Nehéz napokat él meg a magyar és az ukrán válogatott is

A magyar labdarúgó-válogatott nem tudta megőrizni A-ligás tagságát a Nemzetek Ligájában, míg Ukrajna nem tudta kivívni azt.

2022 őszén az olaszok ellen még a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe kerülésért küzdött a magyar labdarúgó-válogatott, míg 2025 tavaszán kínosan könnyedén búcsúzott az NL elitosztályától. A Törökország elleni osztályozón előbb Isztambulban kapott ki a Rossi-legénység 3–1-re, majd a budapesti visszavágó is bántóan sima lett oda: 0–3. Ezzel odalett a Puskás Arénában két és fél éve őrzött hazai veretlenség is. S ha még hozzávesszük, hogy a tavalyi Európa-bajnokság sem úgy sikerült, ahogy reméltük, bizony kijelenthető: nincs jó passzban a magyar nemzeti tizenegy, huzamosabb ideje elmaradnak a korábban már-már megszokott fantasztikus bravúrok. Elvégre még jól emlékszünk az angolok oda-vissza legyőzésére az NL-ben, a Németország elleni lipcsei diadalra, a Szerbia elleni kettős sikerre az EB-selejtezők alkalmával, hogy a világbajnok franciák elleni budapesti EB-döntetlenről már ne is beszéljünk.

A meggypirosok élén hét éve sikeresen dolgozó Marco Rossinak a júniusi svédek és azeriek elleni felkészülési találkozókon kell megtalálnia a kátyúból kivezető utat, hogy az őszi vb-selejtezőkön Portugália, Írország és Örményország ellen legyen esélye negyven év után kivezetni a válogatottat a világbajnokságra.

Ukrajna válogatottja sem legszebb napjait éli. Holott az NL A-ligás tagságáért vívott ütközet első felvonásán hátrányból fordítva, nagy bravúrt bemutatva győzte le 3–1-re Belgiumot, ám a genki visszavágón nagyon rossz taktikát választva 3–0-ás vereséget szenvedett, így marad a második vonalban, ahová ugye a magyar csapat is lezuhant. Ugyanakkor elnézve a B-liga 16-os mezőnyét, ott sem lesz egyszerű egyik válogatottnak sem a helyzete, mert olyan riválisok jöhetnek majd, mint a lengyelek, a románok, az osztrákok, a svédek, az írek, a szlovénok, a grúzok vagy mondjuk a helvétek.

Ami pedig a vb-kvalifikációt illeti: Ukrajna egy csoportban lesz Franciaországgal, Azerbajdzsánnal és Izlanddal. A selejtezősorozatot idén ősszel rendezik, 2-2 játéknapot tartanak szeptemberben, októberben és novemberben.

Befejezésül: kialakult a Nemzetek Ligája júniusi négyes döntőjének mezőnye. Németország Olaszország legyőzésével jutott be oda, Portugália hosszabbításban múlta felül Dániát, az Európa-bajnok Spanyolország és a vb-döntős Franciaország pedig csak tizenegyesekkel győzte le Hollandiát, illetőleg Horvátországot a negyeddöntő visszavágóján.

Forrás:
KISZó/DGY

Post Author: KISZó