A Tiszapéterfalvai kistérség is kapott iskolabuszokat

A kistérségek hét iskolabuszt kaptak.

A kárpátaljai megyei közigazgatás a kistérségekkel közösen 30 iskolabuszt, köztük négyet fogyatékkal élő gyermekek számára, csaknem 90 millió hrivnya értékben vásárolt. Az önkormányzatok már 23-at megkaptak.

Viktor Mikita megyevezető elmondása szerint a háború kezdete óta Kárpátalja 70 autóbuszt adott át a hadseregnek. Most hat iskolabuszt kapnak azok a kárpátaljai kistérségek, amelyekben a gyerekek távol élnek az oktatási intézményektől.

A Nevetlenfalui Középiskolába 5 községből 85 tanulót kell beszállítani, tudatta Korpos András, az iskola igazgatója.

Az iskolabuszok beszerzése az oktatási minisztérium programja keretében valósul meg, tette hozzá Marjana Maruszinec, a megye oktatási főosztályának vezetője.

„A Tiszapéterfalvai kistérség 16 falut foglal magába, és ezek meglehetősen távol vannak egymástól. A háború kezdetén a buszainkat a hadseregnek adtuk. Jelenleg két régi járművünk van, és nem tudjuk megoldani a gyerekek elszállítását az oktatási intézményekbe. Körülbelül 500 gyerekről van szó.” – jegyezte meg Oroszi József, a kistérség vezetője.

Vaszil Scsur, Ökörmező polgármestere arról beszélt, hogy a hegyvidéki településeken körülbelül 3000 diákot kell utaztatni. Az iskolák messze vannak, a gyerekek maguktól nem tudnak eljutni oda.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó