Által mennék én a Tiszán… – huszonkilencedszer ● Kárpáti Igaz Szó

„A magyar népdal az egész magyar lélek tükre, a magyar nyelvvel egyidős; a magyarság történelme során kialakult és az évszázados, évezredes használatban csiszolódott népzenei hagyomány anyanyelvünkhöz hasonló érték. Benne mindannyian magunkra ismerhetünk, s belőle mások is megismerhetnek bennünket.” (Kodály Zoltán)

Kovács Abigél és Gyurkó Abigél csodálatos énekével vette kezdetét a 29. Által mennék én a Tiszán… népdaléneklési verseny. A megmérettetést a kárpátaljai iskolák, középiskolák és művészeti iskolák számára hirdetik meg évente, a jeles esemény mindig Bartók Béla születésnapjához (március 25.) kötődik.

Hegedűs Csilla

A versenynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont, ahol a jelenlévőket Váradi Enikő köszöntötte. A Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének koordinátora hangsúlyozta, az előző évek nagy érdeklődésére való tekintettel a szervezők idén úgy döntöttek, hogy a versenyt online selejtező előzi meg, és a döntőben a selejtezőn tovább jutók mérettetnek meg. Két korcsoportban – 6-12 éves és 13-18 éves szólóének és énekegyüttes kategóriában – hirdették meg a versenyt, és a zsűri döntése alapján 66 produkció jutott tovább.
Fülöp Andrea, a beregszászi konzulátus konzulja kihangsúlyozta, a magyar zene története szerves része a magyarság történetének.

– Zenénk fejlődése az ősidőktől kezdve párhuzamban állt társadalmi és kulturális fejlődésünkkel. A magyarság mindenkor a nép zenéjében ismerhette fel legrégibb életének egyenes folytatását. A magyar népdal a magyar népzene legősibb formája: népi és emberi érzelmeket, gondolatokat testesít meg, fejez ki. A magyar népzene egyedülállóan gazdag, a Zenetudományi Intézetben máig több, mint 300 ezer népdalt jegyeztek le – fejtette ki a diplomata.

Az Által mennék én a Tiszán… népdaléneklési versenyt Pál Lajos népzenész, zenetanár alapította, most felesége, Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja vezetője osztotta meg gondolatait a megjelentekkel.

Mint mondta, az, hogy 29. alkalommal szervezik meg a versenyt, ékes bizonyítéka annak, milyen sok tehetséges énekes volt és van Kárpátalján.

– Az első versenyt még Tiszapéterfalván rendeztük, közel 150 résztvevővel. A kötelező ének az Által mennék én a Tiszán… volt, és miután 150-szer hallgattuk meg a népdalt, eldöntöttük, hogy a következő évben mindenki szabadon választhatja, mit szeretne előadni. Azt viszont mindig kihangsúlyozzuk, hogy ezeknek az alkalmaknak soha nem az volt a lényege, hogy a résztvevők versenyezzenek. Mindig örömteli találkozó volt, a gyerekek miután előadták az éneküket, jókat beszélgettek együtt. Szeretném, ha ez a mai alkalom is erről szólna, az énekesek kellemes órákat töltenének együtt, akik nem ismerik egymást, azok megismerkednének, barátságokat kötnének – hangsúlyozta Pál Katalin.

A megmérettetés szervezője a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ). A Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége szakmai partnerként vett részt a verseny lebonyolításában. A KMPSZ nevében Fodor Éva irodavezető köszöntötte a résztvevőket, sok sikert kívánva mindenki számára.

A szakmai zsűriben: Bárdosi Ildikó népdalénekes, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának óraadó oktatója, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium népi ének tanára, Berta Alexandra előadóművész, népzenetanár, a Hagyományok Háza népzenei szakelőadója, Pál Eszter népdalénekes, énektanár, a Magyar Állami Népi Együttes énekes szólistája, valamint Juhász Erika, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének mesteroktatója, a Vass Lajos Népzenei Szövetség elnökségi tagja foglalt helyet. Nem volt egyszerű dolguk, hiszen az énekesek felkészülten álltak színpadra, mindenki kihozta magából a maximumot.

A rendezvény zárásaként a résztvevők együtt énekelték el az Által mennék én a Tiszán… című népdalt, illetve közös táncházon vettek részt. A talpalávalót a Sodró népzenei együttes húzta.

Kapcsolódó:

 

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó