Ahhoz a generációhoz tartozom (s ez nem érdem, vagy kiváltság, esetleg sorscsapás, csupán egyszerű tény), mely még nem a mesterséges intelligenciának teszi fel a kérdéseket, hanem – micsoda különcködés – versekben keres válaszokat. Ennek, a magyar költészet napjára irányítandó a figyelmet, van létjogosultsága. Mint ahogy annak is, hogy 120. születésnapján József Attilát idézzük meg.
Ki (mi) a költő és mi dolga a világban?
A költő – ajkán csörömpöl a szó,
de ő, (az adott világ
varázsainak mérnöke),
tudatos jövőbe lát
s megszerkeszti magában, mint ti
majd kint, a harmóniát. (A város peremén)
Mi az emberi lét értelme?
Ne légy szeles.
Bár a munkádon más keres –
dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
ugy érdemes. (Töredék)
Mire vágyunk leginkább?
S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad –
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad! (Hazám)
Mi a legfontosabb?
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés. (A Dunánál)
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
