Megbízható, kedves, határozott és céltudatos. Már tinédzser korában eldöntötte, hogy a jogi pályát választja. Sokat küzdött azért, hogy az álma valóra váljon, ami végül sikerült is. Szabad idejét a gyermekeivel tölti, sokat kirándulnak együtt, ismeretlen tájakat fedeznek fel, és ebből tanulnak is. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége dr. Igyártó Gyöngyi ügyvéd, a Kárpátaljai Szövetség elnökségi tagja.
Hegedűs Csilla
– Hol és hogy telt a gyermekkora?
– Visken születtem. Nagyon szép gyermekkorom volt, amire mindmáig boldogan emlékszem vissza. Össze sem lehet hasonlítani a mai gyerekek életével: akkor nem volt őrült rohanás, nem volt okostelefon, mégis felhőtlenül vidámak, kiegyensúlyozottak voltunk.
– A helyi iskolában tanult?
– Igen, 14 éves koromig, aztán a Técsői Református Líceumban folytattam. Ott nagymamámnál laktam, és azokra az évekre is nagyon szívesen emlékszem vissza. Érettségi után nagyot változott az életem. 17 éves voltam, amikor felvételt nyertem a Budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudomány Karára. Naiv, jóhiszemű tinilányként egyesegyedül vágtam neki a nagy útnak a magyar fővárosba. Nagy segítség és megnyugtató volt, hogy a kollégiumba a Kárpát-medence szinte minden csücskéből érkeztek lakók, sokukkal mindmáig megmaradt a barátság. Bevallom őszintén, sok csalódás után a naiv kislány eltűnt, megkeményedett, megtanított az élet arra, hogy oda kell mindenre figyelni, nem szabad hiszékenynek lenni.
– Mikor jutott arra a döntésre, hogy ezt az egyáltalán nem könnyű hivatást választja?
– Talán kicsit furcsán hangzik, de már kislány koromban szívesen néztem a tévében a jogi műsorokat. Bár egy kukkot sem értettem abból, amiről szó volt. Hogy megértsem, azért választottam ezt a pályát. Tizennégy évesen úgy gondoltam, hogy bíró leszek. Nos, bíró nem lettem, ügyvéd viszont igen. Másodikos egyetemi hallgató voltam, amikor egy budapesti ügyvédi irodához kerültem, ahol akkoriban többnyire orosz ügyfeleket fogadtak, így jól jött a nyelvtudásom. Tehát mondhatjuk, hogy 19 éves korom óta vagyok a szakmában.
– Említette, hogy a vidéki, jóhiszemű lányka hamar megkeményedett. Ehhez talpraesettség is párosult?
– A határozottság már kislány koromban megvolt bennem, az általános iskolában szívesen szervezgettem, rendeztem az ügyes-bajos dolgokat, e téren az évek alatt nagyot felfejlődtem.
– Azóta is abban az ügyvédi irodában dolgozik?
– Sokáig dolgoztam ott, ami szakmailag nagy lökést adott, hiszen az egyetemen inkább az elméletet tanultuk, míg ott tizenévesen belecsöppentem a valóságba. Bírósági tárgyalásokra jártam, a tapasztaltakból sokat tanultam. 2005-ben diplomáztam és avattak jogi doktorrá. Az ügyvédi irodánál 2006-ig dolgoztam, később egy másik helyen is voltam ügyvédjelölt. A hároméves jogi szakmai gyakorlatom után 2009-ben letettem a jogi szakvizsgát, ezután nyitottam meg a saját ügyvédi irodámat, s azóta is azt üzemeltetem.
– Belefér ebbe a szakmába, egyáltalán az ön életébe a halogatás?
– A jogi szakma hivatás, amibe nem fér bele bárminek is a halasztása, hiszen minden munka határidős. Ez egyáltalán nem vicc, mert ha valamit nem csinálok meg időre, azzal tönkre tehetem valakinek az életét. Emberek sorsának alakításában működünk közre, a vagyonukat mentjük, szerezzük vissza, vagy gyarapítjuk a jog eszközeivel és emiatt sokszor nemcsak ügyvéd vagyok, hanem lelkileg is igyekszem segíteni, irányt mutatni. Eleinte ez elég nagy teher volt számomra, de amikor elértem a kellő szakmai rutint, az egész egyszerűbbé vált. Amikor pert nyerünk, nagyon jó érzés, pláne ha látom, hogy az ügyfél is megnyugodott.
– Hogyan hat önre mások gondja, problémája?
– Mély benyomást tesz rám, és éppen ezért tudok még hatékonyabban segíteni. Persze nagy hiba lenne, ha nem tudnék elvonatkoztatni. Objektívnek kell maradni, de úgy hiszem, kis együttérzéssel, odafigyeléssel az ügyfél lelke is hamarabb megnyugszik.
– Előfordul, hogy azért fordulnak önhöz, mivel kárpátaljai?
– Igen, az ügyfeleim egy része kárpátaljai, mert tudják, hogy már a szakmám miatt is bizalommal fordulhatnak hozzám. Ezzel kapcsolatban csak egy példát szeretnék elmondani. Volt egy ügyfelem, akit a húgom kezelt. Egyszer egy beszélgetés alkalmával dicsérte a testvéremet, elmondta, milyen ügyes orvos, mert hamar talpra állította. Mire én: „Nem is tudtam, hogy beteg voltál!” Erre az ügyfél azt kérdezte, te és a húgod nem beszélgettek? Hát hogyne beszélgetnénk, csak itt jön képbe az orvosi és az ügyvédi titoktartás. Nem adjuk ki mások érzékeny problémáit senkinek, ennek a két szakmának ez az alappillére, én pedig ezt tiszteletben tartva nagyon sok kárpátaljainak segítek.
– Az ügyvédnek is van magánélete. Úgy tudom, két nagyszerű gyermeket nevel.
– A fiam, Mihály tizenhárom és fél éves, Gyöngyike pedig nemrég volt tizenegy. Életem nagy ajándékának tartom őket. Felvidítanak, ám tudják, ha sok a munkám, akkor csöndben kell lenniük, tolerálják, ha otthon is dolgozom: tulajdonképpen ebben nőttek fel.
– Milyen közös programokat szerveznek?
– Csak az az igazi lazítás, ha elutazunk. Nálunk az jelenti az aktív pihenést, ha beülünk az autóba, és sok-sok kilométer után megérkezünk valami ismeretlen, csodálatos helyre. Mindig akkurátusan megtervezem az utat, lefoglalom a szállásokat, minden este máshol, és így körbejárjuk a világot. Volt, hogy legurultunk egészen Albániáig, de Bulgáriát, Romániát, Lengyelországot, Horvátországot, Montenegrót, Ausztriát, Olaszországot stb. is bebarangoltuk. Legutóbb Görögországot utaztuk körbe. Ám amit a legjobban kedvelünk, azok az elszakított országrészek. A gyermekeim nagyon szeretik Erdélyt, Vajdaságot, Felvidéket, de a legjobban egyértelműen Kárpátalját, azon belül is Visket. Számos alkalommal táboroztak a szülőfalumban, a Pál család által működtetett népzenei és néptánctáborokban nagyon jól szórakoznak.
– Van-e olyan dolog, ami miatt aggódni szokott?
– Nem szoktam, és el is árulom, hogy miért. A munkám a problémamegoldáson alapul. Mások, és természetesen a saját gondjaimat igyekszem megoldani és én ezt egyfajta kihívásként kezelem.
– Ha mégis felhők gyűlnek a feje fölé, azt hogyan oldja meg?
– Rangsort állítok fel. Fontossági sorrendbe rakva oldom meg a problémákat, legyen az bármilyen erősségű. Azt vallom, ha félünk, akkor legyengülünk. A mai rohanó világban pedig nem szabad gyengének lenni, mert akkor elveszünk.
– Ha csalódik, azt is tiszta fejjel éli túl?
– A csalódás számomra olyan, mint egy lelki seb, és a belső sérülés után nyilvánvalóan másként kezelem azt, aki ezt okozta.
– Van olyan emberi tulajdonság, amit nem bír elviselni?
– Az alattomosság, a sunyiság. Kerülöm az olyan embert, aki azt lesi, hogyan tudná a másikat átverni. De a legjobban az dühít, ha hazudnak, mindeközben ostobának néznek. Ezt abszolút nem tudom tolerálni.
– Szereti a meglepetéseket?
– Nem igazán. Szeretem előre tudni, mire számíthatok.
– Van hobbija?
– Imádom a növényeket, a kertészkedést, ezért is költöztük Veresegyházra, egy családi házba. Engem leginkább a kerti munka kapcsol ki. Olyan szerszámaim vannak otthon, hogy azt egy munkás férfiember is megirigyelhetné. Ha kell, akkor ások, metszek, kapálok, ültetek. Rengeteg dísznövényem van, és gyümölcsfáim, amiket nagy szeretettel gondozok. Van, akinek mindez nyűg, nekem a legkellemesebb kikapcsolódás és feltöltődés. Ha elutazok valahová, biztos, hogy magvakkal, oltásokkal térek haza, és már rakom is földbe, vízbe, hogy az mihamarabb a házam, a portám dísze legyen.
