Magyarország köztársasági elnöke elfogadta az ukrán kormány meghívását, így augusztusban ismét Ukrajnába utazik a Krími Platform nevű eseményre. A tervek szerint előzőleg Kárpátaljára is ellátogat, ahol részt vesz az augusztus 20-i ünnepségeken.
A Krími Platform egy informális nemzetközi fórum, célja, hogy Ukrajna egyeztessen nemzetközi partnereivel a Krím Oroszország általi annektálásának következményeiről, és hatékony eszközöket dolgozzon ki a fenyegetésekkel szemben. A platform koncepcióját 2020-ban Ukrajna külügyminisztériuma Volodimir Zelenszkij államfő kezdeményezésére dolgozta ki. Az első csúcstalálkozót 2021. augusztus 23-án tartották Kijevben. Ezen maga Zelenszkij fogalmazta meg a találkozó kifejezett célját, az Oroszország által 2014 óta megszállva tartott Krím félsziget felszabadítását. A konferencián 46 ország, illetve nemzetközi szervezet képviselője vett részt, köztük 14 állam- és kormányfő, köztük az akkori magyar köztársasági elnök, Áder János is beszédet mondott.
– A magyarok tudatába mélyen beleégett mind a nagyhatalmi agresszió, mind pedig Trianon traumájának emléke, ezért mi pontosan tudjuk, hogy Ukrajna népe számára miért annyira érzékeny seb a Krím annexiója – fogalmazott akkor Áder János.
A 2022-es Krími Platformon Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium energiaellátásért és biztonságpolitikáért felelős államtitkára képviselte Magyarországot. Felszólalásában emlékeztetett, hogy Magyarország elsődleges célja a béke megteremtése, aminek elérése érdekében számos nemzetközi erőfeszítésben közreműködik. Mindemellett a háború által okozott humanitárius katasztrófa enyhítésében is komoly szerepet vállal.
A Sándor-palota kommunikációs igazgatóságának a Telex hírportál kérésére adott tájékoztatása szerint idén Novák Katalin is részt vesz az idei nemzetközi fórumon, vagyis a magyar köztársasági elnök újra találkozhat Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Legutóbb tavaly novemberben járt Kijevben, akkor a Gabona Ukrajnából elnevezésű konferencián vett részt, mely kezdeményezés a legszegényebb afrikai országok élelmiszer-ellátására kíván összpontosítani.
„Ahol baj van, ott segítünk” – fogalmazott akkori posztjában a magyar államfő.
Kijevi látogatását követően tavaly is ellátogatott Kárpátaljára Novák Katalin, hogy az itt élő magyarsággal találkozhasson. Beregszászban részt vett az első adventi gyertya meggyújtásán, ahol elmondta: „Kell, hogy legyen békés magyar jövő Kárpátalján, ehhez az kell, hogy akik itt születtek, továbbra is szülőföldjükön boldogulhassanak, és eközben a magyarságukat is biztonsággal megélhessék.”
Sokáig úgy tűnt, idén áprilisban ismét vidékünkre látogat Novák Katalin, de akkor azt az út elmaradt.
Novák Katalin: az a legfontosabb, hogy megtaláljuk az igazságos békéhez vezető utat