Kedves, barátságos és őszinte. Törékeny külseje ellenére maximalista, kitartó, a rá bízott feladatokat szívvel-lélekkel végzi. Szabad ideje nagy részét családja körében, gyermekeivel és a férjével tölti, hobbija a főzés és a kertészkedés. A Kárpáti Igaz Szó kulcslyuk rovatának vendége Bocskor Zita dietetikus, az ungvári Juno Nőgyógyászati Klinika vezetője.
Hegedűs Csilla
– Hogyan emlékszik vissza a gyermekkorára?
– Nagyszőlősön születtem, ott is nevelkedtem, a helyi magyar iskolában tanultam. Akkor nagyon jó kis közösség volt ott, kiváló tanáraink voltak. Már kisiskolás koromban szerettem a magyar nyelvet és irodalmat, sok szavalóversenyen vettem részt, összességében elmondhatom, hogy mozgalmas és boldog gyermekkorom volt.
– Van testvére?
– Igen, egy nálam tíz évvel idősebb nővérem. Kisebb generációs szakadék van közöttünk, ugyanis amikorra én iskolás lettem, ő leérettségizett, elment tovább tanulni, aztán Magyarországra költözött. Tehát az igazi testvéri kötődést, közelséget nem tudtuk megélni. És ezt nagyon irigyeltem azoktól a barátaimtól, akiknek korabeli testvéreik voltak, mert tudtak egymással játszani, egymásra támaszkodni. Ez mára sem nagyon változott, a nővérem Magyarországon él a családjával, ezért sajnos ritkán találkozunk, a beszélgetéseink többnyire az online térben zajlanak.
– Érettségi után hol folytatta tanulmányait?
– Álmom volt, hogy magyar szakon tanulhassak tovább, így érettségi után legnagyobb örömömre felvételt nyertem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola angol-magyar szakára, ahol baccaleureusi diplomát kaptam. Később pedig mindkét szakból befejezett felsőfokú végzettséget az Ungvári Nemzeti Egyetemen szereztem.
– Mégsem lett önből magyar szakos pedagógus…
– Igen, ez valóban így van. Bár mind a mai napig nagyon szeretem a filológiát, ezért teljesen nem is távolodtam el tőle. Sőt, a főiskola utolsó évében már a Nagyszőlős-vidéki Híreknél fordító-szerkesztőként dolgoztam, az újságírásba is betekintést nyerhettem, közben az államvizsgákra készültem. Aztán rövid ideig a Nagyszőlősi 4. Számú ukrán nyelvű középiskolában tanítottam magyart, mint idegen nyelvet. Onnan mentem gyesre, mert közben megházasodtam, s ekkorára már a második gyermekünk is megszületett, s ez az időszak hozta, hogy a filológiából áttértem az egészségügybe. Bár fordítóként, újságíróként a mai napig tevékenykedem, ezzel is gyakorolva a filológiai tudásom.
– Mi volt az oka a váltásnak?
– Soha nem csináltam belőle titkot, hogy ha nem lett volna egy alapegészségügyi problémám, nem tértem volna át. Sokat köszönhetek az akkori orvosomnak, aki látta, hogy autodidakta módon fejlesztem magam, hogy mennyire érdekel a dietetika, mint tudomány. Aztán természetesen ki is tanultam a szakmát, Kijevben szereztem erről szóló oklevelet. Akkoriban nagy hiány volt Kárpátalján ez a szakma, persze mára ez már megváltozott, de úgy hiszem, magyar ajkú dietetikus még mindig kevés van, aki magyarul tud segítséget nyújtani. Azóta is folyamatosan részt veszek különböző tanfolyamokon, tovább fejlesztem magam, hiszen a dietetikában is sok olyan kérdés van, amibe érdemes belefolyni bővebben.
– Önre nézve egy törékeny fiatalasszonyt lát az ember, de sok erő és határozottság is van ott, ha csak az eddig elhangzottakat vesszük alapul.
– Valóban nagyon határozott vagyok, és az, hogy emellett céltudatos is, néha pozitív, néha viszont éppen az ellenkezője. Ha kitűzök egy célt magam elé, semmiképp nem torpanok meg, még akkor sem, ha mindeközben nehézségekbe ütközök. Mottóm: soha nem adom fel. Néha a családom tagjai szokták is mondani, hogy jó lenne, ha nem lennék ilyen határozott, de én nem tudok más lenni, ha más lennék, az nem én lennék.
– Eddig már kétszer is szóba került a család. Mondanak róluk néhány szót?
– 2011-ben kötöttünk házasságot a férjemmel, aki beregszászi. Bár régebben ismertük egymás, de a komoly kapcsolat hirtelen alakult ki közöttünk, ugyanis gyakorlatilag egy hónapon belül megkérte a kezemet. Az első gyermekünk, Dávid 2013-ban született, Liza nyolcéves, ők a helyi magyar iskolában tanulnak, Dóra négyéves, a nagyszőlősi Szent József óvoda látogatója, negyedik gyermekünket pedig júniusra várjuk, aki szintén kislány, tehát még erősebb nőuralom várható a családunkban.
– Szoktak csak csajos programokat szervezni?
– Idő hiányában többnyire inkább családi programokat szervezünk, hiszen a gyerekek is nagyon le vannak kötve: szakkörökre, sportfoglalkozásra, lovardába járnak, tehát szinte nincs egy szabad délutánjuk sem. De mindennek ellenére vannak alkalmak, amikor csak a lányokkal csinálunk valamit. Nekik a sima bevásárlás is egy anya-lánya programnak minősül, igazi élmény, amikor például ruhaneműt vásárolunk, és ez csak róluk szól. Az én saját hobbim pedig a főzés-sütés és a kertészkedés. Nagyon sok virágom van, szeretek velük foglalkozni, kikapcsol a gondozásuk.
– Nagyon sok mindenben részt vállal, dolgozik, folyamatosan fejleszti magát. Hogyan tudja összeegyeztetni a sok munkát az otthoni teendőkkel, a családdal, a gyerekneveléssel?
– A logisztika a legnehezebb kérdés az életemben, hiszen maximalista vagyok, s elsősorban a családon belül. Ugyanis meggyőződésem, hogy egy karrierépítés soha nem mehet a gyerekek, a család rovására, mindig ők kell, hogy az első helyen legyenek. A klinikai munkámmal nagyon szerencsés vagyok, mert sok mindent online el tudok végezni, heti egy-két alkalommal utazok Ungvárra. Tehát helyt tudok állni anyaként, tanulok, foglalkozom a gyermekeimmel, ugyanis fontosnak tartom, hogy mind fejlődjenek úgy fizikálisan, mind szellemileg. Az együtt töltött idő a minden, hajlandó vagyok inkább éjszakába belenyúlóan dolgozni, minthogy megfosszam őket az esti együtt töltött időtől. Ha pedig néhány napig nem vagyok otthon 1-1 tanulmányi út miatt, ami nem túl gyakran történik meg, akkor a férjem van a gyerekekkel.
– Ennyi feladat mellett belefér az életébe a halogatás?
– Elő szokott fordulni, de aztán megbánom, mert ráég a munka a kezemre.
– Pontosság?
– Törekszem rá. Néha a rajtam kívül álló okok miatt szoktam késni, de ez nagyon ritkán fordul elő, időben szeretek ott lenni mindenhol, viszont a pontosságot másoktól is elvárom. A munkámban pedig végtelenül fontos a pontosság, a precizitás, abban nem tűrök pontatlanságot.
– Aggódó?
– Ha a családról van szó, nagyon. Korábban túlságosan is aggódó voltam, ebben az is közrejátszott, hogy nem könnyen adatott meg az anyaság. Talán az utóbbi egy-két évben látom magamon azt, hogy egy picit könnyebben állok bizonyos kérdésekhez, például kevésbé aggódóan engedem el a gyermekeimet valahová. Munka és egyéb kérdésekben igyekszem nem aggodalmaskodni, ott inkább arra törekszem, hogy megteremtsem azokat a körülményeket, amelyekből tovább tudok lépni, tovább tudok fejlődni. Mindig azt kértem a Jó Istentől, hogy olyan munkakörbe kerüljek, ahol Ő látni akar engem. Az a legfontosabb, hogy azt, és akkor végezzem, ahol a legnagyobb szükség van rám.
– Jó emberismerőnek tartja magát?
– Szoktam azt gondolni, hogy igen, de sokszor csalódtam már emiatt. Vannak olyan álarcok, melyeket az emberek évekig is tudnak viselni, ezért nehéz a kiigazodás.
– Ha csalódás éri, azt hogyan dolgozza fel?
– Általában imádsággal, mert a Jó Istenbe vetett hit az, ami meg szokott tartani, és segít túllépni, nemcsak a csalódásokon, hanem az élet keserűségein, nehézségein is. Úgy hiszem, egy dolgot nem szabad megengedni: mégpedig azt, hogy az ember önmagában csalódjon.
– Sértődékeny?
– Most, várandósan kicsit sértődékenyebb, érzékenyebb vagyok, mint általában máskor, de igyekszem minél hamarabb túltenni magam a sértődésen, mert amit magamban hordozok, az az én fájdalmam, az én nehézségem, ezért ezt érdemes minél hamarabb elengedni. A konfliktushelyzeteket is sokkal jobban kezelem mostanában, mint például néhány évvel ezelőtt.
– Van olyan emberi tulajdonság, amit nem bír elviselni, már-már dühíti?
– A tudatos hazugság. És ezzel manapság sajnos elég gyakran lehet találkozni. Az, amikor valaki belenéz a szemembe, és oda hazudik, számomra megbocsáthatatlan. Ha találkozom ilyen emberekkel, igyekszem őket elkerülni, amennyire csak lehet.
– Ha felhők gyűlnek a feje fölé, hogyan viseli? Miképpen lehet felvidítani?
– Nemrég mondtam egy előadásomon, hogy ha esik az eső, az akkor is esni fog, ha nem örülünk neki. Én mindig igyekszem örülni ennek, és a legrosszabb helyzetben is próbálom megtalálni azt a legkisebb pozitívat, ami erőt ad a továbblépéshez. Valamint az ima, ami nemcsak nehézség esetén hangzik el az Úr felé a számból, hanem hálaként is. A nehézségekért is hálásnak kell lennünk.
– Van, amitől fél?
– A félelemeim a leginkább a családomra vetülnek ki, mert nekem ők a legfontosabbak. Ez az egyetlen dolog, hogy velük ne történjen semmi rossz.
– Nyár elején születik meg a negyedik babájuk. A gyerekek várják a kistestvért?
– Nagyon izgatottak. Picit tartottam tőle, hogy fogják fogadni, de nagyon jó testvérek, ezért biztosan nem lesznek gondok. És éppen az adatott meg nekik, ami nekem nem, hogy ők pár év korkülönbséggel ott vannak egymásnak, együtt élik meg a gyermekkor örömeit, nehézségeit. Jelenleg a névválasztás a legnagyobb kaland a családunkban.
– Amilyen pörgős személynek ismertem meg, el tudom képzelni, hogy nem sok szülési szabadságot ad majd magának…
– Jól gondolja. Már a harmadik gyermekünknél sem mentem el konkrétan szülési szabadságra. Ezért biztos, hogy most sem fogok évekre, de még hónapokra sem kiesni, hiszen a pácienseimnek szükségük van rám, én pedig semmiképp nem hagyom őket cserben.
Kedvencek:
étel: grillezett zöldség
ital: sima víz
állat: macska
zene: hangulatfüggő
növény: virágok
gyümölcs: kivi
évszak: tavasz
napszak: reggel
könyv: William P. Joung: A viskó
szín: fehér
erényének tartott tulajdonsága: határozottság
negatív vonása: hiszékenység
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
