Hídkatasztrófa Kárpátalján: kiderült, mi okozhatta a balesetet

A hídomlásban öten sérültek meg, az Unian állami hírügynökség információi szerint egy sérült állapota válságos.

Mint arról korábban beszámoltunk a katasztrófa-elhárítási szolgálatot nem sokkal 19 óra (kelet-európai idő) után riasztották, hogy összeomlott a Taracköz (Tereszva) és Bedőháza (Bedevlja) között a Tarac folyón átívelő közúti híd, amikor egy teherautó és egy személygépkocsi haladt át rajta.

Az elsődleges feltételezések szerint a balesetet a hídszerkezet karbantartásának elhanyagolása okozta. A hidat 66 éve adták át és ezalatt az idő alatt egyszer sem végeztek rajta nagy felújítást – közölte az Állami Újjáépítési és Infrastruktúra-fejlesztési Ügynökség közösségi oldalán.

A közlemény szerint Munkács-Rohatin H-09 jelű, országos jelentőségű főúton lévő hidat 2018-ban egy átfogó vizsgálat balesetveszélyesnek minősítette, ezért a hídon korlátozták a 7 tonna össztömeg feletti járművek közlekedését. Az ügynökség szerint erre táblák is figyelmeztettek.

Hétfőn az esti órákban egy 45 tonna homokot szállító kamion hajtott fel a hídra, meghaladva ezzel amegengedett súlyhatár 7-szeresét. A baleset következtében leszakadt a híd három szakasza, ennek következtében a teherautó és egy személygépkocsi a mélybe zuhant. A hídomlásban öten sérültek meg, egy sérült állapota válságos. Mindannyian a gépkocsi utasai voltak.

A hírügynökség megjegyzi, hogy 2021-ben elkészült a felújításához szükséges tervdokumentáció, de a háború miatt a munkálatokat elhalasztották.

Viktor Mikita, Kárpátalja kormányzója még az este folyamán a helyszínre utazott. Közösségi oldalán arról számolt be, hogy bizottságot állítottak fel a baleset körülményeinek kivizsgálására és a károsodás mértékének megállapítására. A főutat lezárták, a forgalmat elterelték. Szakemberek vizsgálják egy ideiglenes pontonhíd felállításának lehetőségét.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó