Életútja és szolgálata azt mutatja, az engedelmesség nem könnyű, de áldott út. Különleges lelki érzékenységgel, mély istenhittel és nyitott, derűs személyiséggel végzi szolgálatát. Ő az a típusú ember, aki egyszerre képes szilárd elvek mentén dönteni, mégis rugalmasan alkalmazkodni az élet kihívásaihoz. Lelkészként a hivatásában, férjként a házasságában, apaként a családi életében is kiegyensúlyozottságra törekszik – mindezt nem csupán elméletben, hanem tudatos időbeosztással és önreflexióval gyakorolja. Lelkészi hivatása mellett az informatikai érdeklődése, könyvkötői kézügyessége és a horgászat iránti vonzalma is megjelenik. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége ifj. Hájas István, a nevetlenfalui és batári református gyülekezet lelkipásztora
Simon Rita
– Megkapta az elhívást a lelkészi hivatásra, de egy ideig ellenállt neki.
– Az informatika érdekelt, programozás, számítógépek és ebbe az irányba is indultam el. Matek-informatika szakra jártam a beregszászi főiskolára, amit kifejezetten szerettem, de éreztem, valami hiányzik… Már az első főiskolai év végén rájöttem, hogy Isten korábban elhívott engem a teológiára – még a Nagyberegi Református Líceumban – csak én nem hallgattam rá. Amikor végül igazán megnyitottam a szívemet, meghoztam a jó döntést: Debrecenbe jelentkeztem a hittudományi egyetemre. Csakhogy lekéstem a felvételit, így még egy évet el kellett töltenem Beregszászban. Amikor végül felvettek a teológiára, akkor került minden a helyére.
– A feleségét is a teológián ismerte meg.
– Egy évvel jártam előrébb, és amikor összejöttünk, pont akkor nyertem meg egy ösztöndíjat Angliába. Távkapcsolat lett belőle, de kiállta a próbát. Azt mondtam magamnak: ha ezt az egy évet kibírjuk, akkor menni fog. És kibírtuk. Most olyan ember van mellettem, aki nemcsak társam az életben, de hivatásban is. Érti, amit én átélek, tanácsot tud adni, át tudja venni a feladataimat, ha szükséges. Nem kell mindent magyarázni – tudja, mit jelent lelkésznek lenni, mit jelent a szolgálat terhe és öröme.
– Bár nem így tervezték, Kárpátaljára jöttek szolgálni.
– Ez egy komoly belső harc volt. Már megkaptam az engedélyt, hogy Magyarországon szolgálhassak, amikor Isten világossá tette: haza kell jönnöm. Nem volt könnyű, sem nekem, sem a családnak – de ha Isten valahova küld, akkor nincs értelme máshol keresni a helyed. Ez a fajta engedelmesség határozta meg a döntésünket. Én Bátyúból úgy kerültem el, hogy azt terveztem, nem térek vissza Kárpátaljára. Orsolya pedig a partiumi Érbogyoszlón született, így az ideális köztes megoldás Magyarország lett volna. Egy évet töltöttünk a kolozsvári teológián Erasmus-ösztöndíjjal, majd a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközségben segédlelkészekként szolgáltunk, amikor jött az elhívás, hogy jöjjünk Kárpátaljára. Oda megyek, ahova az Isten küld.
– Milyen volt megérkezni és elkezdeni a munkát Nevetlenfaluban és Batáron?
– A teológián azt tanították, hogy az első évben ne változtassunk semmit. Követtem ezt a logikát. Figyeltem, tanultam, és csak később kezdtem új dolgokba. Most, a negyedik évben már van egyfajta rutin, és tudatosan vezetek be újdonságokat, mint például a böjti reggeli áhítatok, amelyek nagyon sikeresnek bizonyultak, több mint egy tucat ember jött el rendszeresen.
– A háború sem „üldözte” el.
– Nem. Isten nem véletlenül hívott ide, ő már akkor is tudta, hogy háború lesz. Biztos vagyok benne, hogy célja van vele. Számtalan áldást megtapasztaltunk már itt, a közösségekkel a háború óta is. Nevetlenben 508, Batáron 165 lelket számlál a református gyülekezet.
– Hogyan alakult ki a szolgálat és a magánélet egyensúlya a családjukban?
– Ez az egyik legnagyobb kihívás. Négy területen kell helytállnom: mint Isten embere, mint férj, mint apa és mint lelkipásztor. Nem lehet egy napba mindent belesűríteni, így a hetet osztottam fel. Hétfő például szabadnap, olyankor magammal, a saját lelki épülésemmel foglalkozom. Szerda és péntek délelőtt a gyerekekkel vagyok, a többi napon pedig a gyülekezeti, lelkipásztori teendőket végzem. Tudatosan tervezek, hogy mindennek jusson tér.
– Mi az, amit a legfontosabbnak tart a lelkipásztori szolgálatban?
– Az egyensúly megtalálása mellett az, hogy ott legyek, ahol Isten akar látni. Nem a legkényelmesebb helyre, hanem a szolgálat helyére. A célom, hogy a gyülekezetemet segítsem megtalálni az utat Istenhez – akár új formákon, akár a személyes példámon keresztül.
– Mik a hobbijai, mi az, ami kikapcsolja?
– Könyvkötéssel is foglalkozom, bár most kevés időm van rá. Szeretek horgászni – pontosabban potyahorgászni. Még nincs saját felszerelésem, de a tó csendje nagyon feltölt. Az informatika iránti érdeklődésem is megmaradt. Gitározom is. Szőlő és gyümölcsfák is vannak a parókián, szeretek kertészkedni, illetve a méhészet is érdekel. Emellett régóta szeretnék cserkészetet is beindítani a faluban, mint egyházi ifjúsági alternatívát.
– Hogyan kezeli a konfliktusokat?
– Nem futamodok meg előlük. Alapvetően nyugodt ember vagyok, de aki lelkész, annak bele kell állnia egyes helyzetekbe. Viszont mindig a megoldás szándékával. Néha nehéz, különösen, ha fáradt vagyok, de törekszem a nyitottságra.
– Miben látja a legnagyobb kihívást az Istennel való kapcsolatában?
– A belső küzdelmekben, az önmagammal való harcokban.Tudom, mit kér tőlem az Isten, de nem mindig tudok aszerint élni. Minél többet ismersz meg Istenből, annál világosabb, hogy mi lenne a jó – és annál fájdalmasabb, ha nem tudsz úgy élni. De az ember dolga a küzdés és az imádkozás. Ha ezt hittel és kitartóan tesszük, az Úr fokozatosan megadja a győzelmeket is.
– Van mottója, kedvenc Igéje?
– „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek” (Máté 6:33). Ez sokszor segített dönteni. De azt is tudom, hogy „azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van…” (Róma 8:28).
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
