Augusztus folyamán 4 leptospirózisos esetet észleltek Ungváron. Minden beteg 43 és 56 év közötti férfi. Állapotuk közepesen súlyos. Halálos áldozatot nem regisztráltak. Erről az Ungvári Városi Tanács számolt be.
A szakemberek azt feltételezik, hogy ketten a város és a régió víztározóiban fertőződtek meg, a másik kettő pedig a saját pincéjében és háztáji gazdaságában végzett munka közben, ahol már elvégezték a fertőtlenítést és az irtást.
A laboratóriumi elemzések megállapították, hogy a betegség kórokozói mezei egerek és rágcsálók. Az esetek kapcsán megelőzésképpen a megyeszékhelyen további általános rágcsálóirtást rendeltek el, különösen a kommunális létesítményekben, óvóhelyeken, szilárd hulladék-gyűjtőhelyeken és piacokon.
Kárpátalján az év eleje óta hárman haltak meg leptospirózisban. Anatolij Psenicsnij, a megyei egészségügyi főosztály igazgatója sajtótájékoztatóján elmondta, jelenleg 16 embert kezelnek. Az év eleje óta összesen 35 ember fertőződött meg leptospirózissal.
– Három halálos eset történt megyénkben, Ilosván, a Rahói és az egykori Perecsenyi járásban. A járványügyi szakemberek szerint az esetek között nincs összefüggés.
A betegség tüneteiről beszélve elmondta, kezdetben akut, mérgezéssel, általános gyengeséggel, magas lázzal kezdődik, ami gyakran nem reagál a lázcsillapítókra. Jellemző tünet a vádli izomzatának fájdalma és a húgyúti rendszer károsodása, vagyis a vizelet mennyiségének csökkenése és annak teljes hiánya. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a leptospirózis kezelés nélkül vese- vagy májkárosodáshoz, agyhártyagyulladáshoz vagy akár halálhoz is vezethet.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.