A kárpátaljai sportéletet is támogatja a magyar kormány

– Az együttműködés és a támogatás lehetőségeiről tárgyaltunk a vízilabda, az úszás és a kézilabda területén Ungváron és Beregszászban – összegezte egynapos kárpátaljai látogatását Gyurta Dániel, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszteri főtanácsadója. Az olimpiai bajnok úszó, aki Gór-Nagy Miklós világbajnok vízilabdázóval, miniszteri tanácsadóval érkezett vidékünkre, kiemelte, nem idegen számára a terep, ugyanis az Ökumenikus Segélyszervezet önkénteseként az elmúlt tíz évben többször járt már Kárpátalján. A sportdiplomaták Ungváron és környékén megtekintették azokat a sportlétesítményeket, illetve nyíltvízi központokat, ahol az úszók, a vízilabdázók és a kézilabdázók edzenek. Beregszászban ellátogattak a Rákóczi-főiskola Egészségügyi és Sportcentrumába, valamint a II. RF KMF épülő tanuszodájába.

Hegedűs Csilla, Szabó Sándor

A sűrű program az Ungvári Nemzeti Egyetem sportuszodájának megtekintésével kezdődött, amely a Dinamo Kárpátaljai Megyei Sportiskola egyik bázisa.  Itt edzenek napi három órában a vízilabdázók és az úszók. A magyarországi delegációt Levickij Róbert, a Kárpátaljai Vízisport-szövetség elnöke, az Ukrán Úszó Szövetség elnökségi tagja, Iszrafil Vaszilkin, a Kárpátaljai Vízilabda-szövetség vezetője, edző, Szerhij Kibalnikov segédedző fogadta. Mikola Serba, a létesítmény igazgatója kalauzolásával a vendégek megtekintették az uszodát, ahol Gyurta Dániel és Gór-Nagy Miklós átadta Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, a Magyar Vízilabda-szövetség, valamint az Egri Vízilabdaklub közös adományát: fürdőnadrágokat, labdákat, sapkákat és fülvédőket, amit a sportiskola növendékei használnak majd.

Iszrafil Vaszilkin szakosztályvezető elmondta, hogy évek óta jó kapcsolatot ápolnak az ungvári főkonzulátussal. A külképviselet több alkalommal is segítséget nyújtott abban, hogy az ungvári pólósok magyarországi tornákon vehessenek részt. A koronavírus-járvány előtt a legidősebb korosztállyal az ukrán mellett a kelet-magyarországi regionális ifjúsági bajnokságban is szerepeltek. Másfél hónapja Bacskai József főkonzul közbenjárásával Debrecenben vettek részt egy felkészülési tornán.

– Az utánpótlás-nevelés területén végzett munkának köszönhetően a magyar vízilabdasport évtizedek óta a világ élvonalába tartozik

– méltatta a magyar vízipólósok eredményeit a veterán sportoló, aki már több mint 40 éve edzősködik Ungváron. – Az a munka, amit ott végeznek, követendő példa számunkra. Hatalmas megtiszteltetés, hogy egy olimpiai bajnok úszót és egy világbajnok vízilabdázót fogadhattunk, hogy érdeklődnek irántunk és hajlandóak támogatni minket abban a munkában, amit a szerény lehetőségeinkhez mérten végzünk. Nehéz időket élünk, előbb a Covid19-járvány, az utóbbi 16 hónapban pedig a háború forgatta fel fenekestül terveinket, így a legjobbkor jött ez a segítség. Folyamatban van egy hároméves program mely, az U12-es korosztályt célozza meg. Nagyon tehetséges gyerekeink vannak, abban bízunk, hogy jó eredményeket tudunk velük elérni, és három év múlva többüket is beválogatják az ifjúsági keretbe és ott lehetnek a 2026-os U15-ös férfi vízilabda Európa-bajnokságon.

Mivel meglehetősen korlátozottak az úszók és a vízilabdázók lehetőségei – nincs elegendő uszoda Ungváron –, nyaranta a sportolók kihasználják a természet adta lehetőségeket és nyíltvízi edzésekkel egészítik ki a felkészülést. Így a sportdiplomaták ellátogattak azokba a nyíltvízi központokba is, ahol a sportolók rendszeresen edzenek. Először a Rahonca (Orihovicja) település melletti tavat keresték fel, ahol a tulajdonos hozzájárulásával engedéllyel rendelkező nemzetközi sport- és turisztikai központot üzemeltetnek. A sportági vezetők arról tájékoztatták a magyarországi vendégeket, hogy a Shambala strandon nyaranta edzőtáborokat szerveznek, de a tó vízilabda-mérkőzések lebonyolítására is alkalmas.

A látogatás következő állomása a megyeszékhely Radvánc kerületében található bányató volt, ahol hetente többször tréningeznek a vízilabda szakosztály sportolói. Itt előkerültek az úszónadrágok és a vízilabda, a helyi edzők invitálásának és az előre megbeszélteknek eleget téve Gór-Nagy Miklós is beugrott labdázni. A passzolgatás mellett kapura is dobtak párat, a vízben hamar előjöttek a régi reflexek. Miután a miniszteri tanácsadó kiszállt a tóból, elmondta, hogy elsősorban egy segítségkérésre reagálva érkeztek Kárpátaljára. A Dinamo Kárpátaljai Megyei Sportiskola kereste meg Magyarország Ungvári Főkonzulátusát azzal, hogy tudnák-e sporteszközökkel támogatni a helyi vízilabdaklubot, ahol közel 300 gyerek pallérozódik.

– Sportdiplomataként, illetve a Magyar Vízilabda Szövetség tisztségviselőjeként nagy örömmel tettünk eleget ennek a kérésnek

– mondta Gór-Nagy Miklós. – Megtapasztaltuk, hogy elkél a segítség, és jó helyre került az a felszerelés, amit most hoztunk, s reményeim szerint ezek a fürdőnadrágok, sapkák és labdák elősegítik a helyi fiatalok sportolását, fejlődését. Amellett, hogy Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre az ukrán nép megsegítésére, fontos, hogy a magunk eszközeivel is segítsünk. Ez most az ungvári vízilabdacsapat támogatásával valósult meg. A sport tökéletes lehetőség arra, hogy ezt az üzenetet továbbítsuk és erősítsük. A sport a közös nyelv, amely abban fantasztikus, hogy összehoz nemzeteket. Reményeim szerint egy hosszú, gyümölcsöző kapcsolat első lépéseit tettük meg.

A világbajnok vízilabdázó arra is kitért, hogy ambiciózus terveket hallott a helyi sportvezetőktől. Bár a koronavírus-járvány és a háború miatt két idősebb korosztályt is el kellett engedniük, de nagy lendülettel nevelik a 2011-12-es születésű gyerekeket, akik – reményeik szerint – a jövőben az ukrán utánpótlás válogatottat is erősíthetik.

– Mi ebben szívesen segítünk kötélzettel és kapuk beszerzésével, amit eljuttatunk az egyesületnek

– tette hozzá, majd a magyar vízilabda-válogatott pólójával ajándékozta meg a vendéglátókat.

Levickij Róbert, a Kárpátaljai Vízisport Szövetség elnöke, az Ukrán Úszó Szövetség elnökségi tagja köszönetet mondott a támogatásért, és elmondta, hogy a koronavírus-járvány, majd az immár több mint tizenhat hónapja tartó orosz–ukrán háború jelentősen visszavetette a sportéletet. A szülők anyagi lehetőségei sem a régiek.

– Úgy gondolom, a magyar barátaink látogatása nemcsak nekünk szól, hanem erkölcsi támogatás az ukrán nép számára ezekben a nehéz időkben, amit mi is a saját bőrünkön tapasztalunk nap mint nap

– fogalmazott a szakági vezető.  – Csökkent a sportolóink száma, ám a háború ellenére nagy az érdeklődés a vízi sportok iránt Kárpátalján. A legnagyobb probléma, hogy nincs megfelelő bázisa ezeknek a sportágaknak. A jelenleg Ungváron és a környéken működő vizes komplexumok nem tudnak mindenki számára sportolási lehetőséget biztosítani. A legfőbb probléma, hogy az uszodák mindössze 20-25 százalékban fedezik a szükségleteket Ungváron és az Ungvári járásban. A vízilabdázók egyetlen medencét tudnak csak használni. Igaz, az úszóknak több lehetőségük is van, ám még több létesítményre lenne szükség. Bízom benne, hogy a mai találkozók elmozdítják ezt a kérdést a holtpontról. A magyarországi vendégeknek köszönhetően államközi szintre tudjuk emelni ezt a kérdést, és további együttműködésre számítunk. Sportföldrajzi szempontból érdekes hely Ungvár, Kárpátalja, ugyanis a négy országgal közös határ kedvez a sportturizmusnak.

Levickij Róbert a találkozó során bemutatta annak a többfunkciós sportuszodának a látványtervét, amely magában foglalna egy fedett és több kültéri medencét. Elmondta, hogy a komplexum Ungváron létesülne, a városi tanács már ki is jelölte erre a célra a földterületet, ám, bár volt rá korábban ígéret, a háború miatt az állam nem tudja megfinanszírozni a projektet.

A küldöttség megtekintette Ungvár legnagyobb többfunkciós sportkomplexumát, a Junyiszty Sportcsarnokban Olekszandr Ledida, az Ungvári Kárpáti női kézilabdaklub elnöke mutatta be a létesítményt és elmondta, hogy a háború kitörését követően több hónapig 300-400 belső menekültet szállásoltak el a termekben. A megyei szakszövetség vezetője arról tájékoztatta a sportdiplomatákat, hogy jelenleg csupán az egyik terem, valamint egy, a város szélén fekvő sportcsarnok, a Kárpáti Aréna alkalmas a kézilabdaedzések és a bajnoki mérkőzések lebonyolítására. Az utóbbi, Börvingesen lévő létesítményt is felkeresték a küldöttség tagjai.  Az elmúlt idényben az ukrán élvonalban második helyezést elérő Ungvári Kárpáti a Magyar Kézilabda-szövetség engedélyével az NB II-ben szerepelt, és a tervek szerint a következő szezonban is indul.

– Nagyon fontos ez a látogatás számunkra, hiszen vendégeink hazájukban a sport fejlesztésén dolgoznak

– fogalmazott Olekszandr Ledida. – Tudjuk, hogy náluk milyen magas szinten űzik a sportágakat, és nem csak a kézilabdára, a vízilabdára vagy a labdarúgásra gondolok, van kitől tanulnunk. Nagy segítség volt  számunkra, hogy az ukrán női kézilabda-válogatott egy Kisvárdán rendezett vb-selejtezőn jutott ki a 2023-as dán-norvég-svéd közös rendezésű világbajnokságra. A világbajnokságon akár egymással is szembe kerülhet az ukrán és a magyar válogatott, de ilyen a sport. Én bízom a további együttműködésben.

A látottakat és a találkozókat összegezve Gyurta Dániel aláhúzta, hogy a mostani látogatást azért tartja nagyon fontosnak, mert különböző sportágak működésében tudtak segítséget nyújtani.

– Örülök annak, hogy ismét itt lehetek Kárpátalján – mondta Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszteri főtanácsadója. Az elmúlt 10 évben az Ökumenikus Segélyszervezet tagjaként számos alkalommal jártam Beregszászban, Munkácson és Ungváron, emellett Lembergben is sokszor megfordultam. A mostani látogatást azért is tartottuk nagyon fontosnak, mert itt a különböző sportágak működésében tudunk segíteni. Elsősorban a vízilabda és az úszás fontosságát szeretném kiemelni, illetve a kézlabdacsarnokba tett látogatást. Az a segítség, melyet az ökumenikus segélyszervezettel és sok civil szervezettel közösen, illetve itt a sporton keresztül eljuttatunk ide, Ukrajnába, mind azt a célt szolgálja, hogy a helyi közösségeket minél nagyobb mértékben támogassuk.

Azokkal az eszközökkel, melyeket ma idehoztunk, biztosítani tudjuk az itteni gyerekek fejlődését, s ez óriási öröm és büszkeség számunkra. Jövőbeli terveink, hogy ezek a segítségek, ez a fajta támogatás ne szűnjön meg. Legyen egy jó együttműködés az itteni vízilabda- és kézilabdaklubbal.

A nap második felében Gyurta Dániel és Gór-Nagy Miklós Beregszászon felkereste a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, ahol megtekintette az intézmény minden igényt kielégítő sportközpontját és az épülő uszodát, valamint tárgyalt az intézmény vezetőivel.

– Sokszor jártam már Beregszászban, s eddig inkább az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagyköveteként a rászoruló családokon segítettünk, most viszont egészen más célokkal érkeztem ide

– jegyezte meg az olimpiai bajnok úszó. – Itt, a beregszászi főiskolán is igyekszünk kollégámmal, Gór-Nagy Miklóssal hozzájárulni ahhoz, hogy minél gördülékenyebben folyjon az oktatás, a fiatalok fejlődni tudjanak a sport terén is. Örömmel tapasztaltuk, milyen nagyszerű sportélet van itt kibontakozóban, gondolok itt a sportpályákra, az uszodaépítésre. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minden kárpátaljai fiatal számára elérhető legyen a tanulás, a sportolás – hangsúlyozta Gyurta Dániel. Hozzátette, a főiskola vezetésével (Orosz Ildikó elnök, Csernicskó István rektor, Váradi Natália, a GENIUS Jótékonysági Alapítvány igazgatója) való megbeszélésen kiemelte, az oktatás mellett fontos, és nagy szerepet kell, hogy játsszon a sport is.

– Meggyőződésem, hogy akkor fogunk tudni igazán jó teljesítményt kihozni magunkból, s a kitűzött céljaink akkor valósulnak meg, ha mellette sportolunk, mert az agyunk edzése akkor lesz tökéletes, ha a testünket is edzésben tartjuk. Úgy látom, itt a főiskolán mindkét edzésforma meg tud jelenni, ami számomra nagyon nagy öröm, hiszen anno én is pontosan ugyanígy készültem: a sport mellett a tanulás is fontos szerepet játszott az életemben – fogalmazott a sportoló, aki további támogatásról biztosította a tanintézmény képviselőit.

Orosz Ildikó elmondta, a főiskola az utóbbi években nagy hangsúlyt fektet a testnevelés fejlesztése, ugyanis ez kitörési lehetőség, a fiatal megtanul küzdeni.

– Ebben az irányban tettünk lépéseket – fejtette ki. – Tíz évvel ezelőtt a GENIUS Jótékonysági Alapítvány létrehozásával elindult egy rendszeres sporttábori akció, a Magyar Kézilabda Szövetség támogatásával tehetségpontokban fejlesztjük a gyerekeket. Emellett

jövőre be szeretnénk indítani a testnevelés szakot,

amihez tárgyi feltételek biztosítására van szükség, ugyanis a leendő tanároknak számos sportágat ki kell próbálniuk. Az utolsó láncszem a tanuszoda elkészülte, amelynek a felépítéséhez 2019-ben kezdtünk hozzá a magyar állam támogatásának köszönhetően.  Az objektumot szeptemberben szeretnénk átadni. Ez egy komplex sportközpont lesz, ahol a tanuszoda mellett standard kézilabdapálya, könyvtár, oktatótermek lesznek, és ott lesz maga a tanszék is – avatott be a részletekbe a Rákóczi-főiskola elnöke. Hozzátette, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tanácsosaival arról tanácskoztak, hogyha átadják az uszodát, szakmai segítségre is számíthatnak.

– E téren a legnagyobbak érkeztek ma ide, az ő személyükben az úszás, illetve a vízilabda támogatására kaptunk ígéretet. Mindketten felajánlották, hogy amikor elkészül az épület, az úszószövetség szakmai háttérrel fogja segíteni a munkánkat.

 

Forrás:
KISZó/Fotók: Hegedűs Csilla/Varga Brigitta

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó