Ukrajna Állami Etnopolitikai és Lelkiismereti Szabadság Szolgálata tanácsának tagjai közé választották Petei Juditot, a Kárpátaljai Megyei Tanács magyar frakciójának tagját – közölte Facebook-oldalán Viktor Mikita, az ukrán Elnöki Hivatal helyettes vezetője.
Kárpátalja korábbi kormányzója a képviselő méltatásában kiemelte: Petei Judit képviselőtársaival egyetemben évek óta a kárpátaljai magyar közösség etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásának megerősítésén dolgozik. Hozzátette:
a tanács tagjaként részt vesz az etnikai és nemzeti politika kialakítását és végrehajtását elősegítő javaslatok kidolgozásában, amelyek célja a társadalmi egyenlőségek megőrzése, az ukrán nemzet történelmi tudatának, hagyományainak és kultúrájának megszilárdítása, valamint Ukrajna nemzeti kisebbségeinek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásának fejlesztése.
Viktor Mikita kiemelte, hogy ez fontos és felelősségteljes küldetés, ami segít a nemzeti közösségeket érintő döntések hatékony meghozatalában és Ukrajna uniós csatlakozásának felgyorsításában.
– Nagy megtiszteltetés és egyben komoly felelősség ez a feladat, amelyet alázattal és elkötelezettséggel vállalok
– reagált Petei Judit közösségi oldalán Viktor Mikita bejegyzésére. – Évek óta azon dolgozom Kárpátalján, hogy elősegítsem a nemzetiségek közötti párbeszédet és a békés együttélést. Meggyőződésem, hogy a sokszínűség nem gyengeség, hanem erőforrás. Szívügyem a régió fejlődése, a kulturális értékek megőrzése, a közösségek támogatása és az együttműködés erősítése mind helyi, mind országos szinten. Külön köszönettel tartozom Viktor Mikitának a bizalomért és a folyamatos támogatásért, megtisztelő számomra, hogy ilyen nemes célok érdekében dolgozhatom tovább – írta bejegyzésében a politikus.
Kapcsolódó:
Fórum az ukrajnai magyar nemzeti kisebbség (közösség) helyzetéről │KISZó-tudósítás
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.