Az 1375 méter magas Ljutanszka Holicja azaz Havasközi-bérc hegycsúcsról ereszkedünk lefelé. Ismerős a táj, már jártunk itt, igaz, még békeidőben. Friss a fáradtság a lábunkban, mégis könnyed a beszélgetés. Vezsdel László, a Kárpátaljai Hazajáró Egylet (KHE) elnöke mesél az idei túraszezonról.
Simon Rita
– Az idei évadot január tizenegyedikén indítottuk – meséli a KHE elnöke. – Ez volt eddig a legkorábbi indulásunk, de már igény volt rá. Sokan szeretik a téli túrákat, várják is őket. Ez volt a hetedik szezon első útja, és a Mencselikre mentünk. Már jártunk ott korábban is, de mivel új túratársak is csatlakoztak, és még nem láttuk a csúcsot téli pompájában, újra célba vettük. Friss hó, tizenhárom kilométeres táv, rendes, zimankós túra volt – mindenki élvezte. A téli túrák különlegesek, mert a táj egészen más arcát mutatja, fizikailag is jobban próbára teszik az embert. Ezután következett a Szokolics-szikla Perecseny környékén.
Összesen öt havas túra jutott idénre, mielőtt a tavaszias, könnyebb bemelegítők sorra kerültek. Ezeket főként az új csapattagok miatt tervezzük mindig így, hogy legyen idő megszokni a terepet, belerázódni a menetelésbe.
Az 1008 méteres Rabocsin már hosszabb túra volt, egy kis kitérővel. Március közepén a Borzsa-havasok északnyugati gerincére mentünk – Cicka, Temnatik, Plaj. Aztán a Mencsul volt az új felfedezés, ott még sosem jártunk, pedig a Borzsa-havas egyik utolsó nagyobb csúcsa. A Topasz után jött egy családbarátabb kirándulás Rakasz és a Nagyszőlősi-hegység környékére. Rakasz régészeti és obszidián lelőhely, az egyik a három közül a Kárpát-medencében. Kisebb „kincskeresésre” is sor került és egy fiatal túratárs, Bertalan egy kőkori kést is talált, aminek ugyan letörött a vége, de a formáján jól látszott, hogy egykor késnek pattinthatták. Dr. Rácz Béla tanár úr helytörténeti ismertetőt tartott a résztvevőknek, ami mindenkinek nagyon tetszett. Ilyen kirándulásokat is beiktatunk, ezekre is van igény. Ezután a Kamjanka következett, ahová már régóta készültek visszatérni. Májusban az időjárás miatt kimaradt pár hét. Végül június közepén valósult meg ez a várva várt, 21 kilométeres Ljutanszka Holicja túra a Róna-havasban, amelyiken most lefelé haladunk. Ez már egy komolyabb szintemelkedésű túra, igazi belevaló terep.
– Milyen csúcsok vannak még tervben, amit a kárpátaljai hazajárók nem hódítottak meg, de szeretnének?
– Ha majd béke lesz, és nyugodtan lehet túrázni az ukrán-román határ közelében, akkor a máramarosi Pop Iván biztosan cél lesz, ahogy az ukrán-szlovák határzónában lévő Novoszelicka szkelja (újkemencei szikla) – sorolja a túravezető. – A Negrovec is nehezen jött össze. Háromszor hirdettem meg, és háromszor kellett elhalasztani az időjárás vagy más okok miatt.
Szeretnénk még bejárni a Róna-havasban az Osztra-horát (Éles-kő) – amíg még nincs szélerőmű a tetején.
A közeljövő tervei között van a Sztrimba, ami már egyértelműen haladó túra, illetve a Nagy Vezseny és a Makovica is célpont. Lesz idén rafting Velététől Nagyszőlősig, biciklitúra és családbarát kirándulások is – például az Elvarázsolt vidék, a Karszthíd, vagy a salánki helytörténeti túra tiszakeresztúri templomlátogatással.
Arra a kérdésre, hogy mi tartja egyben ezt a közösséget, Vezsdel László nem sokat gondolkodik: „A természetjárás szeretete, a szülőföldhöz való ragaszkodás, meg a Hazajáró szellemisége. Ez összeköt minket” – fogalmaz.
A háborús időkben sok minden nehezebben működik, az egész Egylet sorsa az elnök vállán nyugszik. Mégsem panaszkodik.
– Nekem ez nem teher. Én ezt élvezem. Nem hagyhatom elveszni, amit együtt hoztunk létre az alapítókkal és a közösséggel. Ehhez nem kell külön motiváció. Szeretem a természetet, szeretem az embereket, szeretek kint lenni.
Ahogy megállunk az egyik rónafüredi vízesésnél, még felteszek egy utolsó kérdést:
– Mit kívánnál a kárpátaljai hazajáróknak?
– Békességet. Hogy visszatérjenek a régi tagok. És sok-sok kilométert.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
