„A hét első napján jókor reggel a sírhoz mentek, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. A követ azonban a sírról elhengerítve találták. Amikor beléptek, nem találták az Úr Jézus testét. Míg ezen töprengtek, íme két férfi állt melléjük ragyogó öltözetben, s amikor ők megrémülve földre hajtották arcukat, azok így szóltak: Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, mert feltámadott. Jusson eszetekbe, mit mondott nektek, mikor még Galileában volt. Ezt mondta: Kell hogy az Ember Fiát bűnös emberek kezébe adják, megfeszítsék és harmadnap feltámadjon. És visszaemlékeztek ezekre a szavakra. Azután visszasiettek a sírtól, és hírül adták mindezt a tizenegynek, s mind a többieknek. A magdalai Mária és Johanna, és Jakab anyja, Mária, és a velük lévő más asszonyok voltak azok, akik ezeket elmondták az apostoloknak. De ezek balga beszédnek tartották az egészet, és nem hittek nekik. Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és behajolva látta, hogy csak a lepedők vannak ott, és elment, magában csodálkozva a történtek felett.”
Lukács 24:1-12
A temetőkert nem egy kívánatos hely, bár sokan igyekeznek széppé tenni, díszíteni elhunyt szeretteik emlékének, maradandó (fejfát) sírkövet állítatni. Mégis sokan sóhajtozva, szomorúan mennek és jönnek ki a temetőkertből. Az átlagembernél talán többször járok a temetőbe nemcsak a szolgálatok miatt, hanem mert több, mint 20 éve elhunyt kislányunk sírhelye(siratóhelye) előtt is megállva emlékezem, kérdezek ki nem mondott szavakkal és sóhajtok lehet többet is amíg eljutok a megbékélés gondolataihoz és végül a hitvallás tudatos elmondásááig. Az apostoli hitvallás csendes vagy hangos elmondása után nem leszek jókedvű, de mindig reménység tölt el, tovább megyek, teszem a dolgom, azt, aminek nincs semmi látszata és azt is, ami nem lelki, szellemi munka, de hitemből fakad. Van reménységem, hitem és erőm, ami megújul.
Hogyan? Honnan? Minden értelme a szenvedésnek, a hűségnek, szerelemnek és szeretetnek, a munkának, onnan a temetőkertből indul, ahol két angyal, kik ragyogó öltözetben voltak azt kérdezték:
„Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt mert feltámadott.” Lukács 24:5b-6a
A háború évei sokasodnak: először hetekre, majd hónapokra gondoltunk. Már évek teltek el és a végét még nem látjuk. A háború divatos kifejezés lett, már vámháború is van. Közben a temetőkert neve sunyin feledésbe süllyed. Pedig szinte az egész Európa már egy nagy temető. Mennyi harc helyszíne volt már. Járványok, az első majd a második világháború, a deportálások, a sztálini lágerek áldozatai. Temetetlen és eltemetett gyermekek, édesanyák és édesapák maradványait takarja a múlt.
Mennyire furcsa, hogy az élni akaró jelen öl és pusztít, tönkre tesz és elvesz életet, reményt és jövőt. Emberek élettelen testének ezrei kerülnek az inteligens, okos harcoló felek tettei következményeként a porba.
Ebben a helyzetben, lelki állapotban jön egy hír, a legfontosabb hír, a mindent megváltoztató hír, az örömhír: Feltámadott!
2025-ben a Feltámadás ünnepén Isten Szentlelke emlékeztessen bennünket. Jusson eszünkbe az, amit Jézus mondott:
„Ezt mondta: Kell, hogy az ember Fiát bűnös emberek kezébe adják, megfeszítsék és harmadnap feltámadjon” Lukács 24:7
Emlékezzünk keresztyén hitünk alapjára, Jézus Krisztus feltámadására. Merítsünk erőt, nyerjünk bátorságot és adjuk hírül: Jézus Feltámadott.
Most is úgy lesz, mint kétezer évvel ezelőtt: „De ezek balga beszédnek tartották az egészet és nem hittek nekik”. Lukács 24:11
Ilyen az ember, még azok is, akik Jézushoz ott, akkor közel voltak és azok is, akik ma közel vannak! A feltámadásba vetett hit nem a hívő élet kezdete, hanem a koronája!
„Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és behajolva látta, hogy csak a lepedők vannak ott és elment magában csodálkozva a történtek felett”. Lukács 24:12
Szeretném, hogy akik olvassák bizonyságtételem, azok hasonlóak lennének Péterhez. Ő felkelt, utána járt, kíváncsi volt. Még nem Jézust látta, de csodálkozott a történtek felett. Mi tudjuk, hogy Péter részesévé lett a hit csodájának.
Induljunk mi is a kíváncsiság, az érdeklődés útján és a Feltámadott mellénk szegődik életutunkon, mint az Emmausi tanítványok mellé vagy megállít, mint Sault, vagy meggyőz, mint Tamást, vagy visszafogad háromszori kérdésével: Szeretsz-e engem?
Áldott Feltámadás ünnepet kívánok mindenkinek!
Zán Fábián Sándor,
a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
