Figyelmes, türelmes, jókedélyű. Lelkiismeretes pedagógus, aki mélyen elkötelezett a gyerekek fejlődése és támogatása mellett. Nyitott a változásokra, de fontosnak tartja az egyensúlyt a digitális világ és a személyes kapcsolatok között. Erős igazságérzete mellett érzékeny lélek, aki hittel és kitartással kezeli az élet kihívásait. Családcentrikus, a hagyomány, a zene kiemelt helyet foglal el a szívében. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Kovács Mónika, a Nagyberegi Dobrai Péter Líceum angol–történelem tanára.
Varga Brigitta
– Mi a legkedvesebb gyerekkori emléke?
– Amikor kaptam egy kiskutyát, valamint a nagy erdei séták édesapámmal.
– Hol kezdte tanulmányait?
– Nagyberegen. Majd, amikor megnyílt a Beregszászi Magyar Gimnázium, ott folytattam. Ezt követően a Rákóczi-főiskola angol–történelem szakán szereztem diplomát.
– Pedagógusi pályára lépett.
– Pedagóguscsaládban nőttem fel, és a tágabb rokonságban is sokan választották ezt a hivatást. A családom azonban szerette volna, ha más irányba indulok, elsősorban az orvosi pályát látták volna számomra ideálisnak. Az élet azonban másként alakult, végül a tanári pályán találtam meg a helyem. Már a főiskolai tanulmányaim idején lehetőséget kaptam arra, hogy tanítsak – az angoltanárok hiánya miatt a szülőfalumban is szükség volt szakemberre, így kerültem vissza oda, ahonnan elindultam. Kezdetben részmunkaidőben dolgoztam, ezalatt számos élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam. A főiskola elvégzése után már főállásban tanítottam a helyi középiskolában, ahol immár csaknem 22 éve dolgozom.
– Miben változtak leginkább a gyerekek az utóbbi időben?
– A körülmények is jelentősen megváltoztak, ami természetesen a gyerekekre is hatással van. A családokon belüli folyamatok, problémák, élethelyzetek mind-mind tükröződnek a tanulók viselkedésén, teljesítményén is. Emellett hatalmas szerepet játszik a technológia fejlődése: a világ rendkívüli ütemben változik, és ezt az oktatásban is érzékeljük. A gyerekek egyre inkább a digitális eszközök világában élnek – mobiltelefon, laptop, tablet, számítógép –, és szinte mindent ezek segítségével próbálnak megoldani. Nehéz rávenni őket arra, hogy olvassanak, önállóan fogalmazzanak, vagy akár csak beszélgessenek egymással – utóbbi különösen nehéz feladat. Természetesen jó, ha tudják, hogyan kell használni az internetet, hogyan lehet célzottan keresni, de az egyensúly megtartása elengedhetetlen. Az olyan új technológiák megjelenésével, mint az AI, például a különféle „okos chatek” – köztük a ChatGPT is –, még nagyobb kihívást jelent abban, hogy a gyerekeket az önálló gondolkodásra ösztönözzük, és ne kizárólag ezekre a megoldásokra támaszkodjanak.
– Ön szerint mi a kulcs a gyerekekhez?
– A legfontosabb, hogy sokat beszélgessünk velük. Gyakran azt tapasztalom, hogy a gyerekek nagyon is hiányolják a figyelmet és az őszinte érdeklődést. Sokszor nincs, aki igazán meghallgatná őket. A mai rohanó világban a szülőknek kevés idejük jut erre, és sajnos egyre ritkább, hogy valaki minőségi időt tud szánni a gyerekére. Éppen ezért különösen nagy a pedagógusok felelőssége: nekünk kell időt szánnunk rájuk, meghallgatnunk őket, érdeklődnünk a gondolataik, elképzeléseik, vágyaik és problémáik iránt. Amikor a gyerekek biztonságban érzik magukat, és meg tudják osztani velünk, ami foglalkoztatja őket, kialakul egy bizalmi kapcsolat. Ez az alapja annak, hogy közelebb kerülhessünk hozzájuk, és segíthessünk nekik. Ha ez a kapcsolat létrejön, akkor már könnyebb motiválni őket. Fontos, hogy ne érezzék úgy, hogy az iskola felesleges vagy értelmetlen, hanem lássák meg benne a lehetőséget. Én mindig azt mondom: legalább egy alapszakmát mindenkinek el kell sajátítania, mert előbb-utóbb mindenki felelőssé válik a saját jövőjéért.
– Kiemelt szerepet tölt be az életében az ének és a zene. Hogyan indult ez a kapcsolat?
– A zene már gyerekkoromtól fogva fontos része az életemnek. Zeneiskolában zongorázni tanultam, emellett táncra is jártam. Itt, a faluban is aktívan részt vettem a különféle fellépéseken és szakkörökön. Később, amikor a helyi szakembertek elmentek, és fiatalabbak kerültek a helyükre, többször is visszahívtak, hogy segítsek például a szüreti táncban vagy a szalagavatókra a keringő betanításában. Ekkor még diák voltam, épp a főiskolát kezdtem, de örömmel vállaltam ezeket a felkéréseket. Amióta pedagógusként dolgozom, azóta is igyekszem beépíteni ezeket az elemeket az iskolai műsorokba. Később Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda igazgatója felkért, hogy népi játékokat oktassak az iskolában, később az óvodában, majd a tanodában már a táncoktatás is hozzám került. Időközben elvégeztem a Hagyományok Háza által Beregszászban szervezett néptáncoktatói képzést is. Bár az elején kissé nehézkesnek tűnt, mára szívemhez nőtt ez a munka. Nagyon szeretem a gyerekek hozzáállását – különösen az ovisokét, az őszinteségük és lelkesedésük mindig feltölt.
– Meséljen a családjáról!
– A családommal Nagyberegen élünk. A férjem a helyi középiskolában dolgozik pszichológusként. Van egy nagylányunk, aki Budapesten tanul, hamarosan diplomázik a nemzetközi kapcsolatok mesterképzésen, közben már dolgozik is az igazságügyi minisztériumban. Nagyon büszkék vagyunk rá – úgy érezzük, hogy a szorgalma meghozta a gyümölcsét.
– Ha akad egy kis szabadideje, azt mivel tölti?
– Elsősorban pihenéssel. Nagyon szeretek utazni, és fontos számomra a baráti kapcsolatok ápolása is. Ha van egy kis időnk, általában közös programokat szervezünk, elmegyünk rendezvényekre, színházi estekre, vagy csak egyszerűen összejövünk egy esti, hétvégi sütögetésre.
– Van olyan dolog, amit szeretne még kipróbálni vagy elsajátítani?
– A napokban védtem meg szakdolgozatomat a Károli Gáspár Református Egyetemen mentálhigiénés segítő szakán. Ez egy kihelyezett képzés volt a beregszászi főiskolán. Rengeteget tudást kaptam általa, melyet főleg az iskoláskorú gyerekekkel való munka során tudok majd kamatoztatni. Most elsősorban arra koncentrálok, hogy ezt a képzést befejezzem, és utána szeretnék egy kicsit pihenni. Az év végi iskolai teendők – adminisztráció, osztályzás, bizonyítványosztás – mellett a szakdolgozat megírása és a záróvizsgára való készülés is sok energiát igényelt.
– Hogyan kezeli a konfliktust?
– Igyekszem elkerülni, bár tudom, hogy ez nem mindig sikerül. Nagyon helyzetfüggő, hogyan reagálok – kifejtem a saját álláspontomat, ugyanakkor figyelek arra is, hogy meghallgassam a másikat. Nehéz belátni, ha nincs igazam, de ha rájövök, akkor elismerem. Ha viszont már benne vagyok egy konfliktushelyzetben, akkor nyíltan és őszintén elmondom a véleményemet – még ha az nem is tetszik mindenkinek. Erős az igazságérzetem.
– Türelmes?
– Nagyon türelmes embernek tartanak. Talán nincs is olyan ismerősöm, aki már látott volna engem kiborulni. A gyerekek esetében már más a helyzet, ők időnként ki tudnak hozni a sodromból. Ilyenkor, ha hangosabban szólok hozzájuk, azonnal összesúgnak: „Hú, Mónika néni ideges.”
– Mer segítséget kérni, vagy inkább egyedül néz szembe a nehézségekkel?
– Kezdetben önállóan próbálom megoldani a gondokat, de ha felismerem, hogy egyedül már nem boldogulok, akkor megteszem. Szerencsére nagyon jó barátaim és kollégáim vannak, pedagógustársaim, akikhez bármikor fordulhatok, és akik mindig készséggel támogatnak, mellettem állnak és segítenek.
– Koránkelő típus vagy?
– Általában négy óra után, fél öt körül kelek, ezért este is viszonylag korán fekszem le. Mindenki tudja, hogy nyolc után már nem igazán használom a telefonomat, ha írnak, arra majd csak reggel válaszolok.
– Érzékeny?
– Ahogy öregszem, egyre érzékenyebb vagyok, a kor előrehaladtával hamarabb elérzékenyülök, és jobban a szívemre veszem a dolgokat.
– Ha valami nem a tervei szerint alakul, kizökkenti?
– Mindig arra törekszem, hogy ha valami nem sikerül, akkor is a legjobbat hozzam ki belőle. Nézem, mi az, ami számomra előnyös, és miért kellett úgy történnie. Szerintem nincs véletlen: hiszek abban, hogy a Jóisten minden helyzetet megfelelően alakít, és ha valami nem jön össze, akkor annak megvan az oka, amelyet el kell fogadnom. Igyekszem mindenben meglátni a jót és kiélvezni minden pillanatot.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
