Hatalmas megrökönyödést és felháborodást váltott ki, hogy a kanadai parlament Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök jelenlétében vastapssal köszöntött egy 98 éves ukrán katonai veteránt, aki egykoron a történelem gonosz oldalán harcoló SS Galícia kötelékében szolgált. Jaroszlav Hunyko a második világháborúban a nácik által támogatott katonai egységben szolgált, és részt vett többek között zsidók tömeges meggyilkolásában.
A majd százéves idős férfi meghatottan hajlongott az őt ünneplő nyugati politikusok előtt, akik Zelenszkij múlt heti felszólalására gyűltek össze.
A Simon Wiesenthal Központ (FSWC), az egyik legnagyobb zsidó emberjogi szervezet kijelentette, mélyen aggasztja őket, hogy a kanadai parlament elismerését fejezte ki az ukrán veteránnak. Az FSWC felháborodott amiatt, hogy az alsóház parlamenti képviselői vastapsot adtak az egykori katonának, akit a két ország vezetője is megtapsolt.
Hozzátették, Jaroszlav Hunykót, a 98 éves ukrajnai bevándorlót Anthony Rota, az alsóház elnöke úgy mutatta be, mint a második világháború ukrán–kanadai háborús veteránját, aki Ukrajna függetlenségéért harcolt az oroszok ellen.
A kanadai vezető hősként mutatta be a férfit, figyelmen kívül hagyva azt a szörnyű tényt, hogy Hunka az SS 14. Waffen Grenadier hadosztályában szolgált, egy náci katonai egységben, amelynek a holokauszt során elkövetett emberiesség elleni bűncselekményei jól dokumentáltak – áll az X-re feltöltött bejegyzésben. Rota később vállalta a felelősséget a hibájáért, és a kezdeményezést a sajátjának nevezte.
Miután később több információhoz jutottam, már megbántam döntésemet – mondta, s legmélyebb bocsánatkérését fejezte ki a zsidó közösség felé – írja a Reuters hírügynökség.
Volodimir Zelenszkij pénteken Kanadában mondott köszönetet, amiért az ország támogatja az ukránok harcát. Parlamenti felszólalását követően Anthony Rota, a kanadai alsóház elnöke elismerően nyilatkozott a karzaton ülő Hunykóról. Kiemelte, milyen sokat tett Ukrajna függetlenségéért. Amíg ez a dicsőítés elhangzott, a teremben volt az ukrán államfő is, aki kanadai hivatali partneréhez hasonlóan tapssal méltatta a veteránt, ami aztán diplomáciai kellemetlenségekhez vezetett.
Lengyelország kanadai nagykövete pedig kijelentette: országa ugyan Ukrajna jó barátja, de a történtek miatt bocsánatkérést vár az ukrán féltől. A kijevi elnöki hivatal egyelőre még nem szólalt meg a kínos incidens miatt, így azt sem lehet tudni, Zelenszkijnek tudomása volt-e, kivel lesz egy teremben a kanadai törvényhozás épületében.
A növekvő antiszemitizmus és a holokauszt torzulása idején hihetetlenül felkavaró látni a kanadai parlamentet, hogy tapsol egy olyan személynek, aki a Waffen-SS, a zsidók és mások meggyilkolásáért felelős náci katonai ág egyik egységének tagja volt – áll a Simon Wiesenthal Központ közleményében. Magyarázatot kell adni arra vonatkozóan, hogy ez az egyén hogyan lépett be a kanadai parlament felszentelt termébe, és hogyan kapott elismerést a házelnöktől, valamint vastapsot – áll a központ nyilatkozatában.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.