Lendületes, életvidám és precíz. A művészemberekre jellemző érzékenységgel reagál a világ történéseire. Munkáját a maximalizmus jellemzi. Másoktól is elvárja a pontosságot. Szabad idejében szívesen barangol a természetben, de egy jó könyv vagy a festészet is kikapcsolja. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Balogh Renáta, a Live Learn nyelviskola vezetője.
Varga Brigitta
– Nem nyelvésznek készült.
– A művészeti pályára készültem. Középiskolás éveim alatt minden szombaton hajnalban keltem és képes voltam 5 órát utazni Técsőről Ungvárra, hogy különórákat vegyek egy festőművésztől. Nagy lelkesedéssel tanultam a felvételi vizsgákra. Édesanyámmal egy nap ellátogattunk a művészeti akadémiára, hogy érdeklődjünk a felvételi eljárásról, ott azonban közölték velünk, hogyha nem jártam művészeti szakiskolába, akkor az akadémián nem tudok majd helytállni. Ekkor az érettségi vizsgákat már letettem, így döntenem kellett, milyen szakon tanulok tovább. A festészet után a filológia vonzott a legjobban, így végül az angol szakot választottam.
– Fogékony az idegen nyelvekre?
– Magyar családban születtem és magyar iskolába jártam Técsőn. Az angol és az ukrán nyelv elsajátítása eleinte nagyon nehezen ment. Ukrán nyelvből az iskolában mindig ötösöm volt, holott minden más tantárgyból kitűnő tanuló voltam. Sokat sírtam emiatt kiskoromban. Történt egyszer, hogy otthon elromlott a tévénk és nem tudtuk befogni a magyar adásokat, csak az ukrán csatornák mentek. Talán sokan emlékszünk még arra, amikor a külföldi filmeket úgy szinkronizálták, hogy az ukrán fordítás mellett tisztán hallani lehetett az eredeti, angol nyelvű szöveget. Annyi filmet és sorozatot néztem meg így, hogy közben megtanultam mindkét nyelvet. 12 éves lehettem, amikor elkezdtem komolyabban foglalkozni a nyelvtanulással. A Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceumban töltött évek is erős alapot szolgáltattak. Az emelt szintű érettségi vizsgán például ukrán nyelvből és irodalomból 192 pontot értem el. Erre a mai napig nagyon büszke vagyok.
– Nem vezetett egyenes út a nyelviskola megalapításához.
– Egyetemi tanulmányaim végéhez közeledve tudtam, hogy mihamarabb találnom kell valamilyen állást, ha továbbra is Ungváron szeretnék élni. A Jazzaki cégnél álltam munkába. A feladatom az volt, hogy a magyar falvakból érkező és ukránul nem értő embereknek fordítsak. Később már nemcsak fordítottam, hanem sorvezető lettem, magam tanítottam be az újoncokat. A karrierem itt szépen ívelt felfelé, rövid időn belül a cég egyik toborzójává váltam. Ez volt az első hivatalos munkahelyem, ahol kamatoztatni tudtam a nyelvtudásomat. Ezzel párhuzamosan angol nyelvből korrepetáltam diákokat, s mindig éreztem, hogy ez közelebb áll hozzám, mint a gyári munka. A diploma megszerzése után a szakmámban szerettem volna elhelyezkedni, így nyelviskolában kerestem állás. Hamar találtam is. Angol és magyar nyelvet kezdtem el oktatni. Itt azonban nagyon sok órát kaptam, ami túlságosan leterhelt. Ekkor támadt az ötlet, hogy saját iskolát nyissak.
– A tökéletes helyszín megtalálása sem volt egyszerű feladat.
– A mostani a harmadik épület, ahová a nyelviskolát átköltöztettük. Ungváron először a Minaji utcán béreltem egy kisebb irodahelyiséget 2016-ban. Akkoriban csak magyar és ukrán nyelvet tanítottam. Egy évre rá csatlakozott hozzám a húgom, aki a beregszászi főiskolán szintén angol szakon tanult, így ő angol órákat tartott. Nagy meglepetésemre annyi volt az érdeklődő, hogy azt a helyet kinőttük, ám épphogy elkezdtem más ingatlant keresni, megjelent a Covid-19. Emiatt átköltöztünk az online térbe. Amikor enyhültek a járványügyi korlátozások, ismét új iroda után néztem. A Petőfi téri szolgáltatóházban sikerült kibérelnem egy 80 m2-es helyiséget. Ez azonban olyan rossz állapotban volt, hogy teljesen át kellett alakítani: ablakokat cseréltünk, falakat húztunk. Mindent az elképzeléseimnek megfelelően alakítottunk ki. Sikerült elérnem mindazt, amire vágytam… Alig telt el pár hónap a beköltözésünk óta, s az épületet eladták. Az új tulajdonos pedig felbontotta a bérleti szerződést. Hiába kértem, hogy maradhassunk, hiszen annyi pénzt és munkát fektettünk a felújításba, nem érdekelte, így 3 hónap múlva el kellett hagynunk az épületet. Ez nagyon lehangolt, de nem adtam fel. Kis ideig ismét csak online folyt az oktatás, majd rátaláltam a mostani épületre.
– Gyerekeket és felnőtteket is oktatnak. Ön melyik csoporttal szeret jobban dolgozni?
– A felnőttekkel könnyebben szót értek.
– Mire a legbüszkébb?
– Volt egy tanítványom, egy belsőukrajnai, 50 év körüli férfi, aki évek óta Magyarországon dolgozott és szeretett volna magyar állampolgárrá válni. Mivel neki nem volt lehetősége megszerezni az állampolgárságot az egyszerűsített eljárás révén, ezért alkotmányos alapismeretek vizsgát kellett tennie Magyarországon. Vagyis igazolnia kellett, hogy elsajátította a magyar nyelv, a magyar irodalom és történelem, a magyar társadalom és kultúra, valamint az állam működésének alapszintű ismereteit. Itt tehát nem csupán nyelvtant oktattam, hanem ennél sokkal komplexebb tudást kellett átadom. Hosszú hónapokon át tanultunk mindketten, de megérte, ugyanis letette a vizsgát és megkapta az állampolgárságot.
– Családcentrikus.
– Szerető családban nőttem fel. A tanítás iránti vágyat édesapámtól örököltem, ő régebben történelemtanár volt a magyar iskolában. Sokat mesélt nekünk a régi időkről, s mi a húgommal csillogó szemmel hallgattuk. Édesanyámtól a művészet iránti szeretetet örököltem. Nagyon sokat rajzolt, festett velünk, rengeteget kézimunkáztunk együtt. Mindig motiváltak, odafigyeltek ránk, sokat köszönhetek nekik. Ha egyszer gyermekem lesz, az ő példájukat szeretném követni.
– Hét éve boldog párkapcsolatban él.
– A párom, Vászja magánvállalkozó, ajtók és ablakok értékesítésével foglalkozik. Otthonülős típus vagyok, ő azonban mindig pörög. Míg számomra a pihenés egy jó könyv társaságában vagy a tv előtt ülve telik, addig ő imád részt venni a város szociális, kulturális életében. Jól kiegészítjük egymást. Nekem szükségem van a megerősítésre, bátorításra, amit tőle maximálisan megkapok. Hogy elegendő minőségi időt tudjunk tölteni egymással, vannak szabályaink. Ilyen például az, hogy este 8 után már semmilyen üzenetre nem reagálunk és mindketten félretesszük a munkát. Bár az én telefonom egyébként állandóan le van némítva, hogy valóban csak akkor foglalkozzam a munkával, ha időt tudok szánni rá. A telefonomról letöröltem a Facebookot és Instagramot is. Túl sok időt vesz el a közösségi média. Csak üzenetküldő alkalmazásaim vannak, melyek által tartom a kapcsolatot a diákokkal és a kollégákkal.
– Érzékeny.
– Már az is zokon esik, ha a diák nem készíti el a házi feladatot. Óvatosan próbálom közölni az emberekkel, ha valami nem tetszik nekem, nem akarok senkit megbántani. Kerülöm a konfliktusokat. Nagyon impulzív személyiség vagyok, sok érzelmet fektetek a munkámba. Fontos számomra a pozitív visszajelzés. Ha egy diák sikereket ér el, az motivál, feltölt és megerősít abban, hogy jó úton járok.
– Magasak az elvárásai.
– Sokszor a másik féltől is elvárom mindazt, amit én megtennék, miközben ő talán nem is tudja, hogy mit szeretnék, vagy azt, hogy mire vagyok képes. E téren folyamatos harcot vívok önmagammal. Nem vagyok kemény kezű vezető, a kollégákkal törekszem a jó kapcsolat kiépítésére, azonban mindig meghúzom a határokat.
– Milyen emberi tulajdonságokat értékel másokban?
– Az első és a legfontosabb a tisztelet. Aztán a jóság, a közlékenység, a tolerancia és az őszinteség.
– Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten.
– Elsőre csak a jót látom meg másokban, emiatt gyakran ér csalódás. Ám bármennyire is próbálok jólelkű lenni, tudom, hogy a világ nem az. Észreveszem, ha valaki nem őszinte velem, és nem tiszták a szándékai. Ha valaki megsért, nehezen tudok megbocsátani.
– Nem könnyű kihozni a sodrából.
– Végtelenül türelmes embernek tartom magam. Csak a pimasz és a hanyag hozzáállással lehet felbosszantani.
– Nemcsak igazgatja az iskola ügyeit, de órákat is tart.
– Elég automatizálva működik nálam minden. Ritkán adom ki a kezemből a munkát, de belátom, hogy szükség lenne rá. Nehezen bízok meg másokban, szeretem, ha az én kezemben összpontosul minden.
– Mit szeretne még megvalósítani?
– Korábban jártam Spanyolországban és szeretnék ismét visszatérni oda. Továbbá hiányolom Ungváron a magyar közösségi összejöveteleket. A baráti köröm nagy része mára ukránokból tevődik össze. A magyar ismerőseim többsége a háború kitörése után elköltözött, így ritkábban tudok magyarul társalogni. Régóta gondolkodom egy könyvklub alapításán, ami talán segítene pótolni ezt a hiányt.
