében?

– Egy átlagos napom teljes mértékben az Akadémia körül forog. Az órák megtartása, a kulturális és művészeti események, konferenciák, kiállítások és más rendezvények dokumentálása, mindez a napi rutinom része. A nap folytatásaként kiválogatom és szerkesztem a fotókat, amelyeket aztán közzéteszek az online térben. Nálam a kreatív munka sosem áll meg: folyamatosan készülnek a fotóriportok, videófelvételek, plakátok – mindez rengeteg időt igényel. Ez minden nap így zajlik, hiszen a felsőoktatási intézmény élete rendkívül pezsgő és eseménydús. Szívből ajánlom mindenkinek, hogy csatlakozzon hozzánk – márciusban kezdődik az idei felvételi időszak.

– Mely eredményekre vagy a legbüszkébb?

– Leginkább a saját régi fotó- és videotechnikai gyűjteményemre vagyok büszke, amely az Akadémián, abban a teremben található, ahol az óráimat tartom. Ez nem csupán egy kollekció, hanem a történelem egy darabja, amely engem és a diákjaimat egyaránt inspirál. Büszke vagyok a tanári munkám eredményeire is.

A diákjaim sikerei és kreatív eredményei ösztönöznek arra, hogy még többet tegyek a fejlődésükért és az audiovizuális művészet fejlesztéséért általában.

Az ő előrehaladásuk és eredményeik jelentik számomra a legnagyobb elismerést.

– A hobbid a fotózás. Mesélj erről egy picit! Mit keresel egy jó portréban vagy pillanatképben?

– A fotózás számomra több mint hobbi – ma már az életem és a munkám, amely nemcsak megélhetést biztosít, hanem valódi örömöt is szerez. Amikor a szenvedélyed a hivatásoddá válik, az egyedülálló inspirációs forrássá alakul. A portréfotózásban mindig arra törekszem, hogy minden ember számára egyedi képet alkossak. A stúdiófotózás, különösen fehér háttérrel, nem vonz – számomra ez túl egyszerű és kiszámítható, mondhatni „populáris”.

Leginkább olyan körülmények között szeretek dolgozni, ahol nincs lehetőség beleavatkozni a folyamatba.

Az eseményekhez való alkalmazkodást igénylő helyzetek lehetővé teszik, hogy minél jobban felfedjem képességeimet és kreatív hozzáállásomat. A legérdekesebb a nehézségek leküzdése: hogyan lehet kreatív megoldást találni, amikor a körülmények szinte lehetetlennek tűnnek, hogyan lehet a fotózáshoz méltó eredményt elérni. Ez az igazi lendület a munkámban.

– Mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akik most szeretnének elmélyülni az audiovizuális művészetekben?

– Mindenekelőtt fejlesszék a látóképességüket! Figyeljenek oda a körülöttük lévő világra, keressenek érdekes részleteket, tanulmányozzák a fény és az árnyék játékát. Az audiovizuális művészet egy nyelv, amely a valóság elemeiből áll össze – akárcsak a betűk, szavak és mondatok –, és ezek az elemek együtt egy egységes költeményt alkotnak. Ahogyan a nyelvben is, az audiovizuális művészet minden elemének megvan a maga jelentése, és csak a helyes kombinációjuk képes mély és felejthetetlen alkotásokat létrehozni. Ezért, akárcsak a nyelvtanulás során, a jövő szakembereinek is meg kell tanulniuk „beszélni” ezen a nyelven. Csak így érhetik el azt a szintet, amely lehetővé teszi, hogy művészetük idővel egy teljes könyvvé váljon, tele érzelmekkel és benyomásokkal. Komolyan, ne feledjétek: ha valami nem sikerül elsőre, az még nem jelenti azt, hogy másodszorra sikerülni fog! (nevet – a szerk.)

– Mi egy kávé mellett találkoztunk. Te, ha lehetőséged lenne bármely művésszel, élővel vagy már eltávozottal, egy kávé mellett beszélgetni, kit választanál, és miért?

– Őszintén szólva, Annie Leibovitzot választanám. A munkássága és a fotózáshoz való hozzáállása nem igényel külön magyarázatot. Szerencsére ő még él, így van esélyem valóra váltani ezt az álmomat. Egy beszélgetés vele kétségtelenül rendkívül inspiráló lenne. De a meghívottak között ott lehetne Richard Avedon, Vivian Maier, Sarah Moon és mások is.

Ez is érdekelheti: