Jelenleg összesen mintegy 1 millió fegyvertulajdonosa Ukrajnának, akiknek a fele már regisztrálva van az Egységes Fegyvernyilvántartásban. A fegyverengedély digitális úton történő megszerzésének elindítása után az ukrajnai polgárok egy hét alatt több mint 200 000 kérelmet nyújtottak be. Az igénylők csaknem fele már megkapta a szükséges engedélyt. És ez csak az első hét eredménye – jelentette […]
Nap: március 17, 2025
Evakuációs járat érkezett Kárpátaljára Doneck megyéből
Több mint 30 fő érkezett Kárpátaljára egy evakuációs járattal Doneck megyéből március 17-én. A megyei közigazgatás beszámolója szerint 12 felnőtt és 19 gyerek érkezett hétfőn a munkácsi vasútállomásra. A kitelepítettek többsége Beregszászban fog élni. Egy családot a técsői járási Bustyaházai kistérségben található fogyatékkal élők átfogó rehabilitációs központjában helyeznek el. Szakértő: Ukrajnát még két menekülthullám várja
Több tízezren keresték fel az ukrán hadsereg toborzóközpontjait
Az ukrán hadsereg toborzóközpontjait eddig 45 657 ember kereste fel a katonai szolgálatra vonatkozó kérdésekkel, az elmúlt héten 1086-an fordultak a központok munkatársaihoz. A több tízezer érdeklődő közül 9379 személy esetében már megkezdték a katonai szolgálatra való felvételi eljárást. A nők a toborzóközpontokba jelentkezők 21%-át teszik ki. A legtöbb női jelölt Csernyivci (44%), Hmelnickij (39%) […]
Március 18-án forgalomkorlátozás lesz a Kaszony–Barabás ellenőrzőponton
Március 18-án a Kaszony–Barabás ukrán–magyar határátkelőn rövid ideig forgalomkorlátozás lesz érvényben. A kárpátaljai infrastruktúra fejlesztéséért felelős szolgálat tartalék áramellátási rendszerek telepítését és bekötését tervezi szerdán. Ezáltal az ukrán oldalon átmenetileg megszűnik az áramellátás, ami hatással lesz a vámellenőrzési folyamatokra is, így az állampolgárok és járművek vámkezelése szünetelni fog. A munkálatok várhatóan 12 és 16 óra […]
Ukrajna újabb 3,5 milliárd eurós támogatást kap
Kijev teljesítette az Ukraine Facility mechanizmusban meghatározott feltételeket, így megkapja a harmadik kifizetést az ukrán támogatási keretből, közölte a Korrespondent az Európai Tanács március 17-ei sajtóközleményére hivatkozva. „Hamarosan Ukrajna megkapja a mintegy 3,5 milliárd eurót, miután a Tanács jóváhagyta a harmadik vissza nem térítendő támogatás és hitel kifizetését az Ukraine Facility program keretében” – áll […]
Rács mögé kerültek a biciklitolvajok
Bűncselekmény elkövetéséről tett bejelentést a rendőrségen egy 26 éves ungvári személy. A sértett a Drugeth utcában nézeteltérésbe keveredett két férfival, akik az egyik üzlet előtt előbb lökdösni kezdték, majd eltulajdonították a kerékpárját. A rendőrök a személyleírás alapján beazonosították a gonosztevőket, akiket a közelben sikerült előállítani. A 39 és 43 éves gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyezték. A […]
Elsőfokú riasztást adtak ki viharos széllökések miatt Kárpátalján
Az elmúlt napok nagy esőzései után viharos széllökések rázzák meg a térséget. Erős vihar csapott le Kárpátaljára az elmúlt héten. Számos településen volt tapasztalható a termőföldek, autóutak és a lakóházak pincéinek elöntése. Március 17-én a Kárpátalja területének nagy részén és a megyeszékhelyen az északi szél 15-20 m/s erősségű is lehet. Emiatt I. veszélyfokozatú, sárga risztást […]
Megalakult a Kárpátaljai Magyar Médiaegyesület
Március 15.-e előestéjén, a magyar sajtó napjához igazítva, Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc nevét viselő főiskolán megalakult a Kárpátaljai Magyar Médiaegyesület (KMME). Az egyesület megalakításáról még 2021 végén született egy szándéknyilatkozat, de a háború miatt a megvalósítás egészen mostanáig kénytelen volt váratni magára. Az alapító okiratot nyolc kárpátaljai magyar közéleti médiaműhely – Kárpátalja, Kárpátalja ma, […]
Az ukrán katonák mostantól külföldre is vezényelhetők
Zelenszkij aláírta a törvényt az ukrán hadsereg külföldi bevetéséről. Az Ukrán Fegyveres Erők egységei külföldre is vezényelhetők a nemzetbiztonság garantálása, az ellenséges agresszió elhárítása és az ország szuverenitásának védelme érdekében. Volodimir Zelenszkij elnök aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi az ukrán hadsereg alakulatainak más országokba való telepítését – erről március 17-én számolt be az […]
Véglegesítették Trump és Putyin tárgyalásának időpontját
Donald Trump amerikai elnök közölte, március 18-án fog telefonbeszélgetést folytatni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások kapcsán – tudatta a Portfolio a Kyiv Independent nyomán. Kedden beszélek Putyin elnökkel. A hétvégén már sok előkészítő munka zajlott – nyilatkozta Trump az Air Force One fedélzetén március 17-én újságíróknak. Mint ismeretes, ezt megelőzően amerikai […]