A háború ellenére is megtartották a kijevi Pride-ot

Annak ellenére, hogy a hadiállapotra való tekintettel Ukrajnában erősen korlátozott a gyülekezési jog szabadsága, a hatóságok mégis engedélyezték a melegfelvonulást Kijevben.

A hétvégén tartották meg Kijevben a Pride-felvonulást, amely „Együtt az egyenlőségért és a győzelemért” jelszóval zajlott, számolt be róla a The New Voice of Ukraine.

A rendezvény célja az LMBTQ+ közösség jogegyenlőségének előmozdítása volt, különös tekintettel a civil élettársi kapcsolatok elismerésére és a gyűlölet-bűncselekmények elleni jogi védelemre.

A menet különlegessége, hogy azon nyíltan LMBTQ+ katonák is részt vettek, akik az ukrán hadsereg tagjaként szolgálnak a fronton. A rendezvényt az Európai Unió ukrajnai nagykövete is támogatta.

A rendőrség nagy erőkkel biztosította a melegfelvonulást, mert radikális tüntetők egy csoportja ellendemonstrációt szervezett, megpróbálták megakadályozni a két tábor találkozását, konfrontációját. Utóbbiak a rendőrséggel farkasszemet nézve azt skandálták, hogy az egyenruhások miért nincsenek a fronton?

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó