Pápaválasztás: másodjára is fekete füst szállt fel

Mint arról korábban beszámoltunk, május 7-én megkezdődött a pápaválasztás. Az első gyűlés nem járt sikerrel, ezért május 8-án a ismét összegyűltek a vatikánvárosi Sixtus-kápolnában a bíborosok, hogy megválasszák Ferenc pápa utódját, az új katolikus egyházfőt.

Ma a tervek szerint négy szavazási körre van lehetőség, így akár már napközben világossá válhat, hogy ki fogja a továbbiakban irányítani a Vatikánt. Az esélyesek között leggyakrabban Pietro Parolin olasz bíborost emlegetik, de az esztergomi érsek neve is visszatérően előkerül, nem kizárt, hogy Erdő Péter személyében magyar egyházfője lesz a katolikusoknak, írja a Portfolio.

A tegnapi nap után ma ismételten jelentős csúszás volt, délelőtt 11 óra után kicsivel érkezett az első jel.

Másodjára is eredménytelenül zárult a konklávé szavazása, amit a Sixtus-kápolna kéményéből gomolygó fekete füst jelezte a nagyvilág számára.

Giovanni Battista Re bíboros úgy fogalmazott, remélhetőleg estére fehér füst fog felszállni.

Azt is elmondta, hogy szerinte az új pápa legnagyobb feladata az lesz, hogy megerősítse a hitet a világban.

Arról, hogy kik a legesélyesebbek, itt írtunk:

Pápaválasztás: hamarosan felszállhat a fehér füst

 

Forrás:
KISZó/Portfolio
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó