A megyei Nyugdíjalap befejezte a nyugdíjak újraszámfejtését.
Július 1-jétől a jogosultak négy kategóriája kap emelt összeget, azok, akik az úgynevezett speciális törvények alapján lettek nyugdíjazva. Konkrétan a köztisztviselőkről, a helyi önkormányzatok képviselőiről, a tudósokról és népképviselőkről van szó.
Magyar Tímea
Az újraszámfejtést az Ukrán Miniszteri Kabinet 2023. február 24-én kelt 168. számú, „A nyugdíj- és biztosítási kifizetések indexálásáról, valamint a társadalom legsebezhetőbb csoportjainak szociális védelme növelését célzó kiegészítő intézkedésekről 2023-ban” szóló határozatának megfelelően hajtották végre. Az indexálás azokat a nyugdíjakat érinti, amelyeket Ukrajna A közszolgálatról, A helyi önkormányzati szervekben való szolgálatról, Ukrajna népképviselői jogállásáról és A tudományos és tudományos-műszaki tevékenységről szóló törvényei alapján állapítottak meg.
1,197-es szorzóval azokat a juttatásokat kell újraszámolni, amelyeket 2022. december 31-ig állapítottak meg. Az újraszámításnál csak a nyugdíj alapösszegét emelik – a törvényben megállapított pótlékokat és egyéb kiegészítő kifizetéseket figyelmen kívül hagyják.
A 168. számú határozat értelmében az indexálás felső határát 1500 hrivnyára korlátozták, ez a pótlék maximális összege, míg a minimális 100 hrivnya. A Nyugdíjalap hangsúlyozza, hogy július 1-től a nyugdíj folyósítása – az indexálást is figyelembe véve – nem haladhatja meg a 20 930 hrivnyát (jelenleg ez a nyugdíj maximális összege, amely megegyezik a munkaképességüket elvesztett személyek számára megállapított 10 létminimummal – 2 093 hrivnya x 10).
Kárpátalján összesen 471 főt érint az emelés, akik illetménye átlagosan 1067,47 hrivnyával nő.
Megjegyzendő, hogy 2019 márciusától kezdődően a nyugdíjak indexálása során Ukrajna A kötelező állami nyugdíjbiztosításról szóló törvényével összhangban vizsgálták felül a volt köztisztviselők nyugdíjának összegét a hozzárendelt nyugdíjak összegével összehasonlítva és nem csupán a Közszolgálatról szóló törvény alapján. Emiatt sok volt köztisztviselő nyugdíját már általános öregségi nyugdíjra váltották, amelyet a kötelező állami nyugdíjbiztosításról szóló törvénynek megfelelően számoltak ki. A 168. számú határozat azonban lehetőséget ad arra, hogy ha a júliusi indexálás eredményeként ez célszerűvé válik, az ilyen személyek visszatérhessenek a kiemelt nyugdíjhoz. Ehhez a lakhely szerint illetékes Nyugdíjalaphoz kell fordulni és kérelmezni kell ezt.
Mint arról korábbi lapszámunkban beszámoltunk, a nyugdíjak idei első újraszámfejtésére március 1-től került sor a már említett 168. számú határozat előírásai szerint. A nyugdíjkifizetéseket 251 ezer nyugdíjas esetében indexálták, ami a kárpátaljai nyugdíjasok összlétszámának 98,8 százaléka.
A második újraszámítás április 1-jén történt, ekkor a még dolgozó nyugdíjasok juttatását emelték (Ukrajna törvénye A kötelező állami nyugdíjbiztosításról 42. cikkének 4. részével összhangban). 14 900 kárpátaljai nyugdíjas részesült megemelt kifizetésben.