Bereg-vidéki mulatság

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Beregszászi Járási Szervezete a hétvégén tartotta farsangi mulatságát a makkosjánosi Helikon Hotelben. A résztvevőket Bakancsos László, a járási szervezet alelnöke köszöntötte. Horváth László, az UMDSZ Beregszászi Járási Szervezetének elnöke beszámolt elmúlt évi tevékenységükről, majd arról beszélt, ebben az esztendőben is számos fesztivált, falunapot szeretnének megszervezni.

Viktor Mikulin, a megyei állami közigazgatás elnökhelyettese kifejtette, számára a Beregszászi járás a megyében a legszebb, és ezt nemcsak azért mondja, mert itt született. Itt nyilvánul meg leginkább a hagyományőrzés, az egymás iránti tisztelet, az európai gondolkodásmód. Szólt a megyei magyar képviselőkkel való kitűnő kapcsolatáról, a jó együttműködésükről.

– Bármilyen eredmény szülessen is az idei választásokon, a győztesnek szembe kell nézni majd azzal a kikerülhetetlen igazsággal, hogy egy ország előrehaladásához minden benne élő embernek, legyen az bármilyen nemzetiségű, otthon kell éreznie magát. Otthon pedig az az ember érezheti magát egy országban, aki használhatja anyanyelvét, megülheti ünnepeit, ápolhatja kultúráját és hagyományait. A mai rendezvény is hagyományunk megtartására szolgál – mondta Bodnár Zsolt, az Ungvári Főkonzulátus konzulja, majd kellemes szórakozást kívánt minden résztvevőnek.

A farsangi mulatságon a Tiszacsomai Kultúrház Bokréta hagyományőrző csoportja lépett fel, a talpalávalót a halábori Bózsár zenekar húzta. A szervezők táncversenyt is hirdettek, melynek győztese Sütő Lajos és felesége lett.

Hegedűs Csilla

Forrás:
KISZó

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó