Az elmúlt hetek, napok eseményei szertefoszlatták a békéről szőtt álmokat. Ismét elillant a remény, hogy belátható időn belül megszületik egy fegyverszüneti megállapodás, elindul a békefolyamat, és végül diplomáciai úton ér véget a háború. Minden egyes nap erősebbé teszi a béke utáni vágyunkat, még akkor is, hogy nem látni a háború végét.
Mindenki másban reménykedik, de ugyanazt akarja: anyák, feleségek, gyermekek várják haza a fronton harcoló gyermeket, férjet, édesapát. Sokan vannak, akik nem adták fel a reményt, hogy kiszabadul az orosz fogságból, előkerül az eltűntnek nyilvánított családtag. Befejeződik a sokakat korlátozó mozgósítás. Hazatérhetnek, akik külföldön vannak. Újra egyesülnek a szétszakadt családok. Ismét lesz, aki tovább viszi egy élet munkáját, amit egyik napról a másikra hagytak hátra. Visszakapjuk azt az életet, amit elvett tőlünk a háború, az orosz agresszor: a biztonságot, a kiszámíthatóságot, a tervezés értelmét, és még sorolhatnánk, mennyi mindentől fosztott meg minket a háború.
Nem lesznek többé üres székek az örömteli családi ünnepeken, nem hiányoznak a közeli rokonok az esküvőkről, keresztelőkről, konfirmálásokról, ballagási ünnepségekről, diplomaosztókról, és szomorú, de a koporsó mellől sem. Nem könnyű az itt maradottaknak, hiszen számos nehézséggel kell megküzdeniük. Azoknak, akik elmentek, ott van a honvágy. A háború felülírja azokat az elemi emberi jogokat, melyekhez azért mindannyian hozzászoktunk, s melyekre minden jól működő, élhető társadalomban szükség van.
Nehéz bármibe is kapaszkodni, csak a remény maradt. Oldalról, távolról szemlélni lehet, de megérteni, átérezni csak az tudja, aki benne van, aki átéli a félelmet, a bizonytalanságot, a kiszámíthatatlanságot. Hogy mi alakítjuk sorsunkat, életünket.
Nehéz ép ésszel felfogni, hogy ennyi teherrel és dilemmával a hátunkon még mindig pozitívan tekintsünk a holnapra, úgy hajtsuk álomra a fejünket, hogy jön egy új nap, egy új esély. Újra a kezünkbe akarjuk markolni a kormánybotot, a viharos tengeren hánykolódva nem csak a hullámokat kerülgetni, hanem kivezetni a hajónkat a békés vizekre.
Sokan reménykednek abban, hogy úgy ér véget a háború, ahogy elkezdődött. Egyik reggel úgy ébredünk, hogy a híradások a békéről szólnak. Három év távlatában nehéz ebben bízni. De ahogy az ember nem élhet álmok nélkül, ugyanúgy nem élhet remény nélkül sem…
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
