Kárpátalján új naperőmű építését tervezik a megújuló energia területén tevékenykedő Helios Strategia cégcsoporthoz tartozó Elios Luchky Kft. beruházásában. A projekt megvalósításához a vállalat 10,8 millió eurós befektetési hitelszerződést írt alá az ukrán Oschadbankkal – számolt be a bank sajtószolgálatára hivatkozva az Epravda.
A tervek szerint a Munkácsi járásban egy 22,35 megawattos teljesítményű napelemes erőmű létesül, amelyhez egy 16 MW-os inverterrendszer és egy 33,44 megawattórás kapacitású energiatároló egység is kapcsolódik. Az építkezés befejezését és az üzembe helyezést 2026 januárjára tervezik.
„Ez a beruházás nem csupán újabb lépés a decentralizált energiarendszerek felé, hanem egyben bizonyítéka annak is, hogy az ukrán vállalatok képesek összetett technológiai és infrastrukturális kihívások megvalósítására” – mondta Olena Skripnik, a Helios Strategia alapítója.
A Helios Strategia egy nemzetközi mérnöki cégcsoport, amely napelemes rendszerek tervezésére és kivitelezésére (EPC-projektekre), valamint ipari és kereskedelmi energiatárolási megoldásokra szakosodott. A vállalat eddig összesen 1,2 gigawatt összkapacitású naperőmű-projektben vett részt, ezek többsége Dnyipropetrovszk, Odessza és Mikolajiv megyékben található.
Teljes energiafüggetlenség – Kárpátalján jövőre akár meg is valósulhat │KISZó-riport
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.