Életigenlő, optimista, mindig mosolyog, igyekszik a dolgok pozitív oldalát meglátni. Mozgalmasak a mindennapjai, mivel munkája és társadalmi tevékenysége révén sokat utazik, folyton pörög. Igyekszik segíteni, ahogyan azt az édesapjától látta, mindenkihez van egy jó szava. Magyar filológus diplomát szerzett és majdnem újságíró lett, de meggondolta magát, mert rájött, hogy csak akkor tud írni, ha ihlete van. Tolmácskodott, rendezvényszervező volt, majd a biztosítások területén találta meg magát. Régi ismeretségünkre való tekintettel, ezúttal tegeződök interjúalanyommal. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Berdár Szilvia, a Big Bróker biztosításközvetítő cég ügyvezető igazgatója, a Magyarok Kijevi Egyesületének elnökhelyettese.
Magyar Tímea
– Mennyire hajlandóak az emberek biztosítást kötni?
–Amióta elkezdődött a nyugdíjreform és az emberek ráeszméltek, hogy öregkorukban nem számíthatnak tisztességes állami nyugdíjra, azóta egyre többen gondoskodnak a tőkefelhalmozásról, vagy a befektetéssel egybekötött életbiztosításról. Hisz, ha nem is történik az illetővel semmi, a befektetett pénze időskorára összegyűlik és biztosítja a méltó időskort. A háború is megélénkítette a biztosítási szférát, megváltoztatta a biztosítási kultúrát, annak ellenére, hogy egy katonai konfliktus vis maiornak számít. Volt már nem egy kliensünk, aki szolgálat közben elhunyt és a kedvezményezett hozzátartozók magas összegű kifizetést kaptak. Szóval míg a 2000-ben elfogadott biztosítási törvény idején a lakosság idegenkedett és bizalmatlan volt a biztosítókkal szemben, mára jelentősen változott a helyzet: az internetnek köszönhetően napjainkban könnyebben nyomon követhetők és ellenőrizhetők a cégbejegyzések, könnyebben tudják reklámozni is magukat.
– És mi történik abban az esetben, ha csődbe megy egy biztosító?
– Egyrészt a biztosító nem tud úgymond „lelépni” a befektető pénzével, mivel nincs nála, ugyanis azonnal be kell fektetnie azt, ellenkező esetben zárolják a számláját vagy megadóztatják. Másrészt a viszontbiztosítók vállalják a felelősséget az ügyfél befektetéséért.
– Mennyit szánnak átlagosan az ukrajnaiak a tőkefelhalmozásra?
– Átlagosan évi 500-1000 dollárnyi összeget. Ha havi szinten 1200 hrivnyát számolunk, kitűnik, hogy ez nem is olyan nagy összeg és megéri.
– Több társadalmi munkát is vállalsz, a Magyarok Kijevi Egyesületének helyettes elnöke, a KMKSZ Ukrajnai Magyar Párt Kijevi Territoriális szervezetének elnöke vagy? Előbbivel hogy kerültél kapcsolatba?
– Teljesen véletlenül. Már tíz éve Kijevben dolgoztam, és nem túl sok magyar hangot hallottam ott, hiányzott a magyar közeg. 2016-ban megláttam őket a Facebookon, jelentkeztem tagnak és ott ragadtam. Pezsgő kulturális életbe csöppentem ezáltal. A háború előtt 330 tagja volt az egyesületnek, most megcsappantunk, mivel sokan elhagyták a fővárost. 2017 októberében megnyílt a kijevi Magyar Ház, ekkor megalakult a Tisza Dalárda, melynek aktív tagja lettem. Korábban Rudnik Viktória énektanár, azután Maruszinec Marianna és én – mivel mindketten zeneiskolát is végeztünk –, foglalkoztunk a repertoárral. Sok helyütt felléptünk, például Odesszában az Európa-napokon, Ivano-Frankivszkban az etnofesztiválon, a Kijevi Nemzetiségi Kisebbségek Egyesületének rendezvényein.
– Folyamatos ingázásban vagy, amikor kitört a háború, pont Kijevben voltál, lapunknak is beszámoltál az akkori történésekről. A főváros azóta folyamatosan légitámadások célpontja, ma is gyomorgörccsel utazol oda?
– Már nem. 2022 márciusában tudtam csak hazajönni, miután napokig a menhelyen maradtunk és vártuk, hogy biztonságban kijuthassunk Kijevből. Csak augusztusban tértem vissza, mert bennem volt a félsz. Idővel azonban hozzászoktam a légi riadó hangjához, úgy tapasztalom a helyi lakosok sem reagálnak már a kezdeti félelemmel rá. Vannak, akik biztonságos helyre vonulnak, de bármilyen furcsa, mások élik a szokásos mindennapjaikat.
– A Facebook-bejegyzéseidből tudom, hogy a háború alatt többször részt vettél ukrajnai gyerekek magyarországi üdültetésében.
– A kárpátaljai megyei oktatási és tudományos főosztály, az Ungvári Magyar Főkonzulátus felkérésére Magyarországra (Körmendre), Ausztriába, a sátoraljaújhelyi Rákóczi-táborba kísértem harcoló vagy elesett katonák gyerekeit, illetve kárpátaljaiakat. Mindig szívesen teszek eleget az ilyen felkérésnek, mert örülök, ha segíthetek.
– Más. Mire emlékszel legszívesebben a gyerekkorodból?
– Az iskolai éveimre a különféle szülinapi, újévi bulikkal, szereplésekkel.
– Korán elveszítetted édesapádat, akivel nagyon bensőséges volt a kapcsolatod. Hogy hatott ez az életedre?
– 29 éves voltam, amikor aput elveszítettem. Nagyon nehéz volt, mert szoros kapocs volt közöttünk. A betegsége miatt kétszer is műtötték Magyarországon, ott is én voltam mellette. A hiánya mindmáig nem enyhült. Mivel főépítész-helyettes volt Ungváron, sokan ismerték és a mai napig úgy emlegetik, mint egy jószándékú, segítőkész embert.
– Saját család?
– Valahogy úgy éreztem mindig, hogy az én életstílusom nem fér össze a családalapítással. Nem ez volt számomra a fő szempont. Mindig képes voltam megteremteni a saját anyagi biztonságomat, lehetőségem volt és van rá, hogy rengeteget utazzak, amit nem biztos, hogy kibírna egy család. Folyamatosan emberekkel dolgozom, intézem az ügyes-bajos dolgaikat, igyekszem az édesapámtól látott empátiával segíteni mindenkinek. Ez teljessé teszi az életem.
– Mi doppingol a legjobban?
– Motivál az emberekkel való kapcsolatok sikerélménye. Ha látom, hogy elégedettséget, tetszést vált ki az, amit csinálok, attól pörgök.
– Édesanyád hogy viseli, hogy keveset vagy otthon?
– Amíg Kijevben éltem és csak évi három-négy alkalommal jöttem haza, nem panaszkodott. De mióta „hazajöttem”, annyira megszokta, hogy minden utazásom előtt sérelmezi, amiért magára hagyom.
–Nagyon jó ízlésed van, mindig divatosan öltözöl. Tudatosan alakítod a ruhatárad?
–Dehogy, nem vagyok divatmániás. A szépérzékemet valószínűleg aputól örököltem, aki amellett hogy építész volt, képeket is festett, tudott bánni a színekkel. De anyunak is fejlett a szépérzéke, úgyhogy ez ilyen családi örökség.
–Melyik konyhát részesíted előnyben?
– Nem vagyok az a bevállalós típus, hiába utazom sokat. Abszolút a magyar és az európai konyhát preferálom. A főzés itthon az anyu asztala, én inkább sütni szeretek, az egyik nagyapám cukrász volt, a génjeimben van.
– Ha valamit megörökölhetnél, mi lenne az?
– Nem vagyok anyagias, nem érdekelnek a házak, az autók. Számomra az élmények a fontosak.
– Milyen vagy, amikor kifordulsz magadból?
– Ritkán történik ilyen, de ha kihozzák belőlem, kiabálok.
– Mi az, amiből soha nem elég?
– Cipő, táska.
– Állítsd sorrendbe: boldogság, pénz, egészség, hírnév.
– Egészség, boldogság, pénz, hírnév.
– Mi a legfontosabb a számodra egy barátságban?
– A megbízhatóság, a hasonló értékrend.
– Könnyű megríkatni?
– Igen, elég egy érzelmes vers, egy szép köszöntés.
– Bakancslista?
– Elég sok országba ellátogattam már Izraeltől, Egyiptomon, Tunézián át, a legtöbb európai államig. Svájc, a Benelux államok még a tervek között szerepel.
– Hol látod magad tíz év múlva?
– Nagyon jól érzem magam a bőrömben, szeretem, amit csinálok, remélem, egy évtized múlva is ezt tehetem.
Kedvencek:
Étel: pizza, mákos pálinka
Ital: bécsi kávé
Állat: cica
Növény: szakura
Szín: piros, ciklámen
Évszak: tavasz
Napszak: dél
Zene: klasszikus, pop
Erényének tartott tulajdonsága: empátia
Negatív vonása: türelmetlenség
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
