Az ukrajnaiak hány százaléka elégedett a jövedelmével?

Az ukrán állampolgáro mindössze 15% tartja jövedelmét elegendőnek a méltó élethez – derült ki az Európai Üzleti Szövetség (EBA) és a Gradus Research által 2025 májusában végzett „Életminőség-barométer” című felmérésből. A válaszadók túlnyomó többsége, 85%, elégtelennek tartja jövedelmét.

A kutatás mind a lakosság széles körére, mind az EBA-tagvállalatok dolgozóira kiterjedt. Az első csoportban csupán minden hatodik válaszadó elégedett a fizetésével, míg egyharmaduk kritikusan alacsonynak értékeli azt. Több mint a felük 20 ezer hrivnya alatti havi jövedelemmel rendelkezik.

A vállalati szférában kissé kedvezőbb a helyzet: itt a megkérdezettek 42%-a elfogadhatónak, 9%-a pedig kimondottan jónak tartja jövedelmét.

Az összkép ugyanakkor mély társadalmi elégedetlenséget mutat.

Anna Derevjanko, az EBA ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a háború ellenére az ukrajnai élet általános megítélése stabil. Kiemelte az egészségügy, az oktatás és a társadalmi élet pozitív irányú változásait.

A munkahellyel való elégedettség a vállalati körben 65%, míg a lakosság egészét tekintve csupán 31%. Ez utóbbiban ugyanennyien kimondottan elégedetlenek.

Szociális kapcsolatok terén a céges környezetben 54% elégedett (2024-ben ez még csak 48% volt), míg a lakosság körében ez az arány 33%. Ugyanakkor 42% elégedetlen a társas kapcsolataival.

Az egészségügyben javulást tapasztaltak: az üzleti szférában 50% pozitívan értékeli a rendszert (szemben az egy évvel korábbi 40%-kal), míg az elégedetlenek aránya 27%-ról 21%-ra csökkent. A lakosság körében 26% elégedett, 38% elégedetlen.

Az oktatási szférával a vállalatoknál dolgozók körében az elégedettség 34%, az elégedetlenség 31%.

Jogállamiság kapcsán szintén pozitív elmozdulást mértek: vállalati körben az elégedetlenség 61%-ról 48%-ra csökkent, az elégedettek aránya 15%-ról 22%-ra nőtt. A lakosság körében ez 12%-ról 19%-ra, az elégedetlenség pedig 59%-ról 48%-ra változott.

A környezeti állapot megítélése viszont szinte változatlan: csak  az üzleti élet 9% és a lakossági válaszadók 10 %-a tartja elfogadhatónak a környezet állapotát, míg 67%, illetve 63% negatívan értékeli azt.

Ukrajnában 17 ezer milliomost számoltak össze

Összességében az életminőség értékelése Ukrajnában stabil maradt. Az üzleti szférában 25% elégedett, 38% semleges, 37% elégedetlen – ezek az arányok lényegében nem változtak a 2024-es adatokhoz képest (27%, 37%). Viszont 2023-ban még 44% volt az elégedett, és csak 21% az elégedetlen.

Így élnek az idősek Ukrajnában és a környező országokban

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó