Ki ne ismerné a Kaláka együttest, annak dalait, megzenésített verseit, hiszen megannyian ezeken nőttünk fel. A Kossuth-díjas magyar együttes 1969. november 26-án alakult Budapesten, tehát idén ünnepli fennállásának 50-ik évfordulóját.
Az együttes alapító tagjai Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Mikó István és Radványi Balázs. Később Mikó Istvánt Dabasi Péter, majd Huzella Péter váltotta, aki 20 évig muzsikált a zenekarral. Egy rövid ideig Kobzos Kiss Tamás és Tzortzoglou Jorgosz is játszott az együttesben, Vilmos helyére aztán 1979-ben Becze Gábor érkezett. A jelenlegi felállásban Huzella Péter kiválásával és Gryllus Vilmos visszatérésével 1996 óta játszanak.
Az együttes már többször is koncertezett Kárpátalján, most a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében 50. koncertsorozatuk alkalmával Hét határon át című műsorukkal érkeztek Beregszászba, hogy zenéjükkel megörvendeztessék a nagyérdeműt.
A négytagú formáció beregszászi koncertjére a Rákóczi-főiskola átriumában került sor. Mielőtt a nagyszerű zenekar színpadra lépett volna, Orosz Ildikó, a főiskola rektora köszöntötte a nagyszámú közönséget és persze a zenészeket.
Az alkalommal élve Gryllus Dániellel beszélgettünk el, aki szívesen nyilatkozott a KISZó-nak az elmúlt ötven évről.
– Évtizedek óta játszunk együtt, az alapítók közül ketten maradtunk.
Most léptünk bele az ötvenedik évünkbe, úgy értendő, hogy, és úgy gondoltuk, hogy ne csak egy nagy koncerttel ünnepeljünk, hanem több eseménnyel.
Hiszen a mi tevékenységünk olyan szerteágazó, és olyan sokfelé járunk, hogy az lesz a legjobb, ha csinálunk egy ötvenedik évadot. Azért adtuk a Kaláka 50 Hét határon át elnevezést a turnénknak, mert Magyarországnak hét országgal határos, s a túlsó felén is mindenhol magyarokkal találkozunk, így szimbolikus értelmet is kapott a dolog. Szlovéniával kezdtünk, innen Horvátországba visz az utunk, és így tovább.
– Nálunk már többször is felléptek. Van valamilyen érdekes emléke Kárpátaljáról?
– Utoljára négy évvel ezelőtt voltunk itt a betlehemes koncertünkkel. Van egy dal, az Üdvözlégy kis Jézuska, ezt közösen megtanuljuk, és valaki azt elénekli szólóban. Emlékszem, kijött egy asszonyka, elénekelte, és azt mondta, hogy húsz évvel ezelőtt, gyermekkorában már egyszer énekelte, meg is mutatta az akkor kapott jutalomlemezt. Nagyon kedves találkozás volt ez.
– A mai koncert felnőttekhez szól. Viszont alakulásuk idején gyermek dalokat írtak.
– Nem egészen így volt. Amikor elkezdtünk muzsikálni, kizárólag a saját generációnknak játszottunk, az évfolyamtársainknak, hiszen mi is diákok voltunk.
Egyáltalán nem gondoltunk arra, hogy gyerekközönségnek is tudnánk játszani.
Ez a működésünknek körülbelül a hatodik, hetedik évében történt, mert felkéréseket kaptunk, hogy játsszunk gyerekeknek. Nem is tudtuk pontosan, milyen módon tegyük ezt, ezért elkezdtünk válogatni a repertoárunkból, hogy mi az, ami igazán a gyerekeknek szólhat. Nagyon sok olyan dalunk volt, amit jókedvvel, viccesen énekeltünk, ezért jó volt a gyerekműsorba is, onnantól kezdve elindult ez a műfaj. 1985-ben jelent meg az első gyereklemezünk, a Pelikán, és aztán azt követte a többi.
– Az elmúlt fél évszázad alatt hány Kaláka-lemez látott napvilágot?
– Kaláka-lemez 25-30, de ha hozzátesszük a szólólemezeket is, akkor több mint száz.
A dalok száma ezer fölött van, és legalább 300 költő verseit énekeltük az elmúlt ötven év alatt.
Emellett sok gyűjteményes lemezen mi is szerepelünk, például Ferenczi György barátommal közösen Kis Anna-verseket énekeltünk a héten a Vígadóban, ezeket egy Amerikában rögzített lemezen lehet hallani. De az adatok, a számok nem biztos, hogy fontosak, az a fontos, hogy még mindig kellünk, még mindig szeretnek bennünket. A 95 éves édesanyám nem is olyan régen mondta, hogy Danika (neki mindig Danika maradok), már lassan fékezni kellene a tempót. De kérdezem én, ha még kellünk, bírjuk az iramot, miért hagynánk abba?…
Hegedűs Csilla
