Így, télvíz idején, mikor embernek-állatnak igencsak elege kezd lenni a hóból és fagyból, a vadászembert könnyen elkapja a tavasz és nyár szép „vágybetegsége. Ilyenkor álmodunk cippogva húzó tavaszi szalonkákról és a forró augusztusi tarló csalisíppal behívott őzbakokról. Nagy János magyarországi természetfotóssal az elmúlt tavasszal azonban nemcsak álmodoztunk, hanem vértelen vadászatra indultunk, melynek során
a fényképezőgép lencséje többek között egy ébredező méhecskét örökített meg a paládi erdő egykoron szebb napokat látott tavaszi kikericstől ékes sűrűjében.
A helyszín jól ismert a helybeliek körében, hiszen a paládi erdő kökörcsinmezője rendszeres tavaszi programot jelentett öregeknek és fiataloknak, noha ez utóbbiak a legritkább esetben látogatták virágszedés céljából a kikeleti, madárdalos erdőt. Az utóbbi évek fakitermelési munkái sajnos nem kedveztek e virágnak, hiszen az csak az árnyas erdőkben érzi jól magát. Tipikus árnyéktűrő faj ugyanis amelyik nagyon jól ki tudja használni, hogy az erdőkben a legtöbb fűféle életképtelen a lombok árnyékoló hatása miatt. Ezért bontja virágát többek között március elején, amikor a fák még nem lombosodtak ki.
Virágzása pedig „jegyezve vagyon” a méhek naptárában is, hiszen virágpora – a fűz barkájával egyidejűleg − az első virágporforrás.
Így volt ez a tavaly is, amikor hosszas próbálkozások után végre sikerült megörökíteni azt a pillanatot, amikor a tavasz egyik első virága „megvendégeli” a hosszú tél után kissé még zsibbadt méhecskét.
Matúz István
