Az MCC ARS egy teljes Kárpát-medencére kiterjesztett tematikus művészeti fesztivál az MCC középiskolás diákjai számára, amelynek keretében a diákok öt művészeti ágban is megmutathatják a tehetségüket az aktuális év megadott tematikájához illeszkedően. A fesztivál főpróbájaként márciusban minden képzési központ megszervezte saját MCC ARS klubdélutánját, ahol elsőként a diáktársaknak és a programkoordinátoroknak kellett bemutatniuk – ami egyben a szekszárdi rendezvényen való részvétel feltétele is – a produkciókat/alkotásokat. A szekszárdi fesztiválon az MCC Beregszászi Képzési Központjának diákja, Szabó Szófia kiemelt arany minősítést ért el Juhász Gyula: Trianon című versének elszavalásával. A fesztivál fődíja egy négy napos párizsi tanulmányút volt. Alább olvashatjuk Szófia élménybeszámolóját az útról.
Az MCC ARS tehetségszüret fődíjaként mi, a kiemelt arany minősítést szerzett tíz diák, négy napot tölthettünk el a francia fővárosban, Párizsban. Az út célja az volt, hogy egy tanulmányút során ne csak újabb tudással, hanem olyan felejthetetlen élményekkel is gazdagodjunk, amelyek művészi énünket fejlesztik, ezzel azt segítve, hogy egy magasabb szintre léphessünk.
Mind a négy ott eltöltött nap élményekben gazdag és mozgalmas volt. Az első napon meglátogattuk a Shakespeare könyvesboltot, a Notre-Dame-ot és a Luxembourg-kertet.
A második napon hajókáztunk a Szajnán, majd ellátogattunk Versailles-ba, ahol a versailles-i kastélyt és annak kertjét tekintettük meg. A harmadik napot a Saint-Sulpice-templomnál kezdtük, majd ellátogattunk a francia–magyar nagykövetségre, ezt követően pedig közelebbről is megnéztük a Diadalívet és az Eiffel-tornyot. Az estét a Montmartre negyeddel zártuk. Az utolsó napon a Champs-Élysées-n sétáltunk végig, végül pedig a Louvre megtekintésével zártuk tanulmányutunkat.
Az út során sok előadáson vehettünk részt – minden helyszínen legalább egy kiselőadással gazdagodtunk. Mivel előre kiosztott témák alapján mindannyian készültünk eggyel, így jobban megérthettük az egyes helyszínek történelmi és kulturális jelentőségét. Ez segített abban is, hogy még mélyebben átéljük az élményeket, és könnyebben magával ragadjon minket a helyek különleges hangulata. De nem csak az egymás előadásain vehettünk részt, többek között a Sorbonne egyetemen és a nagykövetségen is, ahol magától Habsburg Györgytől és a Liszt Kulturális Intézet igazgatójától tehettünk szert újabb tudásra.
Az én kiselőadásom témája a Trianon a magyar költészetben volt, melynek keretein belül előadtam Füzesi Magdától a Zárszámadás című verset, s mindezt a Nagy Trianon palota előtt is megtehettem. A Trianon önmagában is egy fájdalmas emlék, a versnek pedig mélységesen szomorú és dühös hangulata ellenére mégis felemelő érzés volt, hogy éppen én mondhattam el egy ilyen jelentős helyszínen egy ilyen súlyos mondanivalójú költeményt. Ahogy ott álltam diákként, ennyi történelem és emlékezés közepette, úgy éreztem, hogy valami nagynak és jelentősnek lehetek a részese, amely az én erőfeszítéseim és munkám a gyümölcse. Ezért szeretném hálámat kifejezni az MCC-nek, hogy egy ilyen inspiráló és lélekemelő útnak én is a részese lehettem.
Szabó Szófia, az MCC Középiskolás Programjának diákja
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.