Zelenszkij ezrese: ennyien kaptak támogatást

Az ukrán kormány befejezte a Zelenszkij ezrese néven elhíresült támogatás kifizetését, amelyeket a Gyija alkalmazáson és a partnerbankokon keresztül lehetett igényelni – jelentette be a gazdasági minisztérium.

A közlemény szerint az utolsó részletben 124 500 gyermek után folyósították az összegeket.

„Ez a program teljesítette küldetését – segítette az ukrajnaiakat a nehéz időszakban. Összesen 14,4 millió ember vette igénybe a támogatást. Az állampolgárok a kapott pénz körülbelül 60 százalékát közüzemi számlák kifizetésére fordították, emellett gyógyszereket vásároltak, a hazai könyvkiadást támogatták, illetve adományokat juttattak el az ukrán fegyveres erőknek. A támogatási összeg 2025 végéig felhasználható, többek között a hadsereg további támogatására is” – nyilatkozta Julija Szviridenko első miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter.

A támogatási kérelmek benyújtásának határideje 2025. február 28. volt, az Ukrposta szolgáltatásán keresztül benyújtott igényeket április végéig dolgozzák fel.

A minisztérium emlékeztetett arra, hogy az eTámogatás keretében kapott pénzt közüzemi és egészségügyi szolgáltatásokra, oktatásra, közlekedésre, biztosításra, könyvek és más nyomtatott termékek vásárlására, valamint ukrán gyártmányú gyógyszerek és orvosi eszközök beszerzésére lehet fordítani. Ezen kívül jótékonysági célokra vagy adományként az ukrán fegyveres erők számára is elkölthető.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó