2026-ban az ukrán kormány mindössze 688 hrivnyával tervezi megemelni a minimálbért, amely így 8688 hrivnyára nőhet – derül ki az OBOZ.UA értesüléséből. Ez az első emelés a 2025-ös bérbefagyasztás után, ám a szakértők szerint a lépés nem elegendő a lakosság alapvető megélhetési költségeinek fedezésére, és ellentmond az európai uniós ajánlásoknak.
„Ez az emelés valójában a szegénység konzerválását jelenti” – fogalmazott Olena Szkripnik közgazdász.
Kik kapják a minimálbért?
Jelenleg mintegy 1,5 millió ukrán dolgozó hivatalosan is minimálbért kap – 2025-ben ez 8000 hrivnya volt. A hivatalos adatok szerint a legtöbb ilyen állás kisvárosokban, falvakban és főként az állami szektorban található. A foglalkoztatási központ portálján több mint 11 ezer állásajánlat szerepel 8000 hrivnyás fizetéssel, és további 25 ezer 10 ezer hrivnya alatti bérrel.
Szakértők szerint sok munkaadó szándékosan minimálbérre jelenti be dolgozóit – köztük cégek vezetőit is –, hogy csökkentsék az adóterheket, miközben a bér egy része „zsebbe” kerül.
Miért elégtelen az emelés?
Az Európai Unió 2022-es irányelvei szerint a minimálbérnek a mediánbér legalább 50–60%-át kellene elérnie. Ukrajnában a mediánbér 2025 júliusában a work.ua szerint 25 000 hrivnya, a Nyugdíjalap szerint pedig 20 300 hrivnya volt. Ez alapján az elvárható minimálbér 12 000–15 000 hrivnya lenne.
A hivatalosan számított létminimum 11 259 hrivnya (2025 májusi adat), ám ez a szám nem tükrözi a valós kiadásokat. Például az állami fogyasztói kosár mindössze egy átmeneti kabátot számol ötévente a dolgozóknak, nyolcévente a nyugdíjasoknak – ami erősen irreális. A 8688 hrivnyás minimálbér tehát még az alapvető szükségletek fedezésére sem elegendő.
„A létminimumnál alacsonyabb minimálbér sérti a szociális jogok és garanciák elvét” – figyelmeztet Szkripnik.
Ukrajna az európai lista végén
Jelenleg Ukrajna rendelkezik Európa legalacsonyabb minimálbérével – júliusban mindössze 163 eurónak megfelelő összeget fizetnek, míg például Moldovában ez 285 euró volt az Eurostat adatai szerint. Ez az ukrán munkavállalókat a leginkább kiszolgáltatottá teszi a kontinensen.
Miért csak ilyen csekély az emelés?
Kormányzati források szerint a minimálbér szerény növelése kompromisszum eredménye volt a nemzetközi hitelezőkkel – például az IMF-fel –, mivel a költségvetési hiány 2025-ben elérte a GDP 19,4%-át. Egy nagyobb emelés tovább növelte volna az állami szféra kiadásait.
Ugyanakkor a tapasztalatok azt mutatják, hogy a minimálbér növelése hozzájárul a bérek kifehérítéséhez és növeli az adóbevételeket. A Szakszervezetek Szövetsége azt javasolta, hogy a minimálbért emeljék 12 195 hrivnyára – ez a prognosztizált átlagbér 50%-ának felelne meg –, ám ezt a javaslatot elutasították.
Béremelés 2026-ban: kinek tervezik 11 ezer hrivnyára emelni a fizetését?
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.