75 napnyi küzdelem után Rakonczay Gábor partot ért. Egyedül, egykabinos kenujában, végsőkig fáradtan, megtépázott testtel és lélekkel, de sikerült elérnie Antigua kikötőjét mintegy 5123 kilométer evezés után. (A tavalyi Európa–Kanári szakasszal együtt összesen 108 nap telt el és ezzel a teljes táv, amit megtett, 6553 kilométer lett.) A 2012-es 77 napos útja után ez a világ második óceán-átkenuzása. Rakonczay most az utolsó kilométereket törött hüvelykujjal tette meg, élelem híján, teljesen kimerülve. De azt mondta, nincs más választása: tovább kell mennie, mert a cél ott van valahol előtte.
Szenzációs.
Ez az egy szó jutott elsőre eszembe a hírt olvasva, de képtelenség megfogalmazni, mit is jelent mindez, ez az emberi teljesítmény, amely azt is bizonyítja, hogy határaink sokkal tágabbak, mint hinnénk.
Ez az extrém sportoló kétszeres Guinness-világrekorder, többszörös magyar rekorder. Hatszoros óceánátkelő hajós, az első magyar páros óceán átevező csapat tagja és a világon az egyetlen ember, aki átkenuzott egy óceánon.
Ultrafutó világbajnok, aki rendszeresen több száz kilométeres futásokat teljesít. Kétszer átkelt Grönlandon és egy 44 napos expedícióval elérte a Déli-sarkot.
Lenyűgöző.
„… a körülöttünk levő valóságot – amit a világnak gondolunk – folyamatosan mi választjuk. Tudatosan vagy sem, de mi hajlítjuk az ívét” – írta Rakonczay Gábor egyik bejegyzésében, miután már a szárazföldre lépett.
Elgondolkodtató.
Az életet gyakran úgy képzeljük el, mint egy előre megírt történetet, amelyben mi csupán szereplők vagyunk, sodródva az eseményekkel. Mintha minden külső erőkön múlna – a körülményeinken, a politikán, a háborún, a szerencsén, azokon a döntéseken, amelyeket mások hoznak meg helyettünk. Pedig az igazság egészen más.
A világ, amelyben élünk, nem egy adott, mozdíthatatlan valóság. Mi magunk alakítjuk. Tudatosan vagy tudattalanul, minden gondolatunkkal, minden döntésünkkel és minden apró cselekedetünkkel hajlítjuk az életünk ívét. És épp ez az, amiért felelősek vagyunk: hogy merre hajlik.
Sokan úgy érzik, hogy az élet csupán megtörténik velük. Hogy van egy adott sorsuk, amelyet nem lehet elkerülni, és amelyet jobb csendben elfogadni. Ám az igazság az, hogy minden helyzetben van legalább egy dolog, amire hatásunk lehet: a hozzáállásunk.
Nem mi döntünk róla, hogy milyen kihívásokkal találkozunk az életben, de azt mi választhatjuk meg, hogyan reagálunk rájuk. Szokták mondani, hogy a szelet nem tudjuk irányítani, de a vitorlánkat át tudjuk állítani…
Bár iszonyatosan nehéz, és az ember már egyszerűen belefáradt ebbe a „folyamatos evezésbe”, az állandó küszködésbe, hogy csak legalább fennmaradjunk a háborús valóság tengerének felszínén, de mégis ki kell tartanunk, mert semmi, a szenvedés sem tart örökké, és a távolban ott van valahol a part, a béke szigetével…
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
