Stefanec Bianka örök optimista, a társaság középpontja. A 17 éves csapi lány rendkívül ambiciózus, lelkes és közlékeny. Folyamatosan fejleszti magát, minden adandó lehetőséget megragad. Az érettségi után nagy lépésre szánta el magát. Szeptembertől a Debreceni Református Hittudományi Egyetem teológia szakán fog tanulni.
Varga Brigitta
– Hol kezdted a tanulmányaidat?
– A Csapi 2. Számú Széchenyi István Középiskolában fejeztem be a 9. osztályt, majd 2021-ben felvételt nyertem a Nagydobronyi Református Líceum biológia-kémia tagozatára. Kitűnő eredménnyel érettségiztem. Szeptembertől pedig a Debreceni Református Hittudományi Egyetem teológia-lelkész szakán folytatom a tanulást.
– Miért pont lelkész? Vallásos nevelésben részesültél?
– Nem voltunk az a klasszikus templomba járó család. Hitben neveltek, mindig arra tanítottak, hogy Isten szeret, de nem gyakoroltuk túlbuzgón a vallásunkat. Mint bármelyik más gyerek, én is rendszeresen jártam a hittanórákra és ünnepi alkalmakkor szolgáltam a templomban. Gyermekként arról álmodoztam, hogy majd óvónő, magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő vagy épp orvos leszek.
Időközben édesanyám csatlakozott a csapi református énekkarhoz, majd én is követtem őt. Ezáltal kezdtem közelebb kerülni Istenhez. Mindössze 12 éves voltam, mikor elhatároztam, hogy lelkész leszek.
– Hogyan fogadta ezt a környezeted?
– Nyilván nem ment zökkenőmentesen ennek az elfogadása. A környezetünkből senki sem készült lelkésznek. Családunkban sem volt lelkész. Csapról csaknem 30 éve nem jelentkezett senki a teológiára, így kissé szokatlan volt az elhatározásom. Engem azonban nem lehetett eltántorítani. Ha Isten hív, akkor menni kell. Ez az elhívás az évek során egyre erősebb lett bennem. Hálás vagyok az Úrnak, hogy ilyen hamar megmutatta azt az utat, melyen járnom kell. Ezért is jelentkeztem anno a Nagydobronyi Református Líceumba is, ahol számtalan barátot szereztem és csodálatos tanáraim voltak. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy oda felvételiztem.
– Közösség motorja vagy, rendkívül hamar megtalálod a közös hangot az emberekkel.
– Könnyen ismerkedem, barátkozom. Mindig arra törekedtem, hogy a közösségem javát szolgáljam. A líceumban tagja voltam a diákpresbitériumnak, az ifjúsági csoport vezetője lettem. Ezenfelül aktívan jelen voltam az énekkar és zenekar életében is. Továbbá tagja vagyok a Csapi 3. Sz. Gr. Széchenyi István Cserkészcsapatnak is. 2019-ben tettem fogadalmat, majd pár évvel később elvégeztem az őrsvezető képzést is. Fél évig vezettem az őrsöt, a háború kitörését követően ez félbeszakadt, akkor más teendők kerültek előtérbe,
ám a cserkészcsapat életében napjainkban is igyekszem aktívan részt venni. E tevékenység sokat formált a személyiségemen, céltudatossá, kitartóvá, bátorrá nevelt.
– Ének- és szavalóversenyek, tanulmányi vetélkedők állandó résztvevője voltál és mindenhol példásan helyt is álltál. A folyamatos fejlődés iránti vágy hajt, rendszeresen képzed magad.
– Mindig is aktív életet éltem. Az, hogy iskola után megírom a házi feladatot és a nap további részében nem csinálok semmit, ez nálam nem működött. Amilyen szakkör csak létezett, amit csak ki lehetett próbálni, én mindig éltem a lehetőséggel. Persze nem minden vált be, próbálkoztam egy időben a tánccal, klasszikus és népivel egyaránt, viszont sohasem éreztem azt, hogy ezáltal ki tudok teljesedni. A zenéhez sokkal erősebb kötődésem volt, így általános iskolai tanulmányaimmal párhuzamosan elvégeztem a csapi zeneiskolát is.
Nem könnyű összeegyeztetni ennyi mindent, azonban vallom, hogy meg lehet találni az arany középutat.
Amikor kimerülök, leülök zongorázni. Ez egyfajta érzelemkifejezés számomra, kapcsolat istennel, hiszen ahogy mondják, az énekes szolgálat kétszeres imádság. Nemrég elkezdtem gitározni is. Szeretek még olvasni, filmezni, sokat sétálni a természetben és lógni a barátaimmal.
– A színpadi jelenlét meghatározó része az életednek.
– Egészen pici korom óta jártam ének- és szavalóversenyekre. Mindig is szerettem előtérbe kerülni, a színpadon állni. Tudtam, hogy ezt a tálentumot Isten dicsőítésére kell használnom, s ez számomra nem kényszer, hanem felüdülés. A fellépések előtt a mai napig van bennem egy kis drukk, de ha énekelni kell, akkor már egyáltalán nem izgulok.
– Debreceni tanulmányaid után szeretnél hazatérni?
– Amit az Isten ad, én azt elfogadom. Ahová egy lelkészt kihelyeznek, ott fog szolgálni és élni. Mindenképpen szeretnék majd visszatérni Kárpátaljára.
A háború híre ugyan megrémített minket, ám a családunk egy pillanatig sem gondolkodott azon, hogy elhagyjuk az országot. Ide születtünk, itt van feladatunk.
Néhány héttel később beindult egy önkéntes program Csapon, az állomáson segítettük a menekülteket a továbbutazásban, meleg étellel, teával láttuk el őket. Nagy lelki felüdülés volt számomra, ilyen nehéz helyzetekben is van az az erő, az a szeretet, ami összetart bennünket és képesek vagyunk még ilyenkor is jót cselekedni. Ezekben a vészterhes időkben kellenek olyan lelkészek, akik tartják a lelket az emberekben, hirdetik Isten igéjét. Édesapám ukrán, így anyanyelvi szinten beszélek ukránul. Szívesen vállalnék szolgálatot akár egy olyan gyülekezetben, ahol van igény a kétnyelvű istentiszteletre.
