Ha valamit a fejébe vesz, azt véghezviszi. A cél nagy motivációt ad neki. Igyekszik pontos lenni, kerüli a halogatást. Pozitív, mindennek a jó oldalát látja, a gyerekeket arra ösztönzi, minél több mindenben vegyenek részt, ne féljenek hibázni és kilépni a komfortzónájukból. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Halász Éva, a Haranglábi Gimnázium alsó tagozatos tanára.
Simon Rita
– Nem tanárnak készült.
– Mindig is színész vagy énekes akartam lenni. Sokszor dudorásztam és táncoltam a tükör előtt. Az iskolai rendezvényeken is szívesen vettem részt. Viszont arra is emlékszem, hogy mindig hangosan tanultam, és elképzeltem, ahogy tanítom a gyerekeket, s így jegyeztem meg másnapra a tananyagot. Kétségkívül a tanáraim is nagy hatással voltak rám. Sok mindenkit ki lehetne emelni, mégis Fejes Zsuzsa az, akire hasonlítani akartam. Márkus Bélának szintén sokat köszönhetek, ő rengeteg versenyre készített fel, vitt el. Hittek bennem. Csonkapapi után a mezőkaszonyi középiskolába jártam, majd a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára jelentkeztem. Földrajz-történelem szakon szereztem diplomát.
– Végül mégis alsó tagozatos tanár lett.
– 2010-ben fejeztem be a tanulmányaimat, de csak egy év után sikerült munkába állnom. Az az egy év a beilleszkedéssel telt, mert épp akkor mentem férjhez Haranglábra. Rólam igazán elmondható, hogy végigjártam a szamárlétrát. 2011-ben könyvtárosként kerültem az iskolába, aztán szervező-pedagógus lettem. 2014-ben megszületett a kisfiam. 2015 őszétől kértek fel alsós tanítónak. Így egyszerre kezdtem el újra dolgozni és levelező tagozaton tanulni a rivnei egyetem pedagógiai karán. A második gyermekünk 2019-ben jött a világra. Visszatértem, belerázódtam, és nagyon megtetszett a szakma. A kicsik rengeteg figyelmet igényelnek, eleinte úgy éreztem, ez túl nagy falat lesz nekem.
– Sikerrel vette az akadályt, megkapta a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjat is.
– A lehetőségek kihasználása az egyik vesszőparipám. Amit lehet, meg kell tenni, és minél több tudást át kell adni a gyerekeknek, bátorítani kell őket. Én is ezt kaptam az iskolában. Nekem is segítettek érvényesülni, felkaroltak, lehetőségeket biztosítottak a fejlődéshez, hogy megmutassam, megmérettessem magam, amiért hálás vagyok. Úgy érzem, nekem is ezt kell tennem. Azt hiszem, ahhoz, hogy megmaradjunk magyarként Kárpátalján, s majd boldogulni tudjunk, elengedhetetlen a gyerekek tehetségének a kibontakoztatása, illetve a talentumukat már jól használó fiatalok felkarolása és ösztönzése.
– Szigorú.
– Nem okoz gondot a fegyelmezés. Ha valamit el kell végezni, odatesszük magunkat, nincs mese. A szigor mellett viszont nem szabad megfeledkezni a jókedvről sem. Ha a gyerekek azt látják, hogy a tanító néni vidám, és jól érzi magát, akkor ők is azok lesznek és átragad rájuk a pozitív energia.
– Elsősorban édesanya, másodsorban tanár.
– Igyekszem különválasztani a két szerepet. A magánéletet és a problémáinkat nem szabad bevinni az osztályba és fordítva – az otthoni gondokat ki kell zárni a tanteremből. Néha ez a váltás okozza a legnagyobb nehézséget, hogy amikor hazaérek, lenyugodjak, átkapcsoljak, és felfogjam, ez már nem az iskola.
– Bátorságra neveli a gyerekeket.
– Azt mondom: élni kell a lehetőségekkel! Nem szabad elzárkózni. Még ha nem is érezzük magunkban a potenciált, meg kell próbálni azt, amit elénk hoz az élet. Ki tudja, mi sül ki belőle… A hibákból is tanulhatunk, építkezhetünk. Szükséges a határaink feszegetése ahhoz, hogy fejlődjünk.
– Sokat rágódik.
– Nagyon lelomboz, ha rosszat hallok vissza. Sokáig morfondírozok: vajon mit csináltam rosszul. Annyira igyekszem, és bánt, ha mégsem sikerül, vagy úgy értékelik, nem voltam elég jó. Maximalista vagyok, mindig a legjobbra törekszem. A gyerekeknek is elmondom, hogy ami tőlünk telik, meg kell tenni, de tudom, hogy az osztályban nem csak éltanulók vannak. Szeretném, ha mindenkinek lenne sikerélménye, ezért úgy variálom a feladatokat, hogy mindenki úgy érezze, ügyes és jól halad.
– A nehézségek közepette is meglátja a kiutat.
– Amikor kitört a háború, úrrá lett rajtam az elkeseredés, a csüggedés. Az online tanítás során próbáltam mindent megtenni a tudásátadás terén, de éreztem, hogy ez nem az igazi, és ez végtelenül elszomorított… Aztán fokozatosan túllendültem rajta, főleg amikor láttam, hogy nálunk mennyien vannak sokkal elkeserítőbb helyzetben. Nem hagyott el minket az Isten. Amikor elcsüggedek, akkor igyekszem lehetőségeket keresni, azzal foglalkozni, hogy találjak valamit, ami felvillanyozhat. A lehetőségekre kapaszkodókként tekintek. Nem vagyok borúlátó, mindig meglátom a felhő mögött a napot.
– Érzékeny.
– Bármivel meg lehet ríkatni. Ez jó, mert kijön belőlem a feszültség, aztán könnyebb lesz, másrészről kevésbé az, mert nehezen kontrollálom az érzéseimet.
– Naiv.
Nem tartom magam jó emberismerőnek. Előfordult már, hogy túl hamar szavaztam valakinek bizalmat, és csalódtam. Naiv vagyok, mindenkiben a jót látom. Szeretek beszélni, megosztani a bennem lévő érzéseket másokkal.
– Lobbanékony.
– Hirtelen haragú vagyok, ezért ha feldühítenek, háttérbe vonulok hogy megnyugodjak, és ne másokon töltsem ki a haragomat, de nem mindig sikerül. Nagy hibám, hogy amit kigondolok, rögtön kimondom. A megfontoltságot még gyakorolni kell.
– Sokat változott az elmúlt 5 évben.
– Az, hogy édesanya lettem, mindent megváltoztatott. A gyerekeim hozták ki belőlem az „új oldalamat”. Tudom, hogy minta és tükör lettem, és most már amit nekik mutatok, azt látom vissza. Arra törekszem, hogy olyan példát mutassak, amivel jó irányba terelem a gyerekeimet.
– Követi a divatot.
– Nagyon szeretek öltözködni, próbálok „trendi” lenni. Főleg a színeket kombinálom, odafigyelek, hogy a cipőm vagy a fülbevalóm, esetleg a táskám összepasszoljon, kellemes legyen a megjelenésem. Mindig fiatalabbnak néznek, mint amennyi vagyok.
– Nem szeret halogatni.
– Nem jellemző, szeretek minél előbb túllenni a dolgokon.
– Nem hisz a véletlenekben.
– Minden, ami történt az életemben, az isteni gondviselésnek köszönhető. Ő mindig visszavezérelt a helyes útra. Hiszem, hogy most a helyemen vagyok.
