Oroszország kész további 3000 holttestet visszaszolgáltatni a fogolycsere keretében

Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy Oroszország kész további 3000 elesett katona holttestét visszaszolgáltatni Ukrajnának a fogolycsere keretében – áll a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon tartott sajtótájékoztatón elhangzott nyilatkozatában, írja az rbc.ua.

Putyin szerint az isztambuli béketárgyalásoknak van értelme és pozitív eredménye.

„Már megállapodtunk 1200 fogoly cseréjéről. 500-at már elengedtünkk, 400-at visszakaptunk, és úgy gondolom, hogy mindenkit megkapunk, akit meg kell kapnunk. Sajnos erről nehéz beszélni. Több mint 6000 elesett ukrán katona holttestét adtuk vissza, cserébe csak 57-et kaptunk vissza.

Most készek vagyunk további 3000-et átadni. Ez így is pozitív eredménye az isztambuli tárgyalásoknak”

– nyilatkozta az orosz vezető.

Június 2-án Isztambulban került sor a második fordulóban az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalásokra. A találkozó során a delegációk megvitatták a tűzszünet lehetőségét, valamint az új hadifoglyok cseréjének előkészítését.

Isztambuli tárgyalások: nem történt áttörés

 

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó