Ukrajna jelentősen növelte a villamosenergia-exportját

Az Ukrenerho állami energiaszolgáltató vállalat csütörtöki közleménye szerint Ukrajna leállította az Európából származó villamos energia importját, és jelentősen növelte exportját. Mindezt annak ellenére, hogy szerdán három hőerőművi blokkot is le kellett álltani sürgősségi karbantartás miatt – számolt be a Korrespondent.

“Csütörtökön Ukrajna leállította a villamos energia importját, ugyanakkor óránként 399 MW mennyiségben kezd áramot exportálni Szlovákiába, valamint Moldovába”

– áll a közleményben, amelyben kiemelték, hogy a kivitel csak az ukrán fogyasztók elsőbbségének biztosítási feltételei mellett történik. Hozzáteszik: szerdán még villamos energia importra szorult az ország, Szlovákiába mindössze két órán keresztül 360 MW mennyiségben exportáltak áramot.

A jelentés szerint szeptember 6-án az esti maximum fogyasztás a szeptember 5-i keddi szinten maradt. Ugyanakkor különböző műszaki okok miatt három hőerőművi blokkot is le kellett álltani sürgősségi karbantartás miatt. Javításuk folyamatban van. Ezzel párhuzamosan több erőműben is tervezett javítások folynak.

Ugyanakkor a harci cselekmények és egyéb okok miatt 414 településen szünetel az áramszolgáltatás. A frontvonali területek orosz tüzérségi lövedékei következtében újabb károk keletkeztek a hálózatban Donyecki, Harkivi, Zaporizzsjai és Herszoni régióban. Itt a biztonsági előírások mellett zajlanak a helyreállítási munkálatok.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó