Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésére, megkínzatására, halálára és temetésére emlékezik az Egyház. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust jelképző oltár teljesen dísztelen: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya.
A nagypénteki szertartás a keresztény hagyomány egyik legmélyebb és legünnepélyesebb liturgiája, amely három fő részből áll: igeliturgiából (olvasmányokkal és könyörgésekkel), a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozásból.
A szertartás kezdetén a pap piros miseruhában némán vonul az oltárhoz, majd földre borul, ezzel Krisztus önkiüresítő áldozatát jelenítve meg. Az ige liturgiájában Jézus szenvedéstörténetét olvassák fel János evangéliuma szerint, majd következnek az egyetemes könyörgések az Egyházért és az egész világért.
A kereszthódolat során a hívek leleplezett feszület előtt tiszteletüket fejezik ki Jézus szenvedése iránt. Ezt követi a Miatyánk és az áldozás. A szertartás a szentsírnál való imával és virrasztással zárul.
Nagypénteken az Egyház szigorú böjtre szólítja a híveket, akik ezzel Jézus iránti szeretetüket és együttérzésüket fejezik ki. A nap folyamán lamentációk hangzanak el, és keresztúti ájtatosságot végeznek a hívek.
A nagypéntek csendje és szenvedése húsvét ígéretére mutat: a feltámadás, a szeretet és a jóság végső győzelmére.
