Az ukrán létminimum (2920 hrivnya havonta) csupán elméleti kategória – ennyi pénzből lehetetlen megélni Ukrajnában – nyilatkozta Danilo Hetmancev, a Legfelső Tanács pénzügyi, adóügyi és vámügyi bizottságának elnöke a Novini.LIVE portálnak.
Szerinte a minimálnyugdíjnak legalább 4000 hrivnyának kellene lennie, az átlagnyugdíjnak pedig 12-13 ezer hrivnya körül kellene mozognia. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy az állam jelenleg nem engedheti meg magának ezeket az összegeket.
Hetmancev szerint a hivatalos létminimum, amely jelenleg csaknem 3000 hrivnya, egy teljesen elvont kategória.
– Ezen az összegen nem lehet megélni. Van ugyan egy úgynevezett tényleges létminimum is, amely ennek három és félszerese, de még abból sem lehet megélni, pedig azt is az állam határozza meg – fogalmazott Hetmancev.
Példaként említette, hogy a fogyasztói kosár szerint egy kamasznak három évre elegendő egy téli kabát és egy átmeneti dzseki. Egy nőnek pedig két kosztüm vagy két ruha jár hét évre.
– Ez teljesen irreális – egyfajta űrbéli képzelgés, amit csak hivatalnokok képzelhetnek el. Másrészt viszont nem vagyunk populisták: tisztában vagyunk vele, hogy nincs pénz. De ha nem beszélünk erről őszintén, ha nem lesz ez prioritás, akkor továbbra is olyan dolgokra költjük a forrásokat, mint például a cashback program, ahelyett hogy valóban hatékony, gazdaságot fejlesztő célokat támogatnánk – foglalta össze Hetmancev.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.