A délkelet-ázsiai országokat tömörítő ASEAN csúcstalálkozó margóján Malajziában sor került az orosz és az amerikai külügyminiszter – Szergej Lavrov és Marco Rubio – találkozójára, amelynek középpontjában az ukrajnai háború, valamint a közel-keleti helyzet állt. A felek saját értelmezésük szerint foglalták össze a megbeszélés eredményeit, szögezte le az UNIAN hírügynökség.
Az orosz külügyminisztérium tájékoztatása szerint „alapos egyeztetés” zajlott a kétoldalú kapcsolatok és a nemzetközi helyzet teljes spektrumáról. A közlemény szerint Lavrov és Rubio „tárgyszerű és őszinte véleménycserét” folytatott Ukrajna, Irán, Szíria és más aktuális nemzetközi kérdések kapcsán.
Az orosz fél hangsúlyozta: mindkét oldal kifejezte készségét arra, hogy békés megoldásokat keressenek a konfliktusokra, valamint jelezték a szándékot az orosz-amerikai gazdasági és humanitárius együttműködés újraindítására. Emellett fontosnak nevezték a diplomáciai képviseletek működésének normalizálását. Moszkva a megbeszélést „konstruktívnak és kölcsönös tiszteleten alapulónak” értékelte.
Az amerikai külügyminisztérium hivatalos közleményt egyelőre nem adott ki, ám Marco Rubio egy sajtótájékoztatón elmondta: új ötleteket osztottak meg egymással az ukrajnai béketárgyalások lehetőségeiről.
„Ez egy új és eltérő megközelítés. Nem állítom, hogy garantálná a békét, de egy olyan koncepció, amit eljuttatok az elnöknek”
– idézte szavait az AP hírügynökség.
Rubio hozzátette, hogy Donald Trump elnök „csalódott és elkeseredett” amiatt, hogy Oroszország nem mutatott nagyobb rugalmasságot a háború lezárását illetően.
„Szükség van egy világos menetrendre, hogyan lehet véget vetni a konfliktusnak – és ezen a találkozón megosztottunk néhány elképzelést arról, hogyan nézhetne ki egy ilyen megállapodás” – mondta Rubio a Lavrovval folytatott 50 perces egyeztetésről.
Fordulat: az amerikai elnök állítólag már küldi is a rakétákat Ukrajnába
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.