Közvetlen, megbízható, munkáját szívvel-lélekkel végzi. Tanítványaival igyekszik megtalálni a közös hangot, ha igény van rá, meghallgatja őket, s amiben tud, segít. Szabadidejének minden percét a családjával tölti, hobbija a gombázás és biciklizés. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Szilágyi László, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola angol filológia tanszékének docense.
Hegedűs Csilla
– Hogyan emlékszik vissza a gyermekkorára?
– Nevetlenfaluban születtem. A gyermekkorom igazán szép és vidám volt. Sosem voltam „elveszett legény”. Mondhatom, hogy az óvoda főkolomposa voltam. Az utcában lakó, velem egykorúakkal a szabadban töltöttük szabadidőnk minden percét. Sajnálatos, hogy a mai gyerekek már nem tapasztalják meg azt az érzést, hiszen mi futkároztunk, horgásztunk, gombásztunk, a lényeg az volt, hogy a szabadban lehessünk. Az iskolát is nagyon szerettem, jó tanuló voltam, emellett a híres Aranykalász táncegyüttes tagja lehettem. Annyira jól ment nekem a táncolás, hogy a tanáraim biztatására az Ungvári Közművelődési Szakközépiskolába felvételizem, 1996-ban ott érettségiztem.
– Bár sem tánctanár, sem koreográfus nem lett, tánctudását mind a mai napig tudja kamatoztatni.
– Manapság inkább már csak hobbiszerűen űzöm, de valóban sok helyütt „jól jön” a tánctudásom, így például a főiskola, illetve a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének rendezvényein. Mi is nagycsaládosok vagyunk, a feleségem az egyesület alelnöke, ezért a táncklubokon és a táncházakon az én vezetésemmel tanítunk általában társas-, illetve közösségi táncokat.
– Tudatosan választotta a filológiát?
– Végzős hallgató voltam Ungváron, de párhuzamosan már a drámai színházban és a filharmónia tánckarában dolgoztam. Akkor egy kisebb baleset történt, megsérült a térdem, az orvos nem ajánlotta a hosszabb távú táncolást, ezért más irányt kellett választanom. Akkor alakult meg Beregszászban a Rákóczi-főiskola, ahol az egyik ismerősöm tanult, ő ajánlotta, hogy felvételizzek én is. Mivel már kisiskolás koromban az volt az álmom, hogy megtanuljam az angol nyelvet, a földrajz pedig a kedvenc tantárgyaim közé tartozott, egyértelmű volt, hogy angol-földrajz szakra felvételizek.
– Hol kezdte a pályafutását?
– Még tanultam a főiskolán, amikor megkérdezték, nem lenne-e kedvem itt tanítani, közben a Tiszapéterfalvai Református Líceumtól is kaptam egy ajánlatot. Egyiket sem szalasztottam el, a hét első három napján Tiszapéterfalván, szerda délutántól pedig a főiskolán voltak óráim. Három évig bírtam ezt az ingázást, ugyanis közben, 2004-ben megnősültem, a pécsi egyetemen kezdtem el tanulni, mindez sok volt, ezért a Rákóczi-főiskolán maradtam. Ennek immár 23 éve.
– Azóta sokat változott a világ, benne az emberek is. Mikor volt könnyebb a diákokkal, a kezdetekkor, vagy mostanában?
– Én nagyon szeretek tanítani. Viszont azzal a helyzettel is meg kell birkózni, amikor a diákok passzívak, vagy nehéz a figyelmüket lekötni, ezért érdekessé kell az órát tenni számukra. Azt kell elérni, hogy a tanítványaim értékeljék a munkámat. És persze haladni kell a korral, ezért elvégeztem a mentálhigiénés képzést, mert úgy éreztem, az ott szerzett tudás segíthet a tanításban, a diákokkal való egészséges eszmecserében.
– Fiatal felnőtteket tanít. Hozzájuk is türelem kell?
– Én türelmes ember, tanár vagyok. Bár lehet, hogy a kicsikhez nem lenne annyi türelmem, ezért úgy érzem, jó helyen vagyok, azt csinálom, amit szeretek, amihez értek.
– Határozott?
– Nem mindig, de szerintem másnak is vannak ezzel gondjai. Ha az ember úgy érzi, hogy olyasmire kérik fel, vagy olyat kérnek tőle, amiben nem érzi magát százszázalékosan határozottnak, bizonytalanná válik. De az is igaz, hogy minden hozzáállás kérdése, mindent meg lehet oldani.
– Fentebb szóba került a magánélete. Beregszászban találta meg élete párját?
– Igen. Egy keresztény fiataloknak megrendezett közösségi csoportban ismerkedtünk meg Gabriellával. A szimpátiából szerelem, a szerelemből házasság lett, a házasságunkból pedig három lánygyermekünk született.
– Tehát négy nő van a családban. Nem érzi magát „kisebbségben”?
– Vannak pillanatok, amikor úgymond kisebbségben érzem magam, de ez általában nem jellemző, inkább azt mondanám, hogy ki vagyok emelve a családban. A lányok úgy tekintenek rám, mint az egyetlen férfira, és ami a legjobb érzés, hogy mindenben kikérik a véleményemet. Ha új ruhát vesznek, apát okvetlenül megkérdezik, hogy neki tetszik-e? Ha igen, akkor az a tuti.
– Milyen korúak a lányok?
– A legidősebb, Lili a napokban töltötte be a 19-et, ő a Debreceni Egyetemen tanul. Kata a Kossuth Lajos Líceum 10-ik osztályát fejezi, Emma pedig a hatodik osztályt végzi, szintén a Kossuth Lajos Líceumban.
– A nagycsaládosok egyesületénél számtalanszor rendeznek apa–lánya programot. Gondolom, önök is részt vesznek ezeken.
– Természetesen. Nagyon szeretjük ezeket a programokat, a lányok és én is. Volt, amikor Sátoraljaújhelyen boboztunk, vagy a nyíregyházi állatkertben töltöttünk vidám órákat. Nagyon szeretem a sportot, így a lányokat megtanítottam úszni, korcsolyázni, síelni, és ezek az alkalmak is nagyszerűek a közös kikapcsolódásra. Nagyon várjuk, hogy ismét a dédai tónál pihenhessünk. Korábban előfordult, hogy naponta kétszer is átúsztuk a tavat.
– Hobbi?
– Nagyon szeretek gombázni, elvonulni egy kicsit az erdőbe, vagy biciklizni pár kilométert. Ilyenkor a saját gondolataimba tudok merülni. Emellett szeretem a virágokat, szívesen bíbelődök velük, locsolgatom, gondozgatom őket, aztán gyönyörködöm bennük. Kertészkedni is szeretek, a konyhakert művelése az én feladatom, amit szintén szívesen végzek.
– Rengeteg helyen megfordult eddigi élete során is, nagyon sok emberrel találkozott. Jó emberismerőnek tartja magát?
– Igen, abszolút. És éppen azért, mert szeretem megismerni az embereket. Inkább az a külső szemlélő típus vagyok. Én a diákjaimat is igyekszem maximálisan megismerni.
– Volt már rá példa, hogy félreismert valakit, vagy csalódás érte?
– Persze, de idővel csak nevetek az ilyen eseteken. Nem szoktam úgymond „belelovalni” magam a kellemetlen történésekbe vagy abba, hogy valakit félreismertem.
– Van olyan emberi tulajdonság, amit nem bír elviselni, már-már dühíti?
– Nem szeretem, amikor hülyének néznek, amikor egyik ember lenézi a másikat, vagy ha át akarnak verni. A diákok is sokszor próbálkoznak ilyesmivel, például kibúvót keresnek a dolgozatírás alól. Persze ezek nem rettenetes dolgok, mégsem bírom elviselni.
– Ha találkozik ilyen emberrel, és most nem a diákokra gondolok, mit tesz?
– Konfliktuskerülő vagyok, ezért az ilyen egyéneket messziről elkerülöm.
– A nyár első hónapjában vagyunk. Mit terveznek az előttünk álló hónapokra?
– A nagycsaládosok egyesületének van egy szektora a dédai tónál, amit bárki bármikor igénybe vehet. Nagyon várjuk már, hogy ott pihenhessünk, és az is nagyszerű, ha több család tartózkodik ott egyszerre, mert jókat beszélgetünk, kikapcsolódunk. Nem egy óriási dolog ez, de számunkra az igazi feltöltődést jelenti. Olvasni is szeretek, és a friss levegőn ez is teljesen más érzés, mint a hűvös szobában. Már most előkészítettem azokat a könyveket, amelyeket el szeretnék olvasni a nyár folyamán.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
