Volodimir Zelenszkij hivatalosan reagált arra az elektronikus petícióra, amely a pornográf tartalmak gyártásának dekriminalizálását szorgalmazta.
A petíció rövid idő alatt meghaladta a 25 000 aláírást, ezzel kötelezővé téve annak elnöki szintű megvizsgálását. Zelenszkij megköszönte a kezdeményezést az aláíróknak, ugyanakkor emlékeztetett:
a törvényi változtatásokat kizárólag a Legfelsőbb Tanács (ukrán parlament) fogadhatja el, ő pedig csak az elfogadott törvényeket írhatja alá.
Az elnök felidézte, hogy a parlamentben már be van nyújtva a 12191. számú törvényjavaslat, amely módosítaná a Büntető Törvénykönyv 301. cikkét.
A jogszabálytervezet megszüntetné a büntetőjogi felelősséget a felnőttek által beleegyezéssel készített és terjesztett intim tartalmak miatt, és a hangsúlyt a gyermekpornográfia, az erőszakos vagy jogsértő tartalmak szankcionálására helyezné.
A petíció szerzője, Szvitlana Dvornikova, az OnlyFans egyik ismert modellje volt, aki azt írta: öt év alatt több mint 40 millió hrivnya adót fizetett be az államkasszába. Úgy fogalmazott, hogy „a rendőrségnek valódi bűncselekményekkel kellene foglalkoznia, nem pedig az intim fotókkal”.
A kezdeményezést néhány parlamenti képviselő is nyilvánosan támogatta, és kevesebb mint három nap alatt összegyűlt a szükséges aláírásszám. A petíciót aktívan terjesztették a közösségi médiában, különösen az online tartalomkészítők és aktivisták körében.
A 12191. számú törvényjavaslat célja:
megszüntetni a 3–5 évig terjedő szabadságvesztést, amely jelenleg érvényes felnőttek közötti beleegyezésen alapuló intim tartalmak készítéséért és terjesztéséért;
megtartani vagy szigorítani a büntetést az alábbi esetekben:
gyermekpornográfia és annak terjesztése,
beleegyezés nélküli pornó (pl. pornóbosszú, deepfake),
extrém tartalmak (erőszak, állatokkal vagy halottakkal kapcsolatos jelenetek);
továbbra is büntetendő marad a kerítéssel, prostitúcióba való kényszerítéssel és emberkereskedelemmel kapcsolatos tevékenység.
2025 júliusáig a törvénytervezetet még nem tárgyalta a parlament plenáris ülése.
Az ukrán OnlyFans-modellek 120 millió dollárt kerestek, de nem fizettek adót
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.